A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Jelen pillanatban a Csornai Muzeális Kiállítóhelyen időzünk, ahol már megtapasztaltuk, milyen erős az itt dolgozók küldetéstudata, majd a múzeum történetével ismerkedtünk meg, legutóbb pedig azt a folyamatot követhettük nyomon, melyben az intézmény közzéteszi digitális tartalmait közönsége széles körű elérésére a jelenlegi speciális helyzetben. Az intézmény állandó kiállításainak áttekintése után a múzeumpedagógiai programját jártuk körbe. Most lessünk be a múzeum gyűjteménnyeibe, fedezzük fel ikonikus tárgyait!
„A varázslók számára a padlásszörny jelenléte általában kedvelt társalgási téma, sőt, sok családban házi kedvencnek tekintik.”
(Göthe Salamander /J.K. Rowling/: Legendás állatok és megfigyelésük. Bp., 2001. 60.p)
Ami az USA-nak a Smithsonian Intézet, az Csornának a rendház északi szárnyát betöltő múzeum: „a” közös padlás. Padlás tele poros, haszontalan holmikkal és tele elfeledett kincsekkel.
A Csornai Múzeum hivatalos gyűjteményi adatai:
Gyűjtemény Leltározott (db) Leltározatlan (db)
Tárgyi gyűjtemények
Természettudomány 46 -
Régészet - 1
Történet 1.979 482
Numizmatika 204 76
Néprajz 3.640 822
Képzőművészet 39 10
Iparművészet 60 3
Tárgyi gyűjtemény össz.
7.332 5.968 1.364
Egyéb gyűjtemények
Történeti dokumentációs tár 3.547 1.502
Történeti archív fotók 540 67
Néprajzi archív fotók 19 1
Adattári dokumentáció 1.962 21
Adattári fotók 7935 -
Szakkönyvek 4.488 371
Periodikák 1.128 43
Egyéb könyvtári dokumentum 448 -
Egyéb gyűjtemény össz.
22.072 20.067 2.005
A számok relativizmusa mögött (sok vagy kevés ez?) kincsek lapulnak. Nem feltétlen világszenzációt jelentő mázsás aranyak, mégis kincsek, amik nekünk értéket jelentenek. Ezekből állítottunk össze egy kevéssé tudományos, sokkal inkább szubjektív válogatást. Ha egyetértenek a kiemeléssel, illetve érdekesnek tartják a történeteket, jöjjenek el hozzánk, keressék meg kiállításainkban a bemutatott darabokat. Ha pedig más a véleményük, jöjjenek el azért, hogy megírhassák saját szubjektív összeállításukat. Bárhogy is jönnek: nálunk szívesen látott vendégek lesznek!
1. Spanyolozott borotvatok, a mindent túlélő örökség
A Csornai Múzeum legkorábbi előzményének az 1920-as évek II. felében a Csornai Polgári Fiúiskolában induló gyűjtési mozgalmat tekinthetjük, amikor Fekete József rajztanár kezdeményezésére a tanulók összegyűjtötték és kiállították a települése és környékén fellelhető népi- és történeti tárgyi emlékeket. A II. világháborúban nagyobbrészt szétszóródott gyűjteményt a polgári iskolából kinőtt gimnázium első állami igazgatója, Király Iván próbálta újrarendszerezni. Az ő hagyatékából került vissza a gyűjtemény egyik legkorábbi, megőrződött darabja egy finoman faragott és spanyolozással díszített borotvatok, amely a Csornai Múzeum megmaradásának szimbólumává vált. Nem csupán igényes, szép pásztorfaragási emlék, de meghatározó múzeumtörténeti darab, amely minden kiállításba, bemutatóba természetes módon beépül, talán mert anyagában a fa és viasz mellett Csorna népének lelke is benne van. A tárgy még soha nem hagyta el a város területét, és úgy tartjuk, addig áll múzeumunk, míg ez a tárgy kiállításaink egyikén szerepel. Soha, semmilyen újrarendezési koncepció nem kényszerítheti raktárba – ilyen szinten Múzeumunk legmeghatározóbb darabja.
CSM HT 90.6.1.: Borotvatok. Lekerekített sarkú, egyik végén elkeskenyedő, hosszúkás fából készült tok. Félrehúzható fedele spanyolozott technikával vörös-fekete viasszal díszített tulipánokkal, csillagokkal, virágokkal. M: 23.5x4.5x2.9 cm
Spanyolozott borotvatok
2. A régészeti terminológiát átíró többször fellelt csornai bigyó
Múzeumunknak nincs régészeti gyűjteménye, a kiállításainkon szereplő leletek megyei múzeumok kölcsönzései. Paúr Iván és Bella Lajos XIX. század végén folytatott feltárásainak leletanyaga a vármegye soproni múzeumába került, s a II. világháború után, az újjászerveződő közigazgatási rendszerben is ott maradtak. Az újjászervezett múzeumi hálózatban Csorna Győr régészeti gyűjtőterületéhez került besorolásra, így az újabb csornai, rábaközi leletek (napjainkig) a Xantus János (majd Rómer Flóris) Múzeum raktáraiban találhatóak. Kivételt két darab jelent a fentiekből: Az egyik a világhírű hun-kori diadém, amelyet agyagbányászás során a premontrei rend Téglavető-dűlőjében talált 1887-ben Lakner Ambró kanonok. A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán szereplő, számos nemzetközi nagykiállításon is bemutatott, több helyen publikált minden értelemben vezérleletnek számító darab jól ismert a szakma előtt. Ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a másik leletünk, a hírnevessé csak mostanában váló csornai „bigyó”. A bigyó az OTP építése során, alapozási munkák közben került elő az 1970-es évek elején a Soproni útról, szórványként, kísérő lelet nélkül. A tanács egyik művelt tagja, Mátay Gyula a leletet bemutatta a megyei múzeumigazgatóságon Szőnyi Eszternek, aki meghatározta a darabot, és egy kiváló tárgyrajzot és adattári feljegyzést készített róla, majd Mátay Gyula kérésére a leletet visszaadta találójának, hogy a Csornai Múzeumba kerülhessen bemutatásra. A történet itt véget érni látszott. Mátay Gyula halála után további információkat nem sikerült szerezni a tárgy hollétéről, amelyről a múzeum régebbi munkatársai annyit tudtak, „volt itt valami bigyó”, s ezt az elnevezést (az akkori igazgatóról nevezve: „Szalontay bigyója”) következetes tudatossággal használták, arra utalva, akkoriban mindenki így hívta. A megye régészeti doyenje, Tomka Péter is megerősítette a terminológiai elnevezést, és azt is, hogy a tárgy sajnálatosan elkallódott. Szalontay Judit akkori igazgatóasszony emlékei szerint Mátay Gyula a leletet bemutatás után elvitte. Mátay Gyula ma már 90. életévéhez közeledő remek memóriájú múzeumbarát leánya viszont határozottan állította, otthon soha nem látta. 2018 decemberében számítógépes licenszkódokat keresve egy összegyűrt borítékban rengeteg kódszám mellett került elő a lelet újra – mindenki legnagyobb meglepetésére. Beazonosítása egyértelmű, felirata szerint de jure Mátay Gyula „magántulajdona”, terminológiája szerint „Szalontay bigyója”. A honfoglaláskori kalandozások után újabb 40 éves csornai kalandozás után állandó helytörténeti kiállításunk vitrinjébe került elhelyezésre – a leltáriszám nélküli egyetlen régészeti leletünk.
Lsz.n.: Kéttagú női ingnyakveret alsó, szív alakú tagja. Bronzból öntött, poncolt díszítésű. Szórvány. Honfoglaláskor, X/XI. század. M: 2.8x1.6 cm; v: 0.1 cm
Honfoglaláskori ingnyakveret
3. A Kmety-szablya, amivel a főtiszt soha nem harcolt
A csornai köztudat a múzeum legemblematikusabb, Csornához a leginkább kötődő tárgyának a „Kmety szablyát” tekinti. Ez az elnevezés már a revideált, korábban következetesen Kmety kardnak hívták. A nyakas rábaközieket sikerült meggyőzni, hogy a szablya és a kard nem ugyanazt jelenti, ám a népi romantikus szemlélet képtelen elengedni azt a gondolatot, hogy ez az a fegyver, amellyel Kmety tábornok személyesen harcolt városunk történetének legdiadalmasabb napján, 1849. június 13-án. Pedig a történet több sebből vérzik… Kmety György a csata idején a 7. hadtestből kiváló „Kmety” hadosztály parancsnokaként ezredesi rangban vezette a Nádor és a Vilmos huszárokat, és az ellenség vezérének, Franz von Wyss vezérőrnagy halálával végződő győztes ütközet után, június 26-án léptették elő tábornokká. Tehát, ha a fegyver az övé lett volna, akkor is legfeljebb ezredesi, nem tábornoki szablya lenne. Ugyanakkor kézenfekvő a kérdés, miért hagyta volna el megszokott fegyverét, ha ezt tette volna, miért nincs egyetlen ráutaló forrás sem, illetve mi utalna a tárgyon arra, főtisztté volt, miközben még egy egyszerű tiszti bojt sem utal erre. A tábornok aranyozott, tausírozott díszű finoman megmunkált pengéjű díszszablyája az Országos Hadtörténeti Múzeumban látható, ám a budai vár kiállítása túl messze van ahhoz, hogy erről a csodákat hinni akaró, városuk legszebb napját minden tárgyi tény fölé emelő, büszke lokálpatrióta csornaiakat meggyőzhessük. S bár minden bemutatón elhangzik, ez nem a „tábornok kardja”, a legenda kiírthatatlannak tűnik – s talán olyan nagyon nem is akarjuk kiírtani, ragaszkodjanak csak hozzá, szeressék, tiszteljék, és őrizzék meg az unokáknak.
H 1963.4.1.: 1845M lovastiszti szablya hüvellyel
M1845 huszárszablya
Kmety György tábornoki díszszablyája az Országos Hadtörténeti Múzeum kiállításán
4. Aranykincsünk, az aranyhímzéses menyecskekendő
Bár mindenki elismeri, nem csak a fénylő aranytárgyak jelentenek muzeális értéket, mégis örök, visszatérő kérdés, van-e arany a kiállításon? Természetesen. Bár nem a legszokványosabb formában. A Rábaközi hímzőkultúra egy speciális, csak Csornán továbbélő hagyománya az aranyfonalas hímzés, amelynél valóban arany fémszállal díszítették a finom fehér menyecskekendőket. Az aranyhímzéses kendők vitathatatlan értéket és helyi büszkeséget jelentenek, általánosan ismert és megbecsült darabok. Különleges technikai felkészültségű hímzőasszonyok lombhullástól rügyfakadásig hímezték a nagy méretű fehér menyecskekendő egyik (látható) sarkába diagonális rendszerbe illesztve az ornamentális motívumokat.
CsM-N 93.2.1.: Fehér batiszt alapra hímzett, aranyfonalas 4 forgórózsás motívumú menyecskekendő tüll -és aranycsipkével ellátva. M: 106x103 cm
Aranyhímzéses menyecskekendő
5. A formabontó parasztszekrény
Az 1840-ben kiadott „Regélő” szerint a Rábaköz népének divatja szerint a tiszta szobában legalább egy tulipános almáriumnak lennie kellett. Ez az almárium, a mennyezetes ágyhoz hasonlóan cifrára volt festve Drinóczy György leírása szerint is. Az állandó néprajzi kiállításunkban látható tisztaszoba szekrénye első pillantásra beleillik e sorba, barna hátterű, korallpiros kazettáiban klasszicista stílusú vázákban fehér virágú csokrok láthatóak, a szekrény oldalán hasonló kialakítású, hullámos szárú virágok, zöld levelekkel. Zöld színű az oromzat díszítő sávja is, amely alatt a készítés éve olvasható finom tagolással, szinte indát idéző finom megjelenítéssel: 1818. Az évszám számai között a szögletes kiképzésű oromzaton a Kisjézus alakja jelenik meg, naiv népi ábrázolásban. A kisded dicsfényét a párna szegélye jelzi. Az emberek, de kiváltképp a szentek népi bútorokon való ábrázolása Magyarországon ismeretlen szokás volt. Ausztriában gyakorinak számít, ám nem a közeli, határmenti területeken, hanem Felső-Ausztriában. Vélhetően ott láthatott a megrendelő (a veszkényi Nyerges-család),vagy a mester hasonló darabokat, és próbálta azt az erősen katolikus vidéken meghonosítani. Megyei múzeumi gyűjteményeink darabjait szemlélve úgy tűnik, egyetlen próbálkozás, egy sikertelen kísérlet maradt.
CSM-N 75.2.1.: Kétosztatú (akasztós, ill. polcos rendszerű) festett ruhásszekrény. Veszkény, 1818. (Vásárlás, Nyerges Elek, 1971. aug. 17.) M: 173x138x50 cm
Veszkényi festett szekrény 1818-ból
6. Az üres pénztárca
Múzeumunk alapítójától, Beősze Antal (1898-1979) néptanítótól számos személyes tárgy található gyűjteményeinkben, amelyek alapján mind tanítói-, mind katonai-, mind múzeumépítői tevékenysége kiválóan megrajzolható. Valamennyi tárgy kiemelten megbecsült darab, pusztán egykori tulajdonosa miatt is, jó példaként arra, hogy hányféle módon vállhat egy tárgy kiemelt múzeumi darabbá. Férfiak jellegzetes személyes tárgya volt a mára már egyre inkább eltűnő bőr pénztárca, népszerű nevén a brifkó. A nők táskaviseletével rokonítható használatuk, nem volt mindegy a közvetlen funkcionalitásán (osztatai, tagolása) túl, milyen bőrből készült, volt-e mélyített vagy dombornyomat rajta, és természetesen az sem, mi (mennyi) volt benne. Mindezen szempontok alapján a férfi tárcák sorában egy kissé kopott, viseletes, üres műbőr tárca nem kaphatna előkelő helyet… ha nem a Csornai Múzeum kiállításában lennénk. A tárcában egy kis cetlin olvasható beszerzési szám jelzi, ez a darab Beősze Antalé volt. Ez a tény megnemesíti, műtárggyá teszi. Múzeumpedagógiai foglalkozásaink legtöbbször idézett példája a tárgyak értékének relatív voltáról, és figyelmeztetés a beidegződött sztereotípiák (értékítélet egyetlen pillantásra) elhagyására.
A tárca üressége keserédes mosolyt csalhat minden muzeológus arcára, és ezzel az érzéssel még inkább magunkénak érezhetjük ezt az egyszerű kis műtárgyat.
Besz. 47/92. Műbőr tárca. Kóborné Beősze Katalin ajándéka. M: 13x10x0.5 cm
Beősze Antal múzeumalapító tárcája
7. Varázslósakk a múzeumban
Bár itt a beszélő járomról szerettem volna írni, a hetes szám figyelmeztet, témánk a varázslatok mezején igazi varázslat megidézést követeli meg, ami a számmisztika tiszteletét is kell, hogy jelentse. A cikk címére és nyitó gondolataira visszakanyarodva a beszélő járom most átadja a szót és a figyelmet múzeumunk varázslósakkjának.
A sakkasztalka része volt a korábbi kiállítás polgári enteriőrjének, és beépült új helytörténeti kiállításunk kávéházi terébe is. Gondosan restaurált cseresznyefa asztal, intarziás mintázattal dominók és kártyák is feltűnnek a 8x8 mezős tábla két szélén. A tárgy Tóth Jenő, ismert századeleji polgár hagyatékából került a múzeumba 1996-ban. A Tóth-hagyaték jelentős részét teszi ki polgári gyűjteményünknek, számos irat, könyv, fotó, bútor, kisebb tárgyak emlékeznek a családra. Óhatatlan azonban a hiányérzetünk: hol vannak a bábuk, hogyan elevenedhetne meg a sakk?
A varázslósakk figurái merevek, élettelenek Harry Potter varázslatos világában, s a játékosok hite és akarata támasztja fel, majd küldi háborúba őket. Ennek alapján asztalunk „kapott” két bábut, és a látogatók egy interaktív játékot: a varázslatos múzeumi sakkot. A látogató első feladata, hogy a Csorna heraldikai színeinek megfelelő „király” bábukat megtalálja, alaposan megfigyelve az asztal különös szerkezetét. A következő kihívást az jelenti, hogy a szabályosan felállított csonka kis sereggel 3 lépésben kell legyőznie a vele kiálló muzeológust. Ez elméletben lehetetlen, hiszen a sakk szabályai szerint királyközelítés nincs, illetve király nem tud sakkot, tehát mattot sem adni. Ám a varázslósakk, s így a múzeumi sakk ennél többről szól. Ahogyan többről szól a kávéházi enteriőrünk is a tudatosan váltogatott fekete-fehér és színes megjelenítésekkel, az éles kontrasztokkal, a két oldalán két egymással szorosan összefüggő, mégis ellentétes irányú csornai történeti helyzetről tudósító újsággal. A békebeli kávéházunk az észlelhető kávéillattal, a megkóstolható valódi süteményekkel, a mosolyra ingerlő korabeli csókjegyekkel (illetve azok szabadon elvihető másolataival) a nyugalom szigetének tűnik, de az I. világháború felvezetéseként van jelen. Sokszoros érzelmi hullámvasúton utazhat az erre nyitott látogatónk, aki a sakkjátszmában győzve (mert nem csak a matt, de az ellenfél feladása is győzelmet jelent) azt tanulhatja meg, soha semmit nem szabad feladni, és bármennyire elkeserítő látni az I. világháború szörnyűségeit, majd az újjáéledő remények újra elbukását, mindig van folytatás, ahogy történetünk végén a település is elnyeri méltó jutalmát: 1971-ben várossá lesz. Hosszú, nehéz, küzdelmes történet ez, amit hosszú, nehézkes magyarázatok helyett egy sakkasztalkával szemléltetünk.
Besz. 15./96. Intarziás sakkasztal Tóth Jenő hagyatékából. Cseresznyefa. M: 76.5x37.5 cm; m: 72 cm
Intarziás sakkasztalka
