A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. A 30. túra Székelyföldre vezet: a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum csapata lát bennünket vendégül. Elsőként felfedeztük a múzeum történetét, majd az intézmény névadóját és a képzőművészeti gyűjteményt ismertük meg. Most múzeum természettudományi gyűjteményét fedezhetjük fel.
A múzeumalapító és -vezető Tarisznyás Márton munkásságának köszönhetően fő profilként az erdő néprajzára szakosodott gyergyói múzeum a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetett a természetrajzi gyűjtemény kialakítására, a vidék természeti adottságainak kiállításokon való megjelenítésére, szerves összefüggésben a mesterségek és foglalkozások természetbe ágyazódott népi kultúrájával. A gyűjtemény érdekében Tarisznyás kiterjedt levelezést folytatott a szakma képviselőivel, kapcsolatokat ápolt más múzeumok szakembereivel a kölcsönös segítségnyújtás jegyében, és igyekezett megnyerni az ügynek a helyieket is, a vadásztársaságoktól az értelmiségiekig.
Ammonitesz (Nagyhagymás hegység)
A kezdetek Garay Ödön középiskolai természetrajztanár nevéhez fűződnek. A Súgó-barlang feltárásánál is aktívan részt vevő, szakmai irányítást nyújtó Garay 1958-ban 289 saját gyűjtésű növényt és 83 db. ásványt adományozott a múzeumnak, gyakorlatilag megalapozva ezzel a múzeum természetrajzi gyűjteményét.
A növénygyűjteményt a vidék flórájának ritkaságaiból, glaciális reliktumfajokból álló sorozattal egészítette ki 1961-ben kollegiális segítségként Kovács Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum szakmuzeológusa, köztük olyan felbecsülhetetlen értékű védett növényekkel, mint a Borzonti Nyíres tőzeglápban unikális európai szigetén élő szibériai cickafark (Achillea patermica), vagy az itt létrejött s kizárólag itt megtalálható hibrid, az Achillea x girgioensis. Ugyanő készített részletes szakmai tervet a további gyűjtést és kiállítást illetően.
Aranyérc (Nyugati-Kárpátok)
Az ásványgyűjtemény 1966-ban közel száz darabbal gyarapodott tovább a jeles geológus, dr. Bányai János jóvoltából. 1963-ban 120, Elekes Mihály által preparált állat érkezett, melyeket 2014-ben a Magyar Természettudományi Múzeum szakembereinek közreműködésével restauráltunk.
Installáció kitömött állatokkal, az 1960-as években
Kisebb vásárlások és adományok mellett, nagyobb gyarapodás az 1990-es évek második felétől következett be, ekkortól napjainkig a múzeumhoz került Sándor Lehel Csaba konzervátor, szenvedélyes természetbúvár és lepkész közel 120 növényt és 2500 rovart – ebből 2000 lepkét – adományozott a múzeumnak.
Jelen pillanatban 3043 növény, 2650 állat, 500 ásvány és fosszília alkotja a gyűjteményt. Emellett a múzeum helyet adott egy jeles gyergyószentmiklósi geológus, dr. Jakab Gyula páratlan magángyűjteményének, mely közel 2000 ásványt tartalmaz a világ minden tájáról; ezt 2008-ban egy nagysikerű, a múzeum védjegyévé vált kiállítás keretén belül tártuk a közönség elé Ásványok, kőzetek, bányavirágok címmel, kiegészítve a tudós kutatási területével, a ditrói szienitmasszívummal. A tudományos rendszerezettségével és gazdagságával, sokszínűségével laikusokat és szakmabelieket egyaránt lenyűgöző tárlat a felújítási munkálatok miatt lebontásra került, de reményeink szerint a jövőben még látványosabb formában tér majd vissza.
Installáció kitömött állatokkal, az 1960-as években
Végezetül jöjjön egy kis történet, bizonyítékául annak, hogy egy jelentéktelennek tűnő levél is lehet izgalmas – és nemcsak az elfogult muzológus számára. A címben is emlegetett fügének ez a bizonyos, gyűjteményünkben lapuló példánya rendszertanilag ugyan közönséges, de történetében nagyon is különleges: egy elveszett kis paradicsom emlékét őrzi. Az a hely ugyanis, ahonnan begyűjtötték, már nem létezik – pontosabban, csak mélyen a Duna habjai alatt, elsüllyedt Atlantiszként. Ada Kalehről van szó, az Orsovától közel 3 km-re fekvő hajdani dunai szigetről. Stratégiai fontosságú elhelyezkedése (az osztrák-magyar—román—szerb hármas határ közelsége) miatt történelme során sokszor cserélt nevet és gazdát. 1878-től közel negyven évig az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alá tartozott sajátos státusú és kiváltságokkal rendelkező török területként. Az első világháborút lezáró békerendszer rendelkezései következtében, 1923-tól Románia birtokába került. A Duna hullámai által körülzárt, egzotikus hangulatú világot előszeretettel látogatták klimatikus gyógyhelyként, különleges turistalátványosságként, s vásárolták szuvenírként a helyi készítésű füge- és rózsalekvárokat, egészen ötven évvel ezelőtti eltűnéséig. Az 1964–1972 között megépült Vaskapu-vízierőmű gátjának munkálataikor a mintegy 30 méterrel felduzzasztott Duna elnyelte, örökre eltörölve a térképről egy, a magyar múlt fontos részét is képező földdarabot. Létezésének tanúja és mementója, a múlt egy pótolhatatlan darabkája ez a múzeumi herbáriumban őrzött levélcsokor, mely 1958-ban került begyűjtésre a sziget mecsetjének közeléből.
Szibériai cickafarok, kockás liliom, fügefa levele (utóbbi Ada Kaleh szigetéről)
