Ebben az évben úgy volt, nem megyünk nyaralni. De amikor nekem szegezte a kérdést egy - már tíz éve a német fővárosban élő - barátnőm, hol töltekezik fel a lelkem élményekkel, elgondolkodtam. Régóta ismer, tudja, hogy az utazás a mindenem, és amióta az életünk jóformán megreccsent a világjárvány miatt, nem kalandoztunk Európában. Azt javasolta, még aznap nézzek repülőjegyet, és kezdjek el csomagolni, hiszen hozzá bármikor mehetek. Így történt, hogy augusztus végén tinédzser lányommal elindultunk (első ízben) a mi anya-lánya nyaralásunkra.
Ahogy máskor is, most is felkészültem az utazásra, napi programtervezetet készítettem, mert habár 27 évvel ezelőtt egy hónapig, mint végzős egyetemista sikerült a Humboldt Egyetemen tanulnom, elég csak rámenni az internetre, hogy lássa az ember a változást. Új épületek, kiállítóterek, csarnokok és múzeumok nőttek ki a földből. Arról nem is beszélve, hogy ott tartózkodásunk idején, augusztus 27-én rendezték meg a Múzeumok hosszú éjszakája című rendezvényt.
Bevallom, a családdal rendszeresen jártunk a bécsi október eleji rendezvényre, de mindjárt a jegyvásárlás terén különbséget vettünk észre. Berlinben a 18 eurós jegyhez online lehetett hozzáférni, illetve kizárólag a város néhány pontján található turisztikai információs irodákban. Múzeumokban nem árusították a belépőt, ahogy karszalagot sem kaptunk. Mindenki a telefonján, illetve a kinyomtatott papírján mutatta be az érvényes jegyét.
Első utunk Berlin legfiatalabb múzeumához, a pandémia idején épített Futurium-hoz (ld. borítóképen) vezetett. Ha egy mondatban szeretném összefoglalni az ott látott kiállítás mondanivalóját, ez az egy kérdés fémjelzi: Hogyan tovább, emberiség? Megtorpanásra, közben inspirációra, továbbgondolásra készteti a közönséget a sok kreativitással és művészi koncepcióval felépített belső tér és az arcunkba vetített valóság. A népesség egyre nő, a higiéniának és a táplálkozásnak köszönhetően az emberek egyre hosszabban élnek, ettől függetlenül a Föld különböző területein mégis más az életfeltétel. 1820-ban az emberek csak húsz százaléka tudott olvasni és írni, ez a folyamat is egyre változik az évtizedek sodrával, ahogy a tanuláshoz való viszonyunk. Megváltozott a nők joga, nőtt a demokráciára való igényünk, de azt is érzékeljük, hogyan emelik fel hangjukat évről évre egyre hatékonyabban a környezetvédők. Nekünk embereknek kell ötletekkel előállni, összefogni, lendületet venni és cselekedni. Ugyanis változtatni kell, ez ma már nem kérdés.
Futurium belső tere
Berlinben az utcán hever a történelem. A falhoz kapcsolódóan számos emlékhely és épület látható, elkerülhetetlen a találkozás velük. Útközben betértünk a Tränenpalast (Könnyek palotája) nevű üvegből és acélból épített pályaudvarra, ami annak idején a búcsú helyszíne volt. Itt ölelték egymást utoljára azok a rokonok és barátok, akik Nyugat-Berlinből keletre érkeztek meglátogatni a családtagokat, majd utaztak haza. Személyes történeteken keresztül ismerjük meg a több évtizedes történelmi viszontagságokat, láthatjuk, hogyan vizsgálták át a bőröndöket, hogyan történt a vám- és vízumellenőrzés, kortárs szemtanúkkal készített interjúkat hallhatunk és több mint 570 eredeti tárgyat tekinthetünk meg a csarnokban. Mi tagadás, a korábbi nyomasztó atmoszféra máig átérezhető az állandó kiállításon, hiszen szigorú határellenőrzésről nekünk is vannak emlékképeink.
Van a Checkpoint Charlie közelében egy épület, ami egy nagyon látványos projekt, a The Berlin Wall - Asisi Panorama helyszíne. Yadegar Asisi osztrák építész és képzőművész a világ legnagyobb panorámaképeinek alkotója mutatkozik be itt monumentális alkotásával. Berlinben mi más ihlette volna meg a művészt, mint a fal… A látogató egy, a nyugat-berlini Sebastian Strassén álló épületből láthatja a monstrumot, előtte a nyugati terület egy részét, valamint a falon túl a keletnémet városrészt. Az időpont egy képzeletbeli dátum, az 1980-as évek egyik szürke őszi napja. A megosztott város nyugati felén élénk élet zajlik, a keletit komornak és kihaltnak ábrázolja. Érdekesség, hogy Yadegar Asisi korábban Berlin mindkét felén élt, így tökéletesen átérzi a hangulatokat, és 1986-ban maga is festett a falra, melynek nyugati oldala szabadon megközelíthető volt és számos graffiti született rajta. Ezt a képet az érintettség miatt Asisi legszemélyesebb panorámaképének tartják. A látványon túl hangokat is hall a látogató: Walter Ulbricht keletnémet főtitkár kijelentését, mely szerint „senki nem tervez falat építeni” (1961), John F. Kennedy amerikai elnök híres Ichbinein Berliner-beszédét (1963), Heinz Hoffmann kelet-német hadügyminiszter kijelentését, melyben utasította a határőröket, hogy lőjenek a menekülőkre (1966); vagy Erich Honecker keletnémet főtitkár kijelentését, mely szerint a fal „ötven és száz év múlva is állni fog” (1989).Az életnagyságú panorámakép 60 méter hosszú és 15 méter magas, felülete 900 m², a fényhatásokkal pedig a művész ügyesen érzékelteti a nappalt és az éjszakát, ahogy a műszaki zónában (halálsávban) állandóan világító reflektorok fényét. Valóban impozáns és megrendítő alkotás.
A Museuminsel (Múzeumsziget) gyönyörű épületei köré partysátrak, pódiumszínpadok, kényelmes nyugágyak kerültek, jazz zene szórakoztatta a közönséget, de helyet kaptak dj-k, és olyan szórakoztató programok is, mint a rágógumifújó verseny. A sort a New Yorkban élő lányok kezdték el, s akik a kijelölt fotófal elől feltöltötték magukat és a rágógumibuborékot az Instagramra, részt vettek a versenyben. A díjak belépők voltak a fiatalok körében népszerű fotózás és vizuális média múzeumába, a C/O Berlinbe.
A közönség lelkes és kíváncsi volt, mindegyik intézmény előtt hosszú sorok álltak. Ettől függetlenül a német és külföldi vendégek türelmesen, derűsen várták az adott múzeumba lépés pillanatát, közben beszélgettek, tippeket adtak egymásnak, elmesélték addig mit láttak, a tereken lévő büfébuszokból pedig a vendéglátósok italokat és könnyű ételeket kínáltak.
A hatékonyabb közlekedést külön a rendezvény feliratával díszített autóbuszok segítették, „Lange Nacht der Museen” feliratos járműveket lehetett látni városszerte. Élveztük-e az ottlétet? Nagyon. A német fővárosnak amúgy is van egy kellemes atmoszférája és rezgése, ez az éjszaka pedig megnyugvással töltött el, hogy művészetre, kiállításokra és múzeumokra igenis van és lesz igény.
