A Pro Ludo díjat, - mely egy több részből álló, „Meleda típusú” ezüst gyűrű – a magyar és magyarországi játékkultúra fejlesztésében kiemelkedő szerepet játszó személyiségek tevékenységének elismerésére Szentiványi Tibor (1932-2009) elektromérnök, művelődéstörténész, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság alapító elnöke hozta létre.
Mint emlékezetes, pontosan negyedszázaddal ezelőtt jelent meg ismét Kiss Áron legendás „Magyar gyermekjáték-gyűjteménye”. A kiadás szervezést és a szerkesztés javát Tibor vállalta magára; a jó nevű és igényes Holnap Kiadó vezetése így bízta meg őt e plusz munkálatokkal is. Támogatóként ismét a Hegyvidék Önkormányzata állt az ügy mellé; a polgármesteri ajánlás mellé szakmai előszót dr. Kelemen Elemér neveléstörténész készített, magam pedig egy összegző záró tanulmány megírására és egy válogatott bibliográfia összeállítására kaptam felkérést. Büszkén állíthatom: mind tartalmi, mind könyvészeti szempontból rangos munka született akkor!
Bár a gondoltnál is jóval több intézni-szervezni, forrást szerezni valója akadt a kötettel, Tibor mégis úgy döntött, hogy az ezzel járó honoráriumából – a reá jellemző önzetlenséggel – magán kezdeményezésre egy közcélú, a játék- és játszás kultúrát művelő hazai szakemberek elismerését szolgáló díjat alapított.
Eddig tizennégyen részesültek ebben az elismerésben:
Csányi János, Demjén Imre, Gál Péter, Gerencsér Kinga dr., Jánoska Antal (1954-2024), Kelle Antal, Kiss Imre (1956-2023), Kriston-Vízi József dr., Lukácsy András dr. (1930-2023), Orosz István, Pálffy László, Szentiványi Család, Szikla László, Tészabó Júlia dr.
2009-től, Szentiványi Tibor halálát követően az a megállapodás született, hogy a továbbiakban – az alapító elgondolását tiszteletben tartva - az addigi díjazottak, néhány további felkért barátunk a család egyetértésével tegyen javaslatot személyekre, akik közül a többségi szavazatot elnyert delikvens kerül a díjazottak közé. Mint tudható (és persze kikövetkezhető), nem minden évben került erre sor; az ún. Pro Ludo Társaskör (ez lett a közösségünk választott neve) nem állt semmiféle kényszer vagy nyomás alatt, hogy díját kiadja.
Idén június 19-én a forróságra tekintettel a Gálbory-villa árnyas kertjében (Budapest-Hegyvidék, XII. kerület, Kiss Áron u. 2.) csupán azon személyek gyűltek össze, akik koszorúikat kívánták elhelyezni a 30 évvel ezelőtt avatott emléktáblán. Megemlékező beszédet tartott: dr. Kriston-Vízi József Pro Ludo díjas játékkutató etnográfus
A Pro Ludo délutánunk idén a Jókai klub (1121 Budapest, Hollós út 5.) enyhet adó termében rendezvénytermében folytatódott 14 órás kezdettel.
Dr. Nagy Veronika etnográfus a „Munkára nevelés játékkal. Játékgyártás a székesfehérvári javítóintézetben” címmel tartott érdekfeszítő és a hazai játékgyártás történetében eddig nem, vagy csak kevéssé ismert témájú előadást.
Időközben – lévén, hogy egyéb, igen fontos kötelezettségek elszólították – Pálffy László Pro Ludo díjas matematikus adta át a jelenlévők mindegyikének (ki-ki választhat és cserélhet alapon) értékes kiadvány-ajándékait, - amelyet ezúton is hálásan köszönünk lelkes társunknak!
Dr. Tészabó Júlia Pro Ludo díjas művészettörténész egy anyagában új, helyszínében és installációival korábbról már ismerős prágai (nemzeti) játékmúzeumban szerzett friss tapasztalatait s élményeit osztotta meg. Sokan eddig, az előző évtizedekben inkább a jeles bábművész, Ivan Steiger (1939-2025), majd leányai által gondozott cseh és müncheni gyűjteményeket ismerhettük, amelyek megszűnésével/felszámolásával is csak most szembesültünk.
A színes kutatási és játék-közösségi szerveződésekre fókuszáló beszámolók sorát Bognár Gabriella néprajzkutató, a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely vezetője zárta. Közreműködésével első kézből kaptunk a közelesen 45 éve (!) megnyitott s immár megújuló intézmény új törekvéseinek egyikéről, az eddig lezajlott két Szóraka Feszt-ről színes képekkel dús áttekintést, megismerve a közeli jövő további elgondolásairól is.
Elérkezett a mostani találkozó mondhatni csúcspontja: a 2025. évi Pro Ludo díjazott
dr. NAGY VERONIKA
etnográfus, muzeológus, a Moskovszky-Réber Gyűjtemény vezetője (Székesfehérvár, Szent István király Múzeum).
LAUDÁCIÓ
I. rész - írta: Majercsik Krisztina
Ma egy olyan szakembert köszönthetünk, akinek pályája, tudományos és közművelődési munkássága különleges területen, a játék világában bontakozott ki – és vált országos jelentőségűvé. Dr. Nagy Veronika etnográfus, muzeológus, játék- és gyermekkultúra-kutató olyan életművet épített fel, amely a gyermekek és felnőttek világát egyaránt megérinti – nemcsak tárgyak révén, hanem gondolatokon, értékeken és élményeken keresztül.
Hogy miért éppen mi állunk most itt? Mert Hozzá több szálon is kapcsolódunk: Az általa szervezett Játékszalonon több ízben tartottam előadást; a kis vitrinben rendeztünk kiállítást, a Szalonban könyvbemutatót, legutóbb az MKVM -ben rendezett kiállításunkat pedig Ő nyitotta meg. Most fordított szerepben Őt méltatjuk.
Veronika több mint egy évtizede a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeum osztályvezetője és főmuzeológusa. A Moskovszky-gyűjtemény gondozójaként évtizedes munkával újra fogalmazta a „játéktárgy” jelentését: a porcelánbabák és miniatűr világok az ő értelmezésében nem pusztán műtárgyak – hanem a társadalomtörténet, a gyermekkor, a női szerepek és a nevelés rejtett kódjai. Tanulmányaiban és kiállításaiban feltárja, hogyan tanít, nevel, tart tükröt és mesél egy-egy játék a maga idejében – és hogyan válik közkinccsé múzeumi térbe emelve.
Számára a játék sosem volt gyerekes dolog. A játék a kultúra egyik legősibb, legkomolyabb formája. Ezt mutatja be könyveiben, cikkeiben, és ezt tapasztalják meg azok a látogatók is, akik a Hetedhét Játékmúzeumban járva belenézhetnek egy porcelánbaba üvegszemébe vagy egy százéves babaszoba világába – és közben önmaguk gyermekkorába is visszatalálnak.
De Veronika nem csupán muzeológus és kutató: közösségformáló is. A Hetedhét Játékfesztivál szakmai megálmodójaként olyan rendezvényt hozott létre, amely a gyermeknapi események közül kiemelkedve évről évre több ezer látogatónak nyújt élményt, értéket és játékos tanulást. Konferenciák, szakmai előadások, múzeumpedagógiai fejlesztések fűződnek a nevéhez – nemcsak helyi, de országos szinten is.
Egy másik különleges érdeme, hogy új szemlélettel közelít a gyűjtőkhöz és a gyűjteményekhez. Kutatásaiban nemcsak a játékokat vizsgálja, hanem a mögöttük álló sorsokat is: a szenvedélyes gyűjtők, a múzeumalapítók, a gyerekek, a mesterek és az ipartelepi munkások élete mind helyet kap a tárgyak történeteiben. Írásaiban megjelennek a játék mögött rejlő emberi dimenziók – a szeretet, az emlékezés, az öröm, a hiány és néha a fájdalom is.
Tudományos pályáját a néprajz területén kezdte, doktori disszertációját rítusok és népszokások funkcionális értelmezéséből írta. Ez az elemző és összefüggéseket kereső szemlélet hatja át játékpedagógiai megközelítését is. Nemcsak a tárgyakat nézi, hanem azokat a történeteket, amelyeket ezek a tárgyak hordoznak. Nem véletlen, hogy publikációi a legkülönfélébb fórumokon jelennek meg – a tudományos folyóiratoktól a pedagógiai konferenciákig, a néprajztól a művészetpedagógiáig.
Dr. Nagy Veronika munkássága példaértékű abban is, hogyan lehet a múzeum élő, inspiráló tér, ahol a játék nem pusztán múltidézés, hanem kreatív felfedezés. Ahol a gyermekek nem csak nézők, hanem felfedezők. Ahol a múzeumi tárgyak nemcsak kiállított emlékek, hanem dialógusra hívó partnerek. Kutatóként, muzeológusként, közösségszervezőként és játékpedagógiai szakemberként olyan hidat épít múlt és jelen, felnőtt és gyermek, műtárgy és ember között, amelyre örömmel és megbecsüléssel léphetünk rá.
Ezért nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ma itt lehetünk, és elismerhetjük azt a sokrétű és értékteremtő munkát, amelyet Dr. Nagy Veronika a játék, a kultúra és a közösség szolgálatában szerénységgel, hozzáértéssel és nyitottsággal végez.
II. (szubjektív) rész - írta: Kelle Antal
Veronikánál “szerencsésen alakultak a dolgok”.
(mondom könnyedén, mintha nem kellett volna tennie semmit ennek érdekében :)
Már Édesanyja révén is, aki a Szent István Király Múzeum főkönyvtárosaként dolgozott, s így “beleszületett” a kultúrába. Majd az Alba Regia, és a Los Andinos táncegyüttes tagjaként belesodródott a közösségi szokások megélésébe, később az egyetemen a néprajzba.
Phd munkája, amit “Egy lakodalmi és farsangi népszokás funkcionális elemzése az alkalom összefonódásának tükrében” címmel írt, alapján óhatatlanul szembeötlik egy szó, a FUNKCIÓELEMZÉS.
Korábban/ostobán azt hittem ez mérnöki diszciplína, hogy mielőtt tervezünk/ „teremtünk” valamit, az előtt kell megfogalmazni az elvárandó célokat, funkciókat. De valóban valaminek a megértéséhez is praktikus módszertan.
Két dolog mindenképp kitűnik a dolgozatából: a kíváncsiság és a rugalmas rendszerszemlélet, a dolgok viszonyítása és a megértésre, valamint a tudás megosztására való törekvés.
És akkor itt egy kicsit fellengzősen, az:
AZ IDŐ SZELÉRŐL fogok beszélni.
Sokáig a konferenciák végtelen/unalmas felolvasgatásokban, és önfényezésben merültek ki. Azután negyedszázada megjelent a “PowerPoint”, ahova már a fényképeket - főleg egymás utáni sorrendben - lehetett belecsalni. De ez a rendszer sem tudta követni az élő beszélgetés ritmusát és csapongásait, amikor előre-hátra “ugrálva”/utalva, szerkesztjük a mondandónkat.
És nem is olyan régen, hangos sikerrel robbant be a Magyar startupként indult a Prezi. Jóllehet mára valamennyien ismerhetjük, de van két kihangsúlyozandó tulajdonsága:
- Nem lineáris prezentáció: A Prezi egyik fő újítása, hogy logikai vagy tematikus kapcsolatok mentén lehet ugrálni a tartalmak között, nem csak előre-hátra lépkedve.
- Zoom-olás, vizuális navigáció: Az egész prezentáció egy nagy digitális vászon,
egy hálózati szemléletmód, amelyekre rá lehet közelíteni vagy távolítani, így az alrészek közti "térbeli" navigáció és összefüggésrendszer is lehetővé válik.
Úgy gondolom, hogy Veronika, a zsigereiben hordozza a fiatalságot, a változni/fejlődni képes kutatót, szervezőt, és tudásmegosztót.
Az elismeréshez szívből gratulálunk!
Borítóképen (balról jobbra):
Majercsik Krisztina, Nagy Veronika, Szentiványi Zsuzsa és Kelle Antal
