Mint az előző írásokban említettük, a fényképezés történetében a Thomas Bolas által 1881-ben elnevezett „detektívkamerák” kategóriája a 20. század közepére érte el technológiai csúcspontját. Míg a korai eszközök sétapálcába vagy zsebórába rejtett, kísérleti szerkezetek voltak, az 1974-től 1987-ig gyártott „Kiev 30” már a precíziós finommechanika és a tömeggyártás találkozásának eredménye.
A gép a japán Minolta 16 koncepcióját vitte tovább, minimális méretkülönbséggel, a „Minolta” 82×45×24 mm és 150 gramm, míg a „Kiev 30” 84×46×27 mm és 178 gramm súlyú.
A Kiev 30 születése és a szovjet precíziós ipar
A „Kiev 30” közvetlen elődje a „Kiev Vega” és a „Vega 2” volt. A készüléket gyártó „Arsenal” mérnökei olyan eszközt alkottak meg, amely a polgári hobbifotózás és talán az operatív dokumentálás határán állt. A fémházas kivitel rendkívüli strapabírást kölcsönzött neki, a feketére eloxált, érdesített felület pedig nemcsak esztétikai célokat szolgált, hanem megakadályozta a megcsillanást és biztos fogást adott. A vázon található latin betűs dombornyomás jelzi, hogy ez a típus komoly exportcikk volt, amellyel a Szovjetunió a nyugati piacokon is demonstrálni kívánta optikai iparának fejlettségét.
Az „Arsenal”
A szovjet és az ukrán ipar egyik legpatinásabb, óriásvállalatát 1764-ben alapították. Eredetileg tüzérségi fegyvereket és katonai felszereléseket gyártott, a fotósok körében azután vált világhírűvé, hogy a második világháború után a Szovjetunió hadisarc kárpótlásként teljes egészében leszerelte és Kijevbe szállította a németországi Carl Zeiss Ikon drezdai gyárának gépsorait, dokumentációit és alkatrészeit.
Technikai paraméterek és a „kémkamera” mítosza
A gép méretei lehetővé tették, hogy észrevétlen maradjon. Bár a közvélemény gyakran a KGB-vel azonosítja, a hírszerző szolgálatok valójában a professzionálisabb Ajax vagy Minox szériákat preferálták, a „Kiev 30” viszont, hozzáférhetősége és megbízhatósága miatt, a „nép tömeggyártott és olcsó kémkamerájává” vált.
Optikai teljesítmény: A gép lelke az Industar-M 3,5/23 mm-es, 50° látószögű objektív. A 0,5 méteres közelpont és a végtelen közötti tartományban állítható élesség, kombinálva a viszonylag jó mélységélességgel, gyakorlott kezekben szinte hibátlan képeket rögzített. Akár egy íróasztal fölé hajolva, titkosított dokumentumokról is tökéletes másolatot lehetett vele készíteni.
Mechanikai megoldások: A gép kezelése egyszerű: a váz széthúzásával válik szabaddá az objektív, egyúttal ez a mozdulat feszíti meg a guillotine-típusú redőnyzárat és továbbítja a 16 mm-es filmet. A záridők (1/30, 1/60, 1/200 s) lefedik a legtöbb fényviszonyt.
A Kiev 30 legenda
A hazai fotószervizek körében keringő legenda szerint a szovjet „Kiev 30” mikrokamera „sosem romlott el”. Ez a szarkasztikus mondat valójában a szerelők humoros hárítása volt, mivel a gép leegyszerűsített szerkezete miatt a klasszikus finommechanikai meghibásodás ritka volt nála; legfeljebb kopás, törés vagy beragadás fordult elő. Mivel „Arsenal elsősorban a szovjet hadi- és űrprogram csúcstechnológiás optikai beszállítója volt (ők készítették például a szovjet űrhajók navigációs rendszereit is), a lakossági kameragyártás csak másodlagos, mellékes profilnak számított.
Ez magyarázatot ad a polgári piacra szánt Kiev 30-asok és társaik sokszor rapszodikus és elnagyolt összeszerelési minőségére, és az ebből adódó problémákra. Ha a tulajdonosok mégis szervizbe vitték a gépet a szoruló filmtovábbítás vagy a fényáteresztő hátfal miatt, a műszerészek a javítás gazdaságtalan volta miatt inkább azt mondták, hogy a kamera nem elromlott, hanem egyszerűen a gyári formáját hozta.
Használat és a laborálás „kihívásai”
A „Kiev 30” használata ettől függetlenül ma is élmény. Bár a gyári filmek forgalmazása megszűnt, a kazetta újratölthetősége miatt a gép „örökéletűvé” vált: sötétkamrában 16 mm-es mozifilmből bárki vághat bele darabokat. Azonban az igazi kihívás az exponálás után kezdődött.
A 13 x 17 mm-es apró negatívok előhívása precizitást igényelt. A hagyományos 35 mm-es hívótankok nem voltak alkalmasak a keskeny filmre, így speciális, állítható orsókra vagy házi készítésű távtartókra volt szükség. A vegyszerezésnél is ügyelni kellett a szemcsézettségre: mivel a negatív apró, a nagyítás során minden hiba felerősödött, így a finomszemcsés hívók használata elengedhetetlen volt a jó minőségű, 6 x 9 cm-es nagyításokhoz.
Utóélet
A „Kiev 30” típust az Arsenal gyár még két ízben próbálta modernizálni 1987-ben érkezett a „Kiev 30M”, amely a gyártás egyszerűsítését célozta meg, majd 1990-ben a „Kiev 303”, amely modernebb, műanyag elemekkel kombinált külsőt kapott. A fejlesztések összefüggenek a tervgazdaság összeomlásával, miután a gyár már nem a szovjet belső piacot szolgálta ki, hanem talpon próbált maradni. Így a „Kiev 303”-at már egyfajta olcsó, színes retró- és hobbikameraként (mai szóval lomo-kameraként) próbálták értékesíteni a külföldi turistáknak és a nyugati piacoknak.
