EN facebook

Megnyílt a szingapúri zsidó közösség múzeuma

2022-01-26 07:00

A Szingapúrban élő zsidók már 200 éve az ország tevékeny szereplői, ezidáig mégsem volt lehetőségük saját történelmük bemutatására. Az ázsiai város 5.7 milliós lakosságának nagy része kínai, maláj vagy indiai etnikumú, de él közöttük 2500 zsidó is, akik 2021 decemberében The Jews of Singapore Museum megnyitásával lehetőséget kaptak történelmük és kultúrájuk megismertetésére.

 

Szingapúrban megszámlálhatatlanul sok emlékművet állítottak és utcát neveztek el a zsidó közösség meghatározó alakjairól, mint Manasseh Meyer, aki két zsinagóga megnyitását is segítette, az üzletember, aki a Middle út 19. századi épületeit építtette és ezzel létrehozta a zsidónegyedet, vagy David Marshall, aki 1955-ben a városállam miniszterelnöke lett és ezzel az egész ország történelme szempontjából is jelentős. Indokolt volt tehát egy múzeum alapítása, ami céljául a zsidók szingapúri történetének bemutatását tűzte ki az 1819-es betelepüléstől napjainkig. A múzeum egy 3 éves kutató- és szervezőmunka eredménye, ám a pandémia miatt kis késéssel 2021. december 2-án tárta ki kapuit a látogatók előtt, olvasható a The Times of Israel cikkében.

 

Nagyon fontos, hogy a szingapúriak ismerjék a szerepet, amit a 200 éves történelem alatt a zsidók játszottak, mert ez jelentős. Azt akartuk demonstrálni, hogy nem csupán a zsidó emberekről van szó Szingapúrban, hanem szingapúri zsidókról. – nyilatkozta Ben Benjamin, Szingapúr Zsidó Jóléti Bizottságának tagja, aki a múzeum megnyitását szorgalmazta.

 

 

Kép a virtuális kiállításból

 

Az ország zsidó közössége az évek során egyre csökkent, még annak ellenére is, hogy maga az ország gyors ütemben nőtt és fejlődött. A 19-20. században a közösség iraki és európai menekültekből állt, akik az antiszemitizmus üldözésétől és kereskedelmi okokból tértek az országba. A II. Világháborút megelőzően, közel 1500 zsidó élt az országban, ez 1960-ra 200 főre csökkent. Ma ez a szám 2500 körüli, bár ez leginkább a technikai és gazdasági csomópont erős vonzereje miatt újonnan betelepülőknek köszönhető és nem az elsőként érkező családok leszármazottaiból tevődik össze. 

 

A kiállítás tervezése alatt új adatokra is leltek a kurátorok. Egyes fotók Szingapúr nyugati részén egy ezidáig ismeretlen zsidó üdülőről árulkodtak, amit mára teljesen lebontottak és a terület a város ipari központjává vált. 

 

„Reméljük, hogy őseink története, akik többsége Irakból menekült az üldöztetés elől Szingapúrba letelepedni és gyarapodni, emlékeztet majd rá, mennyire fontos idegeneket befogadni közénk és erősíteni a különböző vallások hívei közti egységet és szolidaritást.” – mondta Nash Benjamin, a Zsidó Jóléti Bizottság vezetője a megnyitón.

 

A múzeum bemutatja a zsidó kultúrát, vallást és fesztiválokat a nem zsidó látogatók számára is és virtuálisan is közzétette tárlatát azoknak, akik személyesen nem tudnak ellátogatni az épületbe, de szeretnék megtekinteni. 

 

 

Kép a múzeum tradícionális zsidó vallási kellékeiről

 

A 2021-es év nehéz volt a közösség számára. A Jacob Ballas Center tavaly márciusban sajtótájékoztatót tartott egy szingapúri radikalizálódott katona letartóztatása kapcsán, aki a Maghain Aboth zsinagógát elhagyva legalább három zsidó megölését tervezte.

 

Shanmugam, a szingapúri belügyminiszter erre emlékezett a múzeumi megnyitó beszédében. „Belügyminiszterként többször is elmondtam Önnek, hogy Szingapúrban mindenki, beleértve a zsidó közösséget is, biztonsága kulcsfontosságú prioritás.”

 

Benjamin hangsúlyozza, hogy a zsidók mindig védelmezve és támogatva érezték magukat a szingapúri kormány által, ezt bizonyítja az is, hogy a múzeum létrejöttének 40%-át a Nemzeti Örökségvédelmi Bizottság finanszírozta. 

 

„Az élet megy tovább. Nagyon biztonságban és védelmezve érezzük magunkat Szingapúrban. És úgy gondolom, tartozunk magunknak, a 200 éves közösségnek annyival, hogy továbbra is igyekszünk építkezni és engedni a közösségnek a gyarapodást.” 

 

iparművészet, kiállítás, programajánló, tárgy
2018-10-26 15:00
gyűjtemény, kiállítás, külföld, tárgy, történelem
2020-11-17 16:00
emlékezet, helytörténet, régészet, tárgy, téma, természet
2021-09-30 07:00