EN facebook

Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában

PROGRAMAJÁNLÓ

2022-03-19 20:00

A tárlatvezetés alkalmával Mélyi József művészettörténész, kritikus Aby Warburg Mnemosyné atlaszától indulva elemzi a Gerhes-ATLAS különleges felépítését és képzőművészeti utalásrendszerét, rávilágítva az alkotó életművén belüli összefüggésekre is.

 

Képhatalom – Mélyi József tárlatvezetése Gerhes Gábor ATLAS című kiállításában
2022. március 20., vasárnap, 15 órától

 

A vezetésen jelen lesznek a kiállítás kurátorai, valamint az alkotó is.

„Az ATLAS tulajdonképpen egyszerre tekinthető összefoglaló műnek, illetve az életműhöz hozzárendelhető, azt kísérő munkának – a felhő helyett az utóbbi esetben a bolygó hasonlata lehetne helyénvaló; keringő mozgással, vonzásokkal és taszításokkal. Mindez azonban pusztán gondolatjáték: maga a nagyszabású enciklopédia önálló műalkotás, s egyben az életmű szerves része; minden képe és szerkezeti eleme az életmű más darabjaival összefüggésbe hozható, sőt, azokkal egylényegű lehet. Gerhes alkotásaival, illetve műegyütteseivel mindig is összekapcsolódott az emlékezet fogalma, a múltból felbukkanó és újonnan teremtett képek rendezésére irányuló szándék, illetve szenvedély. Műveiben a tudomány és a művészet, az emlékezet és a felejtés, a teljesség és a töredékesség, a költészet és a banalitás kettőssége ugyanúgy megjelenik, mint az ATLAS bármely fejezetében.“

 

Mélyi József

 

 


Belépőjegy, mellyel a Kiscelli Múzeum időszaki és állandó kiállításai is látogathatók:
Teljes árú: 2400 Ft
Diák, nyugdíjas: 1600 Ft


Azok részére, akiknek ingyenes látogatásra feljogosító kártyájuk van, a tárlatvezetésen való részvétel díja: 800 Ft

 


A kiállításról bővebben

Az év múzeuma, design, képzőművészet, múzeum, múzeumtörténet, Pulszky Társaság
2021-06-02 17:00
design, kiadvány, könyvbemutató, programajánló
2018-10-15 10:30