EN facebook

Múzeumfejlesztésekről és hatásaikról tanácskoznak az Országos Múzeumigazgatói Konferencián

MŰHELY

Az elmúlt évtized fejlesztései, a bennük rejlő lehetőségek és hatások áttekintése a központi témája az idei kétnapos Országos Múzeumigazgatói Konferenciának. Az eseményt az Országos Közgyűjtemények Szövetsége 2022-ben nyolcadik alkalommal szervezte meg.

 

A nyitónapon, szeptember 6-án, a budapesti Néprajzi Múzeumban dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, dr. Szabó Csaba, a rendezvényt szervező Országos Közgyűjtemények Szövetsége elnöke és dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően a Liget Budapest Projekt 21. századi múzeumi megvalósulását mutatta be dr. Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és dr. Kemecsi Lajos.

 

A magyar múzeumok körében korábban soha nem látott fejlesztések zajlottak a közelmúltban jelentős hazai és európai uniós források bevonásával. Nagy jelentőségű, műemlék épületeket is érintő külső és belső felújítások történtek, és vadonatúj múzeumépületek születhettek Budapesten és vidéken egyaránt. A múzeumigazgatói konferencián az egybegyűltek többek között arra keresik a választ, hogy miként változhat meg a múzeumok szerepe a nagyléptékű változások révén. A tanácskozás meghívottjai a magyar múzeumi élet vezető szakemberei, az erdélyi magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező múzeumok vezetői, és a múzeumszakmai szervezetek képviselői.

 

dr. Szabó Csaba

 

A tanácskozáson a résztvevők áttekintik, hogy az épületekben alkalmazott innovatív technológiák, a megújult közösségi terek és az új kiállítási megoldások miként alakíthatják, bővíthetik, erősíthetik meg a múzeumok közönséggel való viszonyát. Válaszok fogalmazódnak meg azokra a kérdésekre is, hogyan találkozik a múzeumi gyűjtemények gyarapítása és tudományos feltárása a bemutatás új kihívásaival; valamint arra, hogy az innovatív megoldások és a megújuló kommunikáció vonzó lehet-e a jövőben a múzeumoktól már, vagy még távol maradóknak. A konferencia sorra veszi a látogatóbarát és szolgáltatásközpontú fejlesztéseket, kitekintve a múzeumok mellett a könyvtárak és a levéltárak fejlesztésére is.

 

 

A konferencia három helyszínen zajlik, a Néprajzi Múzeumban kezdődik, ahol lehetőség nyílik a kiállítások egy részének megtekintésére is. Ezt követően a program Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban folytatódik. Itt dr. Cseri Miklós főigazgató az Erdély tájegység létrehozásához kapcsolódó új megközelítési és bemutatási módszerekről szól, majd a résztvevők megtekintik az Erdélyt megidéző épületegyüttes kiállítását. 

 

A konferencia második napján 2022. szeptember 7-én Visegrádon Vincze Máté, közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár tart előadást, amely a hazai múzeumügy kérdéseit, céljait, vízióit állítja középpontba. Ezt követően dr. Szabó Csaba, Rózsa Dávid és dr. Csapláros Andrea előadásai hangzanak el a levéltári, könyvtári és vidéki múzeumi fejlesztésekről. A program részeként kerekasztal beszélgetésekre és a múzeumigazgatók saját fejlesztéseit közreadó villámbemutatókra is sor kerül.