MúzeumTrip 28. Beszélgetés a Sóstói Múzeumfalu új igazgatójával, Baloghné Szűcs Zsuzsannával

ÉLMÉNY A HAGYOMÁNY!

Berényi Marianna
2021-05-13 20:00

Hosszú idő után először indul olyan intézménybe a MúzeumTrip, amely a szó fizikai értelmében is nyitva áll!!!

A lassan másfél éve tartó kampánysorozat olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. 2021-ben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ipari örökséget reprezentáló tagintézményeiben kezdtünk, majd a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Mihány, a Hadtörténeti Múzeum, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum fogadott bennünket. Most az ország keleti felébe utazunk, a május elsején nyíló nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluba. A  múzeum története után a múzeumpedagógiai fejlesztéseket ismertük meg, majd egy különleges, A szabólegény macskája - Népmesék a Nyírségből című mesekönyvet.

 

Búcsúzásként Baloghné Szűcs Zsuzsanna területi múzeumigazgatóval, etnográfus muzeológussal beszélgettünk a Múzeumfalu működésén túl az újrakezdésről, a védettségi igazolványok hiányáról, a néprajztudomány, a néprajzkutatók lehetőségeiről is.

 

Milyen volt az újrakezdés a Sóstói Múzeumfaluban? Hányan voltak az első héten?

Örömmel készültünk a nyitásra, melyet fenntartónk, Nyíregyháza Város Önkormányzata is szorgalmazott. Az előírásokat betartva óvatos kezdéssel vágtunk a május elsejei napnak, amelyre programokat nem szerveztünk, viszont az idén induló élő portákon működő tevékenységeket látogatóink kipróbálhatták. Azaz lehetett szőni, gyógyteát kóstolni, kézműveskedni, népi játszóudvarunkon felhőtlenül gólyalábazni. Anyáknapján belépőjegy-kedvezménnyel kedveskedtünk az édesanyáknak és nagymamáknak. A látogatás védettségi igazolványhoz kötött a 18. életévét betöltött látogatók esetében, s bizony ez okozott némi kellemetlenséget, hiszen aki nem hozta magával vagy még nem volt birtokában a kártyának, annak sajnos nem engedélyezhettük a jegyváltást. Lassan azonban elfogadottá válik, hogy ezt a fajta igazoló dokumentumot is hordják magukkal az emberek, így a közel félezer látogató, aki ellátogatott hozzánk, egy aktív és kellemes sétát tehetett intézményünkben.

 

 

Hogy élte túl az intézmény a járványt? Milyen tanulságokkal járt ez az időszak? 

Volt időnk a „bezártság idején”, hogy a felújítás után elmaradt dolgainkat elkezdjük strukturáltan megoldani. (2018 nyarától 2019 őszéig a Sóstói Múzeumfalu területén Európai Uniós forrásból felújítási és fejlesztési beruházás végeztek. A Múzeumfalu újranyitása 2019. szeptember elején volt.) Végre körvonalazódik új raktár- és igazgatási épületünkben a vágyott raktári rend, amely megkönnyíti majd a műtárgyakhoz való hozzáférést, illetve átláthatóvá teszi az egyes gyűjteménycsoportokon belüli keresést. A tárgyak revíziója ezzel párhuzamosan folyik.

Mivel időszakosan vagyunk nyitva, számunkra ez az időszak, ahogy korábban is, a szezonra való felkészüléssel telt. Sajnos a tavalyi évhez hasonlóan idén is elmaradt a húsvéti és a május 1-jei programunk, azonban online megjelenéseink száma megsokszorozódott. Heti több tematikus poszttal örvendeztettük meg 11.200 követőnket. Hét műtárgya rovatot vezetünk, betekintést nyújtunk a kulisszák mögé, múzeumpedagógiai ajánlókat teszünk közzé és az éppen aktuális fejleményekről számolunk be, például a négy kecskegidánk születéséről adtunk hírt. Készült négy marketing és hat tematikus kisfilm, melyben egykori és jelenlegi dolgozók, és családjaik is szerepet vállaltak. Portatáblákat álmodtunk meg, melyek a legyártást követően a helyükre kerültek. Applikációt frissítettünk, és még sorolhatnám a temérdek háttérmunkát, melyek javában zajlanak most is.

 

A múzeumigazgatói pályafutásod összekapcsolódik ezzel a krízishelyzettel. Mióta vezeted az intézményt? 
2021. január 1-jétől kaptam ezt a kitüntető megbízatást. Nagyon friss a kinevezésem.

 

 

Hogyan kerültél ebbe az intézménybe? Merre dolgoztál korábban?

2006-ban Tiszavasváriban egy kis múzeumban kezdtem el dolgozni mint etnográfus muzeológus. Akkor ez a múzeum a bezárás szélén állt. Kihívásnak tekintettem, hogy a néprajzi gyűjtemény revideálása és rendezése mellett az intézmény helyi kulturális életben betöltött beágyazottságát megteremtsem. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba jártam képzésekre, hogy minél több ismeretet szerezzek, s azt tudjam hasznosítani a Vasvári Pál Múzeumban. Azt gondolom sikerült a tudást aprópénzre váltani, ezt a megyei múzeumi szervezet személyiállomány-bővítéssel támogatta. 2013-ban megújulhatott a kis múzeum épülete, sőt, még ebben az évben új épületben helyeztünk el több megálmodott állandó kiállítást. A közérdekű muzeális intézmény ekkor már területi múzeumi besorolást kapott. Mondhatnánk, ez egy siker sztori. A tiszavasvári múzeumi éveknek 2016-ban a helyi kulturális intézmények összevonása vetett véget, s bár a döntés nehéz volt, személy szerint ekkor zárult le életem egy meghatározó szakasza sok szép emlékkel, és örökre szóló barátságokkal. Szabó Sarolta meghívására nem ismeretlen, de teljesen új „szakmát” tanultam ki, hiszen néprajzos muzeológusi munkaköri leírásomba a programszervezés is bekerült. 2013-tól MOKK megyei koordinátor voltam, így belevágtam új feladatomba egy teljesen másfajta múzeumtípusban. Azt azért mindig elmondom, hogy bár kőmúzeumban kezdtem, a szabadtéri néprajzimuzeológia nem megtanulhatatlan. Az a legjobb benne, hogy folyton kihívások elé állít. Kifejezetten közösségi ember vagyok! A közösség keresése, a közösségekben való részvétel lételemem nemcsak a munkahelyen, hanem a civil életben is. Ezt a fajta szemléletet hoztam magammal, s remélem, hogy ezt sikerül természetessé tenni a Múzeumfaluban is.

 

 

Mi inspirált, hogy ezt a pályát válaszd?

Őszinte leszek! Az egyetemi évek alatt fogalmam sem volt, hogy mit jelent múzeumban dolgozni. Friss diplomásként viszont nagyon örültem, hogy kaptam állást. Aztán egyik jött a másik után. A tárgyak szeretetét Tiszavasváriban teremőr-kolléganőm szeretetteljes tanítása révén sajátítottam el, s azóta is a tárgyban rejlő történet és annak bemutatásának lehetőségei érdekelnek. Aki nyitott szemmel jár és fogékony az új dolgokra, olyanokra is, melyek a komfortzónájától távol esnek, annak kincsesbánya a múzeumok világa. Munkámban is ez motivál, olyan inspiráló erő, ami folyamatos fejlődésre késztet. A Sóstói Múzeumfaluban az intézményi szintű gondolkodást, a múzeumért tenni akarást tapasztaltam elődeim és jelenlegi munkatársaim vonatkozásában, ami kiváló hajtóerő a feladatok ellátásában.

 

Hogy látod 2021-ben a néprajztudomány helyzetét, szerepét?

Világjárvány idején van idő gondolkodni, tanácskozni, problémákat felvetni. No, nem személyesen, azonban az online térben ez is kivitelezhetővé vált. Vannak fő csapások a néprajztudományon belül, de elgondolkodtató, hogy egy teljesen néprajzi profilú intézmény hogyan tud megfelelni a tudományos élet kihívásainak, miközben a világ körülötte irtózatos sebességgel felgyorsult, új látogatói igények keletkeztek, melyeknek megfelelni nem könnyű feladat. Azt gondolom, hogy tudatos, kutatási terven nyugvó szakmai munkával lehet eredmények felmutatni. Több múzeumban újrafogalmazták, hogy mit és hogyan gyűjtsön, kutasson a néprajzos. Ez a Sóstói Múzeumfalu életében is elérkezett. Pótolnunk kell az aluldokumentált kutatásokat, így például az áttelepítésre került épületek történetét, ha még egyáltalán van rá mód. Átgondolandó, hogy mit és hogyan szeretnénk közvetíteni a közönség számára. A néprajztudománynak nagyon fontos szerepe van a hiteles forrásból eredő adatok tematikus vagy éppen interdiszciplináris feldolgozásában. Érdemes egy adott témát több megközelítésből, több tudomány eredményeit felhasználva valami igazán izgalmasat létrehozni, legyen az tudományos publikáció, ismeretterjesztő kiadvány vagy egy múzeumpedagógiai foglalkozás.

 

 

Melyek a legfontosabb célkitűzéseid?

Ha röviden szeretnék fogalmazni, akkor csak jól szeretném csinálni. A kilenc és fél hektáros terület mindig ad feladatot. Elképzeléseim, céljaim vannak, de mindenhez idő, és persze anyagi forrás szükséges. Az első célkitűzésünk saját mikrobusz beszerzése volt, amit egy helyi autókereskedés ajánlott fel számunkra pár hete. Nagyon öröm volt számunkra a felajánlás. Örülnék, ha évvégére el tudom mondani, hogy megújulhattak állandó tematikus kiállításaink, így a nagymosást és a kenderfeldolgozást bemutató tárlatok. Sikerül a lakodalmas házat kivitelezni, és végre az évek óta lezárt temetőcsősz és a tiszabecsi házunkat berendezve szeretném látni. Hosszútávú tervek között szerepel a Múzeumfalu harmadik fejlesztési ütemének tervezése és kivitelezése. Dolgozunk egy lórévasút megépítésén, az Árpád-kori falurész rehabilitálásán. Ha lesz mód határon átnyúló pályázatban részt venni, akkor a Debreceni Egyetemmel közösen az egykori Szatmár vármegyében élő sváb nemzetiség kutatásával foglalkoznánk. 

Alapvetően a legtöbb múzeumhoz hasonlóan egy jó évadot szeretnék, sok érdeklődő és elégedett látogatóval.

 

Mit gondolsz, hogy fog kinézni 2050-ben a Múzeumfalu?  Érteni fogják-e egyáltalán az olyan szavakat a jövő gyerekei, mint kovács, malom, rokka vagy köpülő? 

Kettőn áll a vásár - szokták mondani. A múzeum irányában elvárás, hogy fenntartsa a társadalom érdeklődését az intézmény és annak programjai iránt olyan kreatív és interaktív módon, mely által játszva sajátítják el szinte észrevétlenül a népikultúrában rejlő ismereteket. Azt gondolom, hogy a múzeumi szféra tenni fog ezért a jövőben is. Viszont a társadalom részéről is érdemes megvizsgálni ezt a felvetést és feltenni a kérdést: vajon fontosnak tartják-e, hogy a népikultúra életben maradjon? Reménykedek benne, hogy igen a válasz, és aki 2050-ben a Sóstói Múzeumfaluba érkezik, akkor elismerően konstatálja, hogy itt bizony ÉLMÉNY A HAGYOMÁNY!