A szabad szemmel látható természet három - hosszúság, szélesség, mélység - dimenziójának síkbeli megjelenítésével már a középkorban is próbálkoztak. Azt a jelenséget, hogy a két szem eltérő nézőpontja eredményezi a látott kép mélységét, már az ókorban Euklidész és Galenosz is ismerték.
A 16. században Leonardo da Vinci megjegyzi, hogy a két szem eltérő látószöge megnehezíti a tér mélységének ábrázolását. Albrecht Dürer a perspektíva és geometria segítségével, és sztereo képpárok készítésével is a háromdimenziós mélység illúzióját keltette.
A binokuláris mélységészlelést tudományosan először a polihisztor Charles Wheatstone írta le, és ő volt, aki ezt modellezni is tudta. 1838-ban készítette az első tükrös sztereo-néző készüléket vagy sztereoszkópot, amelyben két egymással szemben rögzített képpár (ekkor még rajz vagy színes nyomat) közé egy-egy derékszögben álló tükröt helyezett, és ezek juttatták el a képet a néző szemébe. Amikor a fényképezés 1839. évi megjelenése után hamarosan, 1840-ben már a papíralapú sztereo fényképek, (talbotípiák vagy kalotípiák), 1841-ben pedig az első térhatású dagerrotípiák is elkészültek, kísérletek történtek Wheatstone sztereoszkópjának egyszerűbbé módosítására.
Ebben a fizikus David Brewster érte le a legnagyobb sikert 1849-ben készített lencsés sztereoszkópjával. A Brewster-készülék lencséi úgy irányítják a képeket a szemek felé, hogy azok optikailag egy pontban találkozzanak. Így optikai illúzió jön létre, a két kép egy mélységgel bíró képpé áll össze. Brewster készüléke, amely az összes ezután megalkotott sztereószkóp alapja, egyszerűbb, olcsóbb volt, mint Wheatstone tükrös készüléke, kompakt kialakítása miatt széles körben elterjedt, lencsés kialakítása miatt nagyítást is lehetővé tett, és részletgazdagabb képeket eredményezett.
Brewster találmánya erősen hozzájárul a sztereofényképezés első, 1850-es években kezdődött népszerűségéhez. 1851-ben Frederic Scott Archer szabadalmaztatta a jó felbontású kép készítéséhez szükséges kollódium emulziót, és erre az eljárásra alapozva, 1856-ban John Benjamin Dancer (a mikrofotográfia feltalálója) tervei alapján elkészült az első sztereó fényképezőgép.
A második fellendülés alapjait a Richard Maddox 1871-ben kikísérletezett, majd 1876-ban kereskedelmi forgalomba hozott részletgazdag, fényérzékeny, zselatin emulziós száraz fényképlemezben találhatjuk, erre az 1880-as években készült kisebb gyújtótávolságú, enyhébb rekeszelés mellett is mélységéles objektívekkel és rövid felvételi idejű zárszerkezettel felszerelt kamerákkal már a pillanatot is meg lehetett sztereóban örökíteni. A térhatású képek olyan népszerűek voltak, hogy az üzletágra profi fotósokat alkalmazó, sztereo felvételeket készítő és forgalmazó cégek sokasága alakult, a tengerentúlon és Európában.
A három nagy amerikai cég – Underwood & Underwood, Keystone View Company, H.C.White Company – milliós példányszámban forgalmazta képeit, Európában a legjelentősebb sztereokép-gyártó cég a berlini központú Neue Photographische Gesellschaft AG volt.
A sztereofényképezés fellendüléséhez legalább ennyire járult hozzá Jules Richard kicsi (4,5×10,7 cm-es) képméretű, könnyen kezelhető, megbízható működésű, Verascope kamerája (később ennek olcsóbb változata Glyphoscope néven), amellyel már a lelkes amatőr is kedvére készíthette térhatású felvételeit. A párizsi születésű francia fényképész, üzletember és hangszerkészítő k. Jules Richard (1848. december 19. – 1930. június 18.) apja halála után testvérével vezette üzletüket. A Richard Frères (Richard fivérek) vállalkozás 1891-ig állt fenn, ezután útjuk különvált. A cég neve Jules Richard-ra változott, bár még számos később gyártott készülékeken is feltűnik az „RF” jelzés.
A “Verascope”
Jules Richard a Verascope kamera felvételek megtekintésére hordozható-kézi és asztali sztereoszkópokat készített. Valószínűleg segített a kereskedelmi értékesítésben (bár kockázatot is rejtett magában), hogy a kézi sztereoszkóp a kamerával azonos, Verascope néven került forgalomba (a név a latin „veritas”, igazság, és a görög „scopos”, megfigyelni szavakból áll össze).
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 74.70.142.1. leltári számú, Brewster lencsés sztereoszkópján alapuló hordozható készülék 13×10×7 cm nagyságú, 0,395 kg súlyú. Diófaváza viasszal kezelt, lakkozott. Hátsó, szűrt fényt áteresztő, opálüveg-betétes része lenyitható, így helyezhető be a diaképpár .Okulárja feketére lakkozott fém, optikája 2-2 ragasztott, akromatikus, színtorzulást korrigáló lencse, a szemtől való távolsága csavarmenettel szabályozható. Az okulár alatt táblácskán felirat „STEREOSCOPE BREVETTE S.G.-D.G. UVES PRISES AVECLA VERASCOPE RICHARD”. A készülék alján fémtáblán a magyarországi forgalmazó neve látható: WANAUS JÓZSEF, BUDAPEST. Wanaus József a Sütő utca 2. illetve a Deák Ferenc utca 19. szám alatt fényképészeti üzletet vezetett. Wanaus volt a magyar amatőr fotósok lapjának, az 1936 és 1937 között megjelenő „Foto”-nak felelős szerkesztője.
“Le Taxiphote“
1899-ben Richard és technikusa, Louis Colardeau szabadalmaztatott egy új mechanikai rendszert, amely lehetővé tette az egyenként 25 diát tartalmazó bakelit magazinok/képtárolók használatát. Az 1900-tól készült Stéreo-Classeur (sztereó-szekrény) készülékbe bronzból és acélból készült, kilincsműves léptető-képváltó mechanizmust építettek, amellyel a bakelit tartóban lévő 25 diakép tekinthető meg. A készülék valószínűleg tesztelési céllal készült, mert egy-két év múlva lényegében változtatás nélkül „Le Taxiphote” (a görög „taxis”, elrendezés, és a fosz, fény szavakból alkotott szóösszetétel) néven vált a leghíresebb francia sztereoszkóp készülékké.
A 74.70.202.1.leltári számú Le Taxiphote alapmodell.1903-1911 között készült, mérete: 25×26×24 cm, súlya 4,7 kg. Négyzetes alakú háza mahagóni, a 4,5×10,7 cm nagyságú üvegdia-képek kulccsal zárható fedelének felnyitásával helyezhető el a 25 képet tartalmazó bakelit képtartó egység, a magazin. befogadó és azt váltó sárgaréz ötvözet és acél mechanika fém állványzat ára. A képváltás a ház jobb oldalán lévő emelőkar enyhe lenyomásával történik, a kar az egyes lemezeket továbbítja és vetítési helyzetbe, azaz a szem szintjéig emeli. A képek sorszámát a gép bal oldalán lévő számozott tárcsán mutató jelzi. A képek megtekintéséhez kedvező lágy, szórt fényt a mahagóni ház hátuljába épített homályos üvegablak segíti.
Okulárlencse-tartója fából készült. A fókuszálás a ház jobb oldalán lévő hajtógomb csavarással, az okulár előre-hátra mozgatásával történik. A fókusztávolságot az okulár alatt jobbra lévő milliméteres skálán mutató jelzi, a 63 milliméteres optimális távolság piros színnel kiemelt. Az okulár alatt táblácskán „Le Taxiphote / Distributor Automatique / Breveté S.G.D.G.” olvasható, ez utóbbi feloldása Breveté sans garantie du government, azaz államilag nem garantált szabadalom. Ez az 1968-ban megszűnt jogi nyilatkozat mentesítette a francia államot a szabadalmaztatott eszköz hatékony és megfelelő működésével kapcsolatos felelősség alól.
A sztereo fényképezőgépek és sztereoszkópok kivitelezői különböző képméretekkel kísérleteztek a legjobb minőség nyújtására. Richard a 4,5×10,7 cm-t tartotta legjobbnak, így 1901-1902 folyamán a Le Taxiphote alapmodell is ezzel készült, 1903-tól ezt a 6×13 és 8,5×17 cm lemezes készülék követte. Az 1903-ban megalakult „Stéréoclub Français”, amelynek természetesen Richard is tagja volt, legjobb sztereo méretként a 7×13 cm nagyságot határozta meg. Richard a következő évben már ilyen Taxiphote-okat is készített, bár 8,5×17 cm képméretű készülékeit egészen 1930-ig gyártotta.
Az itt ismertetett készülék 250-300 frank körüli árát redukálandó, Richard 1908-ban megépítette az emelőszerkezetes megoldást hajtókarral felcserélt, egyszerűsített és olcsóbb „Modèle simplifié” majd 1911-ben a „Modèle mécanique” variánsokat is. A „Modèle mécanique” egyszerűsített mechanikája, kevesebb alkatrésszel több szakaszban működik, a hajtókar egy nyomásával a képet továbbítani, a következővel vetítési szintre emelni lehetett. Az egyszerűsített készülékek átlagos ára 148 frank volt.
Az érdeklődés felkeltésére a Taxiphote speciálisan tervezett luxus (de luxe) változatai is kaphatók voltak – a katalógusok szerint nem mindig voltak elérhetők – a nagyobb fotógyűjteménnyel rendelkezők számára Richard által gyártott, kifejezetten a Taxiphote-hoz tervezett tárolószekrények álltak rendelkezésre. Akár csak a diatároló fiókokat, ezeket is meg lehetett vásárolni, és a célnak megfelelően más bútorokba lehetett beépíteni.
A Taxiphote legfontosabb fejlesztései (különböző képméret, mechanika) 1915 körül befejeződtek, de a kisebb újításokon folyamatosan dolgoztak: 1913-ban az autokróm színes felvételek megtekintéséhez alkalmas prizmás okulár, 1923-ban a 6×13, és 7×13 cm-es felvételekhez nagyító okulárok, 1927-ben a képek vetítéséhez anaglif vetítőegységek készültek (az 1902-ben megjelent kiegészítő apparátus mintegy 4 méter távolságra monoszkopikus képet vetített) és 1931-ig az egyszerűsített sztereoszkópok formája némileg módosult.
Korábbi írásunkban már ismertettük a Verascope kamerát, amely a Taxiphote-tal egy hihetetlen sztereo fejlesztési erőfeszítés két összetartozó része; a tevékenység 40 évig lényegében változatlanul folytatódott. A Taxiphote-ot számos országba exportálták és szabadalmaztatták, ami példaként szolgál arra, hogy mennyire vonzó volt a sztereoszkópia abban az időben, és megerősíti a Taxiphote minőségét mint technikai eszköz magas minőségét. Azt, hogy mekkora presztízs volt egy Taxiphote birtoklása, ma már csak találgatni tudjuk.
Felhasznált irodalom:
https://stereosite.com/collecting/le-taxiphote-the-most-famous-french-stereo-viewer/
https://graphicarts.princeton.edu/2018/09/12/le-taxiphote/
https://stereoscopyhistory.net/taxiphote
