A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait.
Második utunk a Pásztói Múzeumba vezet, ahol először a múzeum történetével és kiállításaival ismerkedtünk meg, most pedig az intézmény vezetőjét, Dr. Hír János természettudományos muzeológust kérdeztük arról, milyen lehetőségekkel és nehézségekkel számolhat egy vidéki intézmény muzeológusa.
Tiszaföldváron született, Debrecenben biológia-földrajz szakon végzett. Hogy került Pásztóra muzeológusnak?
Az egyetem elvégzése után három évig kollégiumi nevelőtanár voltam Kazincbarcikán az azóta sajnos megszűnt Irinyi János Vegyipari Szakközépiskolában. Az utolsó évben már egyetemi doktorátussal. Nyilvánvaló, hogy nem akartam nevelőtanárként nyugdíjba menni. A nógrádi természettudományos állásra Dr. Kecskeméti Tibor természettudományos múzeumi szakfelügyelő hívta fel a figyelmemet, akinek sokat köszönhetek, mivel a Pásztói Múzeum első lépéseinél elengedhetetlen volt az ő közbenjárása. Oroszlánrésze volt abban, hogy az akkori városvezetés elfogadta a természettudományos muzeológiát és a városi múzeum megalapításának szükségességét.
Milyen lehetőségei vannak egy vidéki kismúzeumban egy természettudósnak?
Erre a kérdésre nehéz általánosságban válaszolni, csak a saját tapasztalataimról beszélhetek. A nógrádi térség ma is rengeteg földtani, őslénytani értéket és kutatni valót rejt. Természetesen nem lehet az irodában ülve arra várni, hogy az ősmaradványokat, a jellemző ásványokat, a kőzetpéldányokat majd a lelkes amatőrök hozzák be a múzeumba. Járni kell és ismerni kell a terepet, a tájat. A pályám elején sokszor kerékpárral tettem meg napi 60-70 km-es távolságokat és így gyűjtöttem. Ásatásaimat mindig középiskolások számára szervezett őslénytani kutatótáborok formájában valósítottuk meg. A kutatómunkát és a fiatalok nevelését így a kezdetektől összekapcsoltuk. Tavaly nyáron volt az utolsó 35. tábor. Ezt most már abbahagyom.
A kiállítások megvalósításának is meg kellett teremteni a feltételeit. Már a kilencvenes évektől aktív pályázó voltam. Az intézmény valamennyi állandó kiállítása pályázati támogatásból valósult meg, de hát ezt mindenki így csinálja.
A múzeum vezetése mekkora terhet jelent? Marad ideje kutatómunkára?
Én ezt nem teherként fogom fel, habár lennének ötleteim pl. a „szent statisztikák” mérséklésére. Nyilvánvaló, hogy a mai világban egy vezetőnek rengeteg adminisztratív szervezési munkája van, különösen egy kis intézményben, ahol nem lehet a feladatokat bárkinek és bármikor „leosztani”. Ugyanakkor így lehet a kiállításokra, a programokra és a szakmai munkára megteremteni a feltételeket. A kutatómunkára mindig van időm, általában otthon esténként, vagy hétvégenként, de a terepi munkára mindig kell évente kb. 30-35 napot kiszakítanom.
Az ön szakterülete kifejezetten olyan, amely nem nélkülözheti a nemzetközi projektekben, külföldi konferenciákon való részvételt. Erre van lehetősége?
Természetesen van, de ez sem repül a számba magától. A Pásztói Múzeumban három OTKA projektet vittem végig témavezetőként. Harminc év munkájával olyan leletanyagot gyűjtöttem össze, ami a külföldi kollégák érdeklődését is felkeltette. 3 külföldi ösztöndíjat nyertem el és 10 külföldi konferencián vettem részt. Kapcsolataim Spanyolországtól Törökországig terjednek. Rangos külföldi folyóiratok is fogadnak el tőlem kéziratokat.
A múzeumban milyen szakképzettségű munkatársakra számíthat?
A mi kis múzeumunk legénysége és leánysága évtizedek óta 4-5 főből áll. Általában szerencsém volt mindig a munkatársakkal, ill. (fogalmazzunk pontosan) a munkatársnőkkel. Sikerült az intézményben hosszú távon egy bizalmi légkört kialakítani, ahol nem azzal voltunk elfoglalva, hogy egymást marjuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy segíteni kell a fiatal kollégákat abban, hogy kibontakoztathassák ambícióikat. Felesleges akadályokat nem szabad elébük gördíteni. Szerintem régen rossz annak a vezetőnek, aki csak engedelmes fejbólintókat tűr meg maga körül.
Babinszki-Pászti Andrea geológus és Sári-Zentai Evelin pedagógus kolléganőimnek köszönhetem, hogy a tízes évek elején négy uniós pályázatot vitt végig az intézmény. Magas színtű múzeumpedagógiai programokat dolgoztak ki és az addig kihasználatlan romos pincében megvalósult a tanulmányi raktár. Ehhez persze kitartás és elkötelezettség kellett. Bizony sokszor éjféleztünk, hogy a pályázati szervezőmunka és a dokumentáció rendben legyen.
Jelenleg Csákiné Dobos Laura és Vizoviczki-Kanyó Ildikó munkatársnőim viszik tovább a feladatokat. A GYES-ről rövidesen visszatérő Sári-Zentai Evelinnel együtt ők lesznek azok, akik az én nyugdíjba vonulásom után nyakukba veszik az intézményt.
Minden gyűjteménynek van gazdája? Mennyire feldolgozottak a gyűjtemények?
Sajnos nincs minden gyűjteménynek szakavatott gazdája. Magam az intézmény fő profilját adó természettudományi gyűjteményt kezelem és gyarapítom. Ennek legrégibb részét, az ősnövénytani anyagot olyan neves kutatók tanulmányozták, mint Andreánszky Gábor, Rásky Klára, vagy Hably Lilla. Történészünk soha sem volt, így a várostörténeti anyagon csak a legfontosabb állagmegóvási munkákat tudjuk elvégezni. A várostörténeti kiállítás tervezésekor kaptunk „kölcsöntörténészt” Salgótarjánból. A képzőművészeti gyűjteménynek, melyet Csohány Kálmán grafikusművész alapított, a kétezres években volt gazdája Shah Gabriella személyében, aki most a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatónője. Ő sokat tett a gyűjtemény ismertségéért, feldolgozásáért, a Csohány Galéria, valamint a Gaál István emlékszoba megvalósításáért.
Milyen forrásokra építhet a múzeum?
A múzeumi normatívára és pályázati támogatásokra.
Milyen állapotban van a múzeum épülete, kiállításai?
Négy épület tartozik az intézményhez. A központi épületünk, a „ciszterci kolostorépület” és a Csohány Galéria 2011-ben esett át egy homlokzatfelújításon, tehát akut problémáink az épületekkel szerencsére nincsenek. Javítanivalók, falújítani valók persze mindig vannak, de ezeket lépésről lépésre a várossal együttműködve meg tudjuk oldani. Az állandó kiállításaink már egy kicsit korosak, 21 -35 év közöttiek. Felújításuk a következő évek feladata lesz.
Nemrégiben megjelent egy hirdetés, hogy a múzeum közfoglalkoztatottakat keres. Mi ennek az oka?
Decemberben közölték velünk, hogy a kulturális közfoglalkoztatásnak vége. Az embereket szélnek kellett ereszteni. Azután – láss csodát - januárban jött a levél, hogy márciusban mégis újra indul a program. (Félreértés ne essék, ennek örülök.) Nem lehet megfelelő embereket csak úgy a szögről leakasztani egyik napról a másikra még a közfoglalkoztatásban sem, ezért írtunk egy hirdetést. Egy olyan kis intézménynek, mint a miénk, szüksége van rátermett közfoglalkoztatottakra. Ebben a kelet–nógrádi térségben még bizony vannak olyanok, akiknek a szolid közfoglalkoztatási bérecske is számít.
Miként ágyazódik be a múzeum Pásztó kulturális életébe? Milyen a kapcsolatuk a helyi közösségekkel?
A legélőbb kapcsolatunk a tanintézményekkel van. A kiállításokhoz kidolgozott gyermekprogramjainkat szívesen látogatják. Pl. 2019 szeptemberében hoztuk el a „Vigyázat csalok” c. időszaki kiállítást (Rodolfó hagyatéka) a kecskeméti Szórakténusz Játékmúzeumból és négy hónap leforgása alatt 39 foglalkozásunk volt, amelyeken 836 gyerkőc vett részt óvodástól középiskolásig.
És végül egy személyes kérdés? Melyik tárgyhoz kötődik leginkább a múzeumban és melyik kiállítás volt az Ön számára a legfontosabb?
Ez nem kérdés, mivel minisztériumi besorolás szerint is természettudományi tematikus múzeum vagyunk és pedig természettudományos muzeológus vagyok. Tehát számomra a természettudományi gyűjtemény az Évmilliók üzenete Nógrádban c. állandó kiállítás a legfontosabb.
