Az élménybeszámoló első része ezen a linken elérhető: Múzeumi élmények Münchenben I. - Alte Pinakothek
...és most folytatódik!
Európa egyik legnagyobb képzőművészeti és design múzeuma 2002-től fogadja a közönséget. A Stephan Braunfels építész által tervezett épületben mindenki talál kedvére valót, kezdve a kortárs képzőművészettől a formatervezés és az építészeten át a textilművészet iránt érdeklődőkig. Habár kívülről egy beton-acél-üveg „cipősdoboznak” látszódik az épület, belépve a látogatót meglepetések várják.
Egy óriási központi aulában találja magát az ember, s mindjárt a kör közepén egy nagyméretű installáción akad meg a látogató szeme. Közelebb lépve már fel lehet ismerni, hogy a nagy tömb borvörös kötésű és aranynyomatú németországi útlevelekből épített gigantikus hasáb, szám szerint 1 millió útiokmány. (Na jó, ezt már a kiíráson olvastam, nem számoltam.) Az elkövetője a chilei születésű New Yorkban élő építész, Alfredo Jaar. Mit szimbolizál ez az alkotás? Az útlevéltömböt egy még nagyobb edzett üvegfalú kalitka veszi körbe, ami azt az egymillió menekültet jelképezi, akit Angela Merkel egykori kancellár Németországban üdvözölt. De azoknak a német állampolgároknak a számát is jelzi, akik éppen ez okból távolodtak el tőle és a kereszténydemokrata párt helyett néhány éve a szélsőjobboldali pártra szavaztak. Az installáció tehát társadalompolitikai, az identitás és az állampolgárság körüli kérdéseket feszegeti, hiszen a klímaváltozás, valamint az állandó fegyveres és politikai konfliktusok felerősítik a migrációs áramlásokat. Számos olyan témát vet fel ez a 21. századi jelenség, amiről muszáj beszélnünk, érintettségünk miatt kell a diskurzus. Az útlevél pedig a szabadság záloga. Egy olyan okmány, ami nekünk európaiaknak magától értetődő, és új utakat kínál, míg másoknak elérhetetlen kincs.
A gigantikus installációt amúgy természetes fényáradat világítja meg, nem csoda, hiszen az épület híres kupoláját nemes egyszerűséggel fénykupolának hívják a németek. Az építész - Stephan Braunfels- magával az épülettel, de különösen a kupolával több díjat elnyert és a kritikusok elismerését is kivívta.
A központi háromszintes aula vagy rotunda a múzeum szíve, innen sugárirányba lehet eljutni az egyes kiállítóterekbe, amelyek különböző témáknak az otthona. Mivel ebbe a múzeumba is 1 euró volt vasárnap a belépőjegy, rengeteg család és egyéni látogató kereste fel az intézményt. A legtöbben, és bizony a tizenéves fiatalok is, a designrészleg felé igyekeztek, ahol nagyszerű betekintést nyerhettek a különböző formatervezési irányzatok világába.
A design-kiállításon ismerős használati tárgyak csalnak mosolyt az arcunkra
Szembeköszöntek gyermekkorom ikonikus tárgyai, ami teljesen új megvilágításba helyezték a Henri Massonet által tervezett Tamtam pilleszéket, a gömb alakú rádiót, a kagylót mintázó műanyag kültéri fotelt vagy a németek büszkeségét, a Volkswagen „Bogarat”. De számos üveg- és porcelántárgyat is meg lehet csodálni, ami a nagyszerű tálalásnak köszönhetően új megvilágításba helyezi az alkalmanként ma már bolhapiacon fellelhető használati tárgyakat. Meg is fogadtam ott magamnak, hogy hazatérve találok majd olyan hétvégét, amikor körülnézek szüleim házának a padlásán.
Textilművészet
A képzőművészeti részlegen festészeti és grafikai anyagot, szobrokat és installációkat lehet látni, a 20. századi avantgárdtól kezdve a kortárs művészetig. A Blaue Reiter és a Die Brücke művészcsoportnak Európa-szerte értelemszerűen itt található a legnagyobb gyűjteménye. Az építészeti részleg pedig inkább a német alkotókra összpontosít, és tervrajzokon túl látványos maketteket, fényképeket és animációkat mutat be az érdeklődőknek. Egy fotóművészeti tárlaton az 1920-as és 30-as évek fotográfiái reprezentálják az akkor élt fiatalok, elsősorban a gyerekek mindennapjait. Nagylányomon észrevettem, hogy megfogja a látvány és elgondolkodik a száz évvel ezelőtti emberek életminőségén. Szívet melengető volt látni, hogy a múzeum is nevel, a művészet érzéseket vált ki, tartalmakat ad át és inspirál. Aki pedig elfáradt, a házban több helyen fotelekkel és babzsákokkal berendezett pihenősarkokat talált, ahol a kihelyezett albumokba belelapozhatott, de roppant népszerű volt a nagy alapterületű MuseumCafe, ahol helyi bajor különlegességeket kínáltak, és ebbe az üdítő és a bor is beletartozott, nemcsak a sütemény és a perec.
A vasárnap délután elrepült ebben a múzeumban, a délutáni hat órai zárás előtt több kultúra nem fért az időnkbe, nem mintha a lábunk bírta volna. De tudtam, hogy két nap, és utunkat Nürnberg felé vesszük, ahol vár ránk Albrecht Dürer és felesége, Agnes.
(A következő élménybeszámolómmal Nürnbergből jelentkezem.)
Borítókép:
Papíralapú- és plakátművészeti kiállítás a földszinten.
