EN facebook

Már ötödik alkalommal: Fiatal Numizmaták Konferenciája!

MEGHÍVÓ

Az ELTE BTK Történeti Intézet Történelem Segédtudományai Tanszék a Fiatal Numizmaták Konferenciáját (FNK) idén november 8-án rendezi meg a Kari Tanácsteremben.

 

1777-ben az ELTE BTK jogelődjén jött létre a honi numizmatika első tudományos műhelye: Mária Terézia ugyanis a Ratio Educationisban írta elő az egyetem számára numizmatikai tanszék létesítését. (A királynő férje, Lotaringiai Ferenc német-római császár jeles éremgyűjtő volt, így az uralkodónőt a korán elhunyt férje iránti tisztelet is vezette, amikor a birodalom különböző egyetemein szorgalmazta éremtani képzés bevezetését.)

 

Idén már ötödik alkalommal rendezzük meg a Fiatal Numizmaták Konferenciáját (FNK). Az FNK a rokontudományok hasonló rendezvényeinek mintájára, a fiatal kutatók számára évről-évre lehetőséget biztosít kutatási eredményeik bemutatására. A numizmatika helyzete hazánkban azért különleges, mert e nemes történeti segédtudománnyal foglalkozó fiatalok korábban kizárólag történeti, régészeti, művészettörténeti, esetleg interdiszciplináris konferenciákon adhattak elő. Ezeken a fórumokon viszont sokszor nem kaptak szakmai segítséget, igazi kritikát, hiszen a megjelentek többsége csupán érintőlegesen foglalkozott numizmatikával.

 

A konferencia szervezésével a Történelem Segédtudományai Tanszék oktatói olyan hagyományt teremtettek, amelybe a vidéki szakmai műhelyek is be tudnak kapcsolódni, mivel egyik évben az ELTE, a következőben pedig egy-egy jelentősebb numizmatikai gyűjteménnyel rendelkező vidéki múzeum a házigazda (2019-ben a nyíregyházi Jósa András Múzeum, 2022-ben a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum rendezte meg a konferenciát; 2020-ban viszont a COVID miatt nem tartottunk konferenciát).

 

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a kezdeményezés életképes, idén pedig erre tekintettel a konferenciát szeretnénk kicsit ünnepélyesebb formában megrendezni. A megnyitót követően a közép-európai középkori pénztörténeti kutatás megkerülhetetlen személyisége, Dr. Roman Zaoral, a prágai Károly Egyetem oktatója tart plenáris előadást a középkori cseh pénzverésről, utána kezdődik meg a konferencia érdemi munkája az egyes szekciókban. A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

AZ V. FIATAL NUMIZMATÁK KONFERENCIÁJA PROGRAMJA

 

2023. NOVEMBER 8. – ELTE BTK KARI TANÁCSTEREM

 

9:30–10:00: Köszöntő, megnyitó

 

Köszöntőt mond Dr. BARTUS Dávid PhD dékán (ELTE BTK) és Prof. Dr. PÓSÁN László PhD (Debreceni Egyetem), az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke.

 

A konferenciát megnyitja: Dr. LATORCAI Csaba PhD területfejlesztési miniszterhelyettes (Miniszterelnökség).

 

PLENÁRIS NYITÓELŐADÁS

10:00–11:00: Dr. Roman ZAORAL PhDr egyetemi adjunktus (Károly Egyetem, Prága): The Coinage in the Medieval Czech Lands

 

ÓKOR | SZEKCIÓELNÖK: DR. JUHÁSZ LAJOS PHD

11:15–11:35: Dr. BARNA Ferenc PhD: Between Two Empires. Ancient Coins from the Cities of Northern Mesopotamia in the Coins Collection of the Hungarian National Museum

 

11:35–11:55: Emmerich SZABO MA: Az osztrogótok Burgenlandban – egy újabb numizmatikai bizonyíték

 

11:55–12:10: vita, hozzászólások

 

KÖZÉPKOR | SZEKCIÓELNÖK: DR. KÁLNOKI-GYÖNGYÖSSY MÁRTON DSC

13:30–13:50: Dr. Daniela TĀNASE PhD – Dr. Monica DEJAN PhD: The numismatic discoveries in their archaeological context from Igriş/Egres Medieval Monastery (Timiş county, Romania)

 

13:50–14:10: KOVÁCS Enikő MA: History of the Coin Hoard of Érmihályfalva (Valea Lui Mihai)

 

14:10–14:30: MAGDUS Tamás MA: Trade, network, connection. A 13th century armenian coin from medieval Pétermonostora

 

14:30–14:50: RÁCZ Laura BA: Tatárszentgyörgy történetének kronológiai meghatározása írott források és érmek alapján

 

14:50–15:10: vita, hozzászólások

 

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

15:30: Numizmatika és fémkeresés

 

  1. NOVEMBER 9. – ELTE BTK TÖRTÉNETI INTÉZET SZEKFŰ GYULA KÖNYVTÁR

KORA ÚJKOR | SZEKCIÓELNÖK: DR. KENYERES ISTVÁN PHD

9:00–9:20: VARGA Máté MA: Megjegyzések Somogy megye középkori és kora újkori éremleleteihez

 

9:20–9:40: Dr. NOVÁK Ádám PhD: „Guruló denárok” az Újhelyi vár ásatásáról

 

9:40–10:00: NAGY Zsolt Dezső MA: „Pénzek verése és forgása” – epizódok a kora újkori pénzek korabeli és mai forgalmából

 

10:00–10:20: GÁLVÖLGYI Orsolya MA: Késő középkori éremlelet az Irgalmasrendi Kórház udvaráról. Buda és külterületeinek középkori és kora újkori pénzforgalmának újabb kutatása

 

10:20–10:40: hozzászólások, vita

 

ÚJKOR | SZEKCIÓELNÖK: DR. GARAMI ERIKA

11:00–11:20: Vojtech HAMI MA: Unpublished find of coins from the time of monetary reform in 1953 in Czechoslovakia

 

11:20–11:40: TÖREKI Milán MA: A pénz fogalmának meghatározási kísérletei, valamint az állammal és a közigazgatással való kapcsolata

 

11:40–12:00: BALLA János MA: The History of the custodiatus of Mernye/Especially in 1848

 

12:00–12:20: SZABÓ Róbert MA: ’Our life and blood!’ – the importance of First World War awards in civil advancement in the Horthy era

 

12:20–12:40: GYŐRI-PÓRSZÁSZ Anna MA: Érmegyűjtemények Komárom-Esztergom vármegyéből – A múlt század gyűjtői Petrovics Jenő, Kállay Ödön, Lenhardt György hagyatékának problematikája

 

12:40–13:00: Hozzászólások, vita

 

KÖNYVBEMUTATÓ

13:00–13:30: A IV. Fiatal Numizmaták Konferenciájának tanulmánykötete. A kötetet bemutatja: Prof. Dr. Bárány Attila DSc (Debreceni Egyetem)

 

 Kép: A Rippl-Rónai Múzeum Éremgyűjteménye

 

érem, felhívás, konferencia, muzeológia, műhely, virtuális
2021-11-07 12:00
kiadvány, régészet
2019-06-07 18:00