1904 novemberében Zalaegerszegen megcsörrent az első telefon. Az eseményt megelőzte két hír a helyi hetilap, a Magyar Paizs hasábjain. 1903 nyarán a zalai közigazgatási bizottság a kereskedelmi minisztertől „telefon-táv-beszélő hálózat” kiépítését kérte, s még azon év őszén el is kezdődött a vezetékhálózat kiépítése. Azt is megtudjuk a korabeli cikket olvasva, hogy öt vasállványzatot emeltek fel e célból, és harminc telefonbérlő nyújtotta be az igényét, akik 120 koronát fizettek a távbeszélő használatáért.
De ha a történelmi tényeket alaposan megvizsgáljuk, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Zalaegerszegen már korábban is működött egy távbeszélő. Kaszter Sándor gyógyszerész már 1898-ban engedélyt kapott arra, hogy a zalaegerszegi városi közkórháztól a Szentlélek patikáig vezető távbeszélő sodronyait az Arany Bárány vendéglő és a városháza épületén keresztül megerősítse.
Azonban a Magyar Királyi posta által kiépített hálózatra valóban csak 1904 novemberében csatlakoztak a zalaegerszegi telefonok. A helyi újság így számolt be a munkálatokról: „… rejtelmes alakok mászkáltak aházak tetején. Felbontották a tetőket, állványokat állítottak a házak gerince fölé és húzták a végtelen sodronyokat egyik utcától a másikig. A hetivásározó jámbor göcseji ember bámulva nézte a munkát. Nini, megdrótozzák a várost, mint a repedt fazekat… Mi városiak azonban jól tudjuk, hogy mire való az a sok drót… Haladunk a korral; végre Zalaegerszegnek is lesz telefonja.”
Ahogy lenni szokott, a legfontosabb intézmények és városi polgárok jutottak először a készülékhez, mint a kórház, orvosok és állatorvosok, patikusok, a polgármester, hivatalok, kereskedők, vendéglátósok és felállítottak a városban egy telefonfülkét is. Az első ütemben 29 háznál vezették be a távközlés vívmányát.
Postapalota, 1924
1927-ben már növekvő telefonforgalomról és mintegy 250 előfizetőről számol be a helyi sajtó, és a kereskedők után az iparosok is csatlakoztak a hálózathoz. A megnövekedett forgalom a telefonoskisasszonyok idegeit is igénybe vette. Erről a helyi sajtó is megemlékezik: „A türelmetlen telefonálóknak kellene látni ezt az idegölő-munkát, akkor talán kevesebb volna a méltatlankodás amiatt, hogy a telefonos kisasszony egyszerre nem tud tízfelé is figyelni.”
A hölgyek munkáját nagyban segítette, amikor a postapalotába 1931 őszén új telefonközpontot adtak át, és a hívások minősége is javult. A korszerűnek számító elosztófalról egy fotográfia is fennmaradt Juhász Miklósné Ujlaky Margitnak köszönhetően, akinek egyik nagynénje, Ilona a postán dolgozott. A fotográfiát a Göcseji Múzeum történeti gyűjteményében őrizzük.
Borítóképen:
balról, Grész Ilona telefonos kisasszony;
kép forrása: Göcseji Múzeum
