Beszámoló az ICOM 25-ik, Kiotóban 2019. szeptember 1. és 7. között tartott Közgyűléséről. 4. rész
Az első nap plenáris ülését a nemzetközi bizottságok találkozója követte. A COMCOL első ülésének témája a kortárs gyűjtés volt. Leontine Meijer-van Mensch, a Staatlichen Kunstsammlungen Dresden néprajzi gyűjteményének igazgatója nyitóbeszédében a gyűjtés és a teljesítőképesség viszonyáról beszélt konkrét példákon keresztül.
Leontine Meijer-van Mensch egy múzeumi műtárgyat megérinteni tiltó tábla apropóján vázolta fel a Fiona Cameron által 2015-ben megalkotott „modernista múzeum” (modernist museum), kontra „folyékony múzeum” (fluid museum) koncepcióját. Míg a modernista múzeum a hierarchián, a besoroláson és tekintélyelven alapul, melynek eredményeképp címkéket ragasztgatunk a tárgyakra, addig a folyékony múzeum sokkal kiszámíthatatlanabb.
„Egy folyékony keretben az intézmények nem pusztán hierarchikus, zárt vagy fizikailag rögzített formában léteznek. Az intézményi struktúrák és formák helyébe lágy erő, porózus határok, heterogén gyakorlatok lépnek, melyek könnyűek, fluidok, mobilak, kiszámíthatatlanok és alakulók.”[1]
„A múzeumoknak be kell fogadniuk a különböző világnézeteket és úgy tekinteni a konfliktusra és egyet nem értésre, mint szándékolt és szabálytalanul dinamikus erőkre.”[2]
Az igazgató asszony ezután a közelmúltban a gyűjtemények jelentőségéről megjelent kiadványra utalt, így a holland (Assessing Museum Collections)[3], a brit (REVIEWING SIGNIFICANCE 3.0)[4] és az ausztrál (Significance 2.0)[5] vonalvezetőkre, melyek a műtárgy értékét meghatározó kritériumok terén és az értékelés technikájában nyújtanak segítséget. A szakirodalom alapjául szolgáló gondolat eredetileg az ausztrál őslakosoktól származik, akik szót akartak kapni a kulturális örökség értékének meghatározásában.
A múzeumi gyűjteményekben gyakran sok a műtárgyhoz kapcsolódó, fel nem tárt háttér információ. A múzeumok profitálhatnak a levéltári gyűjtés módszertanából, különösen, amikor a jelent dokumentálják. Egy kiállítási tárgyhoz kötődő kontextuális információ hozzáadásával nem pusztán az információs érték növekedik meg, hanem a gyűjtemények és a kiállítások is relevánsabbá válnak. Amikor egy múzeum a hagyományos és a kortárs találkozási pontjává kíván válni, lehetősége nyílik a teljesítménye fokozására. Ennek a teljesítmény elemnek a kiállításokba történő beemelése a gyűjtés módszertanával kiegészítve fontos tényezővé válhat a múzeumok fenntarthatósága és társadalmi relevanciája terén. Mindezt példával illusztrálandó, Leontine Meijer-van Mensch előadása szerint még a berlini Zsidó Múzeum program igazgatójaként töltött évei alatt adott kivételes engedélyt egy klezmer zenésznek, hogy az esküvőjét a múzeumban tartsa. Az engedélyt annak fejében kapta meg, hogy a múzeum dokumentálhatja az eseményt és felhasználhatja a fotókat, beleértve azt a jelenetet, amikor egy zsidó esküvői kehelyből – mely törzsleltárba vett múzeumi tárgy volt – ittak a friss házasok. A 21. századi esküvő képeiből készült installációs elem veszi most körül az ősi szakrális tárgyat és segít kapcsolódási pontot találni a látogatóknak.
Annak vonatkozásában, hogy a múzeum miként tud jelentőségteljes maradni a mában, igazgató asszony jó példaként a Joods Monument[6]-e hozta fel: a honlap a 2. világháború több mint 104 ezer holland áldozatának állít emléket oly módon, hogy a családtagok, a honlap szerkesztői vagy akár az egyszerű látogatók is történeteket, emlékeket, forrásokat, tényeket oszthatnak meg rajta, melyek együtt adják ki a 2. világháború sokrétű történetét.
[1] Cameron 2015: 354-355
[2] Cameron 2015: 350
[4] https://collectionstrust.org.uk/wp-content/uploads/2018/01/RevSig3-Introduction-1.pdf
[5] https://www.arts.gov.au/sites/g/files/net1761/f/significance-2.0.pdf
