A Moskovszky-gyűjtemény polgári játékgyűjtemény, mely kb. 5000 db miniatűr tárgyat, illetve játékeszközt tartalmaz. Székesfehérváron található, a Hetedhét Játékmúzeumban.
A női szempontot az egész gyűjtemény magán viseli, mert a tárgyakat két hölgy gyűjtötte: Moskovszky Éva, és édesanyja, Auer Erzsébet.
Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet. 1942. (A felvétel készítője ismeretlen)
Ők azonban nem csak összegyűjtötték a tárgyakat, hanem babaszobákat alakítottak ki belőlük, saját ízlésük és műveltségük mentén.
Babaszoba berendezése mázas porcelánfejű babával. Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Kiss László)
Babaszoba berendezése biszkvitporcelán fejű babával. Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Kiss László)
Babaszoba berendezése biszkvitporcelán fejű karakterbabával. Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Kiss László)
Ezáltal ez a gyűjtemény sokkal több, mint játéktörténet: játéktérbe és játékidőbe helyezett társadalomkép, amely visszatükrözi a főként 19. századi és 20. század eleji polgári életmód számos aspektusát, de átszivárog rajta a gyűjtők, azaz két nő, anya és lánya sorsa, ízlése, művelődéstörténeti érdeklődése.
A gyűjtemény babáival egykor játszó kislányok ismeretlenek, de a tárgyak el tudják mesélni, hogy milyen életmódot folytattak, milyen sorsra számíthattak, felnőttként mit várt el tőlük a társadalom. A játékok ugyanis mindig magukban hordozzák a felnőtt társadalom üzenetétarról, hogy a felnőttek milyen jövőt szeretnének építeni. Persze, a babával való játék egyetemes, és évezredek óta létező alaptevékenység, hiszen a kislányok olyan belső (gyengédség, türelem, szelídség, gondoskodás)és külső (öltözködés, tisztaság, ügyesség, háziasság) készségeket tanulnak meg a babajátékkal, amelyek mind a későbbi női szerepek építőkövei. Viszont az, hogy egy társadalomban mi a női szerepek tartalma és mozgatórugója, az koronként és kultúránként más és más lehet. S a játékbabákból ez mindig kiolvasható.
A Moskovszky-gyűjteményből négy babatípust kiemelve szeretném felvillantani, hogy hogyan reflektálnak a játékbabák a női szerepek változására, milyen mentalitásváltozás olvasható ki belőlük a 19. század utolsó, és a 20. század első harmada között.
Jozefin baba az 1870-es években készült.
Francia hölgybaba „Jozefin”. 1870-es évek. Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Kiss László)
A feje biszkvitporcelán, a teste bőr. A biszkvitporcelán a fényes felületű mázas porcelánnal ellentétben egy matt felület, amely sokkal jobban hasonlít az emberi bőrre, és a korban divatos fehér bőrszínt kiválóan érzékelteti. Az üvegszem és a valódi hajból készült paróka fokozza a vaslósághűséget, amely a 19. században minden játékkal szemben fontos elvárás volt. Ruha nélkül is jól látszik ezen a babán, hogy felnőtt nőt ábrázol.
Francia hölgybaba „Jozefin” ruha nélkül. 1870-es évek. Ismeretlen gyártó. Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Deák Balázs)
Ez azért lényeges, mert az európai iparszerű babagyártásban az 1870-es évek végéig szinte kizárólag felnőtt nőket jelenítettek meg a játékbabák, évszázadokra visszamenően is. A középosztálybeli, vagy felsőbb társadalmi rétegekhez tartozó kislányok, akik ilyen típusú babákkal játszottak, az édesanyjukra akartak hasonlítani, de egy ilyen babában (és általában a felnőtt nőben) ők nem a gyermekét dajkáló családanyát látták, hanem a férj oldalán reprezentáló nőt.
Természetesen ebben az időben is elsőrangú szerepe volt a nőknek az anyaszerep, de ez természetes szerep volt, és nem tanulást igénylő szerep. A középosztálybeli kislánynak nem csecsemőbabát adtak a kezébe, mert felnőtt korában nem a gyermekgondozást várták el tőle (hiszen az a dajka feladata volt). A babával való játékkal a kislányok a szépítkezés, a társasági életben elvárt megjelenés tudományát sajátították el, hiszen ez volt a kulcsa annak, hogy a megfelelő férj kiválasztásával és a házasság eszközével családjuk társadalmi rangját és vagyoni helyzetét megtartsák, vagy magasabbra emeljék.
A korszak babái ennek a célnak a szolgálatában álltak: felnőtt nőt ábrázoltak, rugalmas testüket kiválóan lehetett öltöztetni, és a gyáripar kiteljesedésének köszönhetően egyre több ruhadarabbal és kiegészítővel rendelkeztek.
A babaipart ebben az időben még Franciaország uralta, ugyanúgy, ahogy a divatot is, s ez a két dolog szorosan összekapcsolódott. Az összekapcsolódás előzménye az volt, hogy már a 17. századtól kezdve készültek olyan életnagyságú babák, amelyeket Pandorának hívtak, és azért készültek, hogy elküldjék őket a világ minden tájára, és elterjesszék a francia divatot. Lényegében manökenbabák voltak, a divatlapok helyettesítői.
Amikor már nem csak az uralkodók között utaztak, hanem az alacsonyabb társadalmi rétegek divat iránti igényét is kiszolgálták, akkor kisebbek lettek, majd a divatmagazinok megjelenésével és elterjedésével nem volt rájuk szükség, és a gyerekszobákban folytatták tovább a karrierjüket, játékbabaként. De ott is megőrizték az „outfit” fontosságát, mert a hajuktól a cipőjükig mindenük a legutolsó trendet mutatta, játékbabaként is, és játékként tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy a kislányokat felkészítsék a legfontosabb felnőtt női szerepükre: a reprezentációra.
Az 1878-as párizsi világkiállításon új impulzust kapott a babaipar, amikor a Jumeau nevű babagyár új típusú babákkal rukkolt elő. Bébének nevezte őket, de ezek nem csecsemőket ábrázoltak, és nem is hölgyeket, hanem 7-8 éves kislányokat.
Francia Bébé „Jeanette”. 1890 körül. Jumeau Babagyár, Párizs (Franciaország). Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Kiss László)
A technológiai fejlődésnek köszönhetően változott a testük alapanyaga is (massza, ami keményebb, mint a bőr), de ennél fontosabb, hogy változott a testalkat is. Zömökebb, gyermekszerűbb lett, és gyermeki lett a tekintetük is.
Francia Bébé „Jeanette” ruha nélkül. 1890 körül. Jumeau Babagyár, Párizs (Franciaország). Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Deák Balázs)
A Bébék az addigi hölgybabáknál sokkal közelebb álltak a gyerekek világához, bár a ruháik továbbra is a felnőtt francia divatot követték, luxuskivitelben. Óriási sikerük volt, milliószámra gyártották őket.
A új babatípust azonban kritika is érte, külföldön és Magyarországon is. A kritikák arról szóltak, hogy ezek a babák a fényűzéskényszert erősítik a kislányokban, és útját állják a gyermeki fantáziának, kreativitásnak. Itt már a századfordulóra felerősödő reformpedagógia hangjait érzékeljük, ami a gyermek nevelésében a szabadságot, az önállóságot, az öntevékenységet hirdette a korábbi, parancsra és engedelmességre épülő nevelési elvekkel szemben. A Bébék ugyanis gyermekszerűek voltak, de még magukban hordozták a polgári értékrendből fakadó reprezentáció- és fényűzéskényszert, s ez ellentétben állt a századfordulón kibontakozó, egyszerűséget és természetességet hirdető játékszemlélettel.
Az új szemlélet azt a babát tekintette jó játéknak, amely a gyermek társa, és ezt tükrözi a megjelenése is. Ezért a porcelánbabák arcáról rövidesen eltűnt az idealizált, elvont báj. Különböző karakterű, de valódi, húsvér gyerekekre kezdtek hasonlítani a babák, mert valódi gyermekekről is mintázták őket. A ruháik egyszerűsödtek, a hétköznapi gyerekek öltözködését közvetítették.
Biszkvitporcelán fejű karakterbabák („Marie” és „Walter”). 1909. Kämmer & Reinhardt Babagyár, Waltershausen (Türingia, Németország). Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Kiss László)
Az 1880-as évektől csecsemőbabák is megjelentek, és ez már egyértelműen a női szerepek megváltozását is jelezte.
Biszkvitporcelán fejű csecsemőbaba „Péterke”. 1912. Gebrüder Heubach, Lichte (Türingia, Németország). Hetedhét Játékmúzeum, Moskovszky-gyűjtemény. (Fotó: Kiss László)
A század végére a férj oldalán, a reprezentációban kiteljesedő nő szerepét átvette a háziasszonyszerű nő. Előtérbe került a család, az otthon, a háztartás. A polgári családokban csökkent a születésszám, a gyermek egyre inkább középpontba került, és a sajátos igényeit a felnőttek minden téren igyekeztek kielégíteni. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre kevesebb csecsemő halt meg, és egyre inkább mélyült az anya és a gyermek közötti érzelmi viszony. Az anyaszerep vágyott szerep lett, és követendő mintává vált a kislányok számára, ehhez viszont erre az újfajta babatípusra volt szükség: a kisgyermek és csecsemő babákra.
A 20. század első harmadában taroltak a csecsemő- és kisgyermek babák, a felnőtt nőket mintázó társaik pedig hosszú évtizedekre háttérbe szorultak, és csak a háború után, 1959-ben jelentek meg újra a gyerekek életében – Barbie néven, új női szerepmodellként, fűző helyett fogyókúrával elszorított karcsú derékkal.
