Jegyzetek egy konferenciáról
Hogy kell-e foglalkozni múzeumi közegben a műanyagokkal, az nem kérdés, de hogy mennyire sürgető probléma ez, arról a műtárgyvédelemmel foglalkozó múzeumi szakemberek tudnak igazán beszámolni. A közvélekedés szerint a műanyag örökké megmarad – de legalábbis 10 ezer évig –, és ez valószínűleg tényleg így van a mikroműanyag esetében: a következő kőkorszak emberei is PVC-szemcsékkel dúsított forrásvizet isznak majd vadászat közben és kincsként vigyáznak arra a néhány plexidarabra, amik még alkalmasak nyílhegynek. Aki viszont birtokolt már fröccsöntött kerti bútort, ami egész nyáron a napon aszalódott vagy megpróbálta a nejlonzacskók élettartamát maximalizálni, rá kellett jönnie, hogy ezek a tárgyak gyorsabban erodálódnak, mint a legtöbb természetes anyag. A múzeumokba kerülő relikviák és más műanyag tárgyak (például adathordozók) nagy valószínűséggel nem objektív értékhordozóként kapcsolódnak egy gyűjteményhez, hanem hozzáadott értékük miatt fontosak: a kínai toll, amivel aláírtak egy történelmi jelentőségű szerződést, a műanyag pohár, amit az író minden utazására magával vitt, a játékbáb, ami egy egész generációt szórakoztatott vagy a magnókazetta, amire próbálkozásait vette fel a népszerű zenész. Ezek a tárgyak minden esetben hosszú előélet után kerülnek a múzeumba, és egyáltalán nem biztos, hogy ezalatt kesztyűs kézzel bántak velük. A tárgy állagmegőrzésével a múzeumba kerülés pillanatában kezdünk el foglalkozni, de lehet, hogy azt a napernyőt vagy szemüvegkeretet ötven évig használta valaki, mielőtt a műtárgyvédelmi szakember kezébe került. És ez gond lehet, ha hosszú távon gondolkodunk.
A nyár elején nyitotta meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Bábtára az Astra Bábegyüttes relikviáiból álló kiállítását a Pesti Vigadóban, a tárlat epilógusa a kiállított tárgyak állagmegőrzése kapcsán felmerülő kérdésekkel foglalkozó konferencia volt.
Mivel a kiállított bábok nagy részének születése egybeesett a műanyag népszerűségének felívelésével, a bábgyártáshoz is előszeretettel használták ezeket az anyagokat – nincs még egy olyan könnyen megmunkálható anyag, mint a műanyag. Az anyag stabilitása a készítőket nem foglalkoztatta, nem az örökkévalóságnak szánták a tárgyakat, elég volt, ha a játékidőt kibírták, az előadás nyugdíjazása után már nem foglalkoztak a tárgyakkal. A kiállítás kurátorai, Lovas Lilla és Simándi Katalin pár éve szereztek tudomást a bábok hollétéről és elhatározták, hogy amit tudnak, megmentenek, illetve egy kiállítás keretén belül megmutatják a világnak az Astra bábjait.
"Az anyag stabilitása a készítőket nem foglalkoztatta, nem az örökkévalóságnak szánták a tárgyakat..."
fotó: Tóth Judit Vanda
A konferencia előadói – leginkább műtárgyvédelmi szakemberek, akiket a műanyag tárgyak megőrzése foglalkoztat – közül többen is a bemutatták előadásukban a kiállított műtárgyakat.
Frazon Zsófia etnográfus, Néprajzi Múzeum.
A műanyagok gyűjteményezésének és tárolásának problematikája a 2006-os műanyag kiállítás során került a múzeum látóterébe. Felvetődött a kérdés, hogy mi gyűjteményezhető, mi számít értéknek? Vajon feladata-e egy múzeumnak tömegtermelésből származó tárgyakat gyűjtenie, ha nem kötődik hozzájuk személyes történet, csupán kordokumentumok? Milyen haszna van a sorozatgyártásból származó tárgyaknak? Hogyan tároljuk ezeket a tárgyakat, ha nem egy típusú műanyagból készítették őket, hanem többféle anyagból állnak, amiket különböző hőmérsékleten, különböző páratartalom mellett kellene tárolni?
Békési-Gardánfalvi Magdolna kémiatanár, MNMKK MNM ORRK.
Ha a műanyag eltűnne az életünkből, nagyon megváltozna a környezetünk. Nem csak használati tárgyak készülnek műanyagból, a kulturális alkotások terén is egyre nagyobb rá az igény. Rettentően lassan bomlik le, azonban nagyon gyorsan szétesik, ezért már a hetvenes években elkezdték foglalkoztatni a múzeumi szakembereket a műanyag konzerválásának lehetőségei. Ahhoz viszont meg kell állapítani a műanyag típusát, ami nem mindig egyszerű, a legbiztosabb módszer a spektroszkópia.
Orosz Péter állományvédelem, Néprajzi Múzeum.
A műanyagok többsége az energiaszegény környezetet szereti, de ahhoz, hogy pontosan tudjuk, milyen tárolási körülményeket biztosítsunk a tárgyaknak, azonosítanunk kell a műanyag típusát. Ha pedig ez sikerül, akkor a különböző műanyagokat a nekik megfelelő körülmények között tároljuk. Az viszont nem életszerű, hogy van egy helyiségünk, ahol a poliuretánok vannak, egy másikban csak PVC-t tárolunk, egy harmadikban pedig kénezett gumit. Ráadásul a természetes anyagokból álló tárgyaknak sem tesz jót, ha műanyaggal együtt tároljuk őket, de a tárolási lehetőségek minden múzeumban végesek.
Vágány Judit restaurátor, BTM Kiscelli Múzeum Műanyag Projekt.
A habszerkezetű poliuretánnak vannak talán a legrosszabb öregedési mutatói, 20-25 év alatt megváltoznak a tulajdonságai: besárgul, törékeny, porózus, ragacsos lesz. A poliuretán restaurálására jelenleg két módszert alkalmaznak: vagy átitatják az eredeti anyagot egy konzerváló anyaggal, amitől visszafordíthatatlanul megváltozik a szerkezete, vagy pedig az elöregedett részeket újakra cserélik.
"Az viszont nem életszerű, hogy van egy helyiségünk, ahol a poliuretánok vannak, egy másikban csak PVC-t tárolunk, egy harmadikban pedig kénezett gumit."
fotó: Bürger Nina
Retkes-Kiss Antal Farkas műtárgyvédelem, BTM Kiscelli Műanyag Projekt.
Nem csak a műanyagok, de a gumi konzerválása is kihívás a szakemberek számára. Bár a vulkanizált gumi sokkal erősebb a tulajdonságaiban hozzá nagyon hasonlító lágyított PVC-nél, fény és levegő hatására ez is elöregszik – az élettartamát azzal javítják, hogy szénport adnak hozzá, így tovább képes elviselni az UV-sugárzást (szénpor hiányában a gumi fehér színű lenne).
Tóth Eszter restaurátor, MNMKK MNM ORRK.
Az egyik első, természetes alapú műanyag a cellulóz nitrát volt. Népszerűsége egyrészt annak köszönhető, hogy a belőle készült tárgyakkal könnyen és olcsón tudták utánozni az elefántcsontot, másrészt az átlátszó cellulózt a filmipar kapta fel – aztán kiderült, hogy roppant gyúlékony, ezért kivezették a gyártásból és más anyagokkal helyettesítették. Öregedése során az anyagból távozik a lágyító, salétromsav képződik és az anyag törékeny lesz, morzsákra esik szét. A keményebb cellulóz típusok tartósabbak, mint a filmek.
Lencz Eszter restaurátor, MNMKK MNM.
A Lurex és a Lamé anyagok leginkább a ruhagyártásban terjedtek el - fém szálakat (arany, ezüst, alumínium stb.) vonnak be műanyaggal és szőnek belőlük extravagáns textileket. Kísérletek során az anyagot mesterségesen öregítik és megpróbálnak olyan módszereket kifejleszteni, amik akadályozzák az öregedés folyamatát.
Kovács Krisztián restaurátor, Szépművészeti Múzeum.
A bábkészítés célja a rövidtávú használat volt, nem a múzeumi archiválás, ezért a készítők nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A konzerválás általában irreverzibilis folyamat - a vegyszerekkel átitatott tárgy már soha nem fog olyan tulajdonságokkal rendelkezni, mint konzerválás előtt. A múzeumi szakember számára etikai kérdések is felmerülnek: konzerválhatja-e azt a tárgyat, amit egy művész készített és játékra szánt? Ha él a művész, lehet vele konzultálni erről, de ha már nem él, csinálhatunk-e dísztárgyat a használati tárgyból a megkérdezése nélkül? (A tartósítószerrel átitatott poliuretán megkeményedik és csak látszatra fog hasonlítani az eredeti tárgyhoz.)
Palya Gábor bábkészítő, Budapest Bábszínház.
A bábok élete három szakaszra osztható: képzőművészeti alkotás (a bábkészítő munkája), használati tárgy (a bábjátékos eszköze), múzeumi tárgy (a muzeológus, restaurátor kezeli).
"A múzeumi szakember számára etikai kérdések is felmerülnek: konzerválhatja-e azt a tárgyat, amit egy művész készített és játékra szánt?"
fotó: Bürger Nina
A konferencia tanulsága
A műanyag az ember anyaga, mi állítjuk elő, mert hasznos számunkra, a tárgyaink, amiket műanyagból gyártunk, gyakran fontos szerepet töltenek be életünkben (sokszor idézett példa: ha nem lenne műanyag, nem létezhetne ilyen fejlett gyógyászati technológia), ezért nem kérdés, hogy a múzeumban van-e a helyük. Mivel a műanyag eszközök tömeggyártása viszont csak nem egészen száz évvel ezelőtt indult be, élettartamukat és értéküket pedig ennél is később kezdték vizsgálni és felismerni, az állagmegóvás gyerekcipőben jár. A legjobban feleszerelt, legjobb kutatókat foglalkoztató múzeumok is még csak a kísérletezés fázisában vannak. De az világosan látszik, hogy megszületett a műanyag múzeumi megőrzésének igénye az utókor számára.
A következő műanyaggal foglalkozó konferencia a Kiscelli Múzeumban lesz október 28-án.
