EN facebook

Megnyitották a felújított Kunffy Lajos Emlékmúzeumot Somogytúron

Beruházás

2022-08-11 09:52

Megújult a Balatontól ötpercnyi autóútra fekvő somogytúri Kunffy Lajos Emlékmúzeum, ahol a művész 110 festménye mellett a festőművész hagyatéka is megtekinthető. A kultúráért és innovációért felelős miniszter elismerését fejezte ki Varga Péter Pál professzor családjának, amely megalapította a Kunffy Lajos Emlékmúzeum Nonprofit Kft.-t és biztosította a pénzügyi hátteret a felújításhoz.

 

"A magyar történelemben sosem volt olyan időszak, amikor olyan gazdag lett volna az ország, hogy mindent az állam tudott volna biztosítani. Kellenek az olyan értelemes, jómódú, magabíró emberek, akik egy-egy közösség egy-egy ügyének az élére állnak" - mondta Csák János.

 

A múzeumban kiállított gyűjtemény tulajdonosa a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum. Ábrahám Levente igazgató az épület felújítását és a működtető nonprofit társaság további terveit követendő múzeumátalakítási modellnek nevezte. Fontosnak nevezte, hogy a kft. további projektjei is megvalósuljanak; ezek között a műterem felújítása, kiállítótér megvalósítása is szerepel, közösségi, kulturális programokkal. Megjegyezte, csaknem 40 éves múzeumi pályafutása során még nem találkozott ilyen példával, hogy egy család így támogassa a magyar kultúrát.

Kunffy Lajosról szólva kiemelte, nagy veszteségek érték a művészt - megjárta a gettót is a származása miatt, több száz festményét elrabolták, később elvették a vagyonát, a megélhetését, korlátozták alkotói szabadságát -, mégis derűs és optimista tudott maradni. Jelenleg 303 leltári számon őriz a Rippl-Rónai Múzeum tőle különféle relikviákat, festményeket, köztük világszinten ismert képeket - mondta.

 

 

Varga Péter Pál gerincsebész professzor a megnyitó ünnepségen köszönetet mondott a támogatóknak, együttműködőknek, köztünk Somogytúr és a közeli települések önkormányzatának. "Amit mi a feleségemmel megértettünk az első pillanatban, hogy sanyarú sorsa van a múzeumnak, amelynek fenntartása óriási probléma egy kistelepülés számára" - beszélt a kezdetekről.

Elmondta, a családi nonprofit kft.-hez "a gyerekekkel is egyeztetve" létrehoztak egy pénzügyi alapot, amelyből egy év alatt felújították az emlékmúzeum épületét, azt modern múzeumi technikával ellátva. Hozzátette: a folytatás, a Kunffy kulturális projekt nem csak a festőről szól majd: az emlékmúzeum a környék 7-8 településének egyfajta kulturális központjaként fog működni, zenés, prózai, szakmai, művészettörténeti programokkal, ősztől tavaszig. Szeretnék a térség gyerekeit is bevonni egy múzeumedukációs programba - jelezte, és beszámolt többféle kiadványt tervéről is.

"Ez nem csak a pénzről szól. Rengeteg ember segítette, támogatta ezt az ügyet" - hangsúlyozta Varga Péter Pál. Megjegyezte, hogy a családja nem dúsgazdag, bár tehetősnek számít a magyar viszonyok között, ezt hosszú évek kemény munkájával érték el, a világ egyik vezető gerincgyógyászati intézményét létrehozva.

 

A régi nemesi kúriából kialakított emlékmúzeum másfél hektáros parkja a helyi önkormányzat tulajdona; a helyhatóság hamarosan pályázatot nyújt be a park megújításáért és közösségi tér kialakításáért, együttműködve Kunffy Lajos Emlékmúzeum Nonprofit Kft.-vel - közölte Takács János, Somogytúr polgármestere az MTI-vel.

 

Az emlékmúzeum mintegy száz festménnyel, a hajdani művészotthon eredeti bútoraival és relikviáival várja a látogatókat.

helytörténet, múzeumtörténet, MúzeumTrip
2021-04-15 20:00
gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, látogató, téma
2022-07-01 07:00
iparművészet, képzőművészet, MúzeumTrip, művészettörténet
2021-04-27 20:00