Ezüstcsillogás és bányászhalál a címe a Chemnitzi Szász Állami Régészeti Múzeum időszaki kiállításának, mely arra vállalkozik, hogy fényes és sötét oldaláról is bemutassa a bányászatot és annak történetét a bronzkortól a 21. századig. A bányászat története a gazdagság és a kizsákmányolás története is egyben, mely nem ér véget a jelennel. A kiállítás a közönséget is bevonva a nyersanyag bányászat jövőjéről és fenntarthatóságáról is beszél.
A kiállítás gyönyörű ásványokkal fogadja a látogatókat, s miután teljesen elvarázsol, hogy miféle kincseket rejtegethet a hegy gyomra, megismerteti a bányászat technológiai és tudományos hátterét. A bányászat nemcsak új eszközöket és találmányokat állított elő, hanem a kőzetek, ásványok, fizikai és kémiai jelenségek ismerete is itt kapta tudományos eredetét. A bányászati akadémiák 18. századi megalapítása a bányászati ismereteket bányászati tudománnyá változtatta.
Megismerhetjük a gyakorlati és elméleti tudás átadásának néhány korai írásos dokumentumát is. Először a középkor írástudói kezdték el összegyűjteni és rögzíteni a tapasztalatokat illetve megfigyeléseket. Elsők között volt a szerzetes és ötvös Theophilus Presbyter, aki a 12. században írta le az akkori ismereteket a fémmegmunkálásról és a kohászatról. De meg kell említeni Albertus Magnus „De Mineralibus” című értekezését. A kiállításon csak faximile kiadásokkal találkozhatunk, viszont a másolatok lehetővé tették egy átfogó bemutató létrehozását.
A bányászat legjelentősebb tudósa kétségtelenül Georgius Agricola volt. Az 1494-ben Glauchauban Georg Bauer néven született, Lipcsében, Padovában és Bolognában tanult polihisztor tanárként, orvosként a gyógyszerészként dolgozott, Chemnitz város polgármestere is volt négy ízben. Hírnevét a Joachimsthalban (Jachymov) töltött évek alatt alapozta meg, ahol ugyancsak tanárként dolgozott, de megírta főművét, a „De re metallica” című könyvét, melyben a bányászat során felhalmozódó ismereteket és technológiákat foglalta össze.
Az érc összezúzása. Részlet Georgius Agricola „De re metallica” című könyvéből. (Ratsschulbibliothek Zwickau)
A könyv a jelenkor tudományos kutatói és örökségvédelmi szakemberei számára is nagy segítség. A kiállítás első szekcióját, mely a bányászati gyakorlatról szól, végig Georgius Agricola könyvének illusztrációi kísérik, nem véletlenül. A könyv alapján a középkor végén alkalmazott módszerek jól rekonstruálhatók és erről a néző is megbizonyosodhat.
Megismerhetjük azt is, hogy mi mindenre van szükség egy bányában: világítás, víz elvezetés, levegőztetés, beomlást megelőző eszközök stb. 2016-ban cseh régészek szenzációs felfedezést tettek egy régi bányában Kutná Horában. Számos jól megőrzött egyedi alkatrészből sikerült rekonstruálniuk a 16. század elejéről származó bányaszellőzőt. Ilyen kézi működtetésű levegőztető gépeket több korabeli illusztráció is ábrázolt. A kiállításon látható rekonstrukciót a látogatók is kipróbálhatják.
A második rész a gazdagság és hatalom címet kapta, nem véletlenül. Aki ellenőrizte a nyersanyagokat, felhasználhatta azokat a hatalom gyakorlására. A bányatulajdon és a pénzverés joga révén a meißeni őrgrófok Európa leghatalmasabb uralkodóivá váltak. Megismerhetjük, hogy hogyan váltak a bányászat révén a Wettinek Európa egyik legbefolyásosabb dinasztiájává a mai Szászország területén és milyen jogszabályi háttér és igazgatás tette lehetővé, hogy évszázadokig fenn tudják tartani azt a rendszert, ami a bányászatból származó jövedelmet biztosította a dinasztia számára.
A kiállításról nem hiányozhat a fejedelmi reprezentáció és a bányász társadalom reprezentációja sem. Szászországban a 16. századtól egészen a 20. század elejéig tartottak bányász felvonulásokat, ahol a bányászok nyilvánosan a társadalom fontos részeként mutatkozhattak be. A bányászok méltóságának legfontosabb jelképe a felvonulásokon a bányászbalta volt, amelyekből egy nagyon szép gyűjteményt láthatunk.
Johann Georg választófejedelem (II.) bányászbaltája, 1629 (Rüstkammer, Staatliche Kunstsammlungen Dresden)
A kiállítás kitér a bányákkal kapcsolatos tulajdoni viszonyok és a magántőke bevonásának módjára is, ami nagyon emlékeztet a modernkori részvényekre. Mivel a bányászat igencsak kockázatos befektetés volt, a késő középkorban megkezdődött a bányák tulajdonjogának felosztása a Harz- és az Érchegységben. Ez vonzóbbá tette a befektetést, mivel az egyéni befektetők könnyebben szét tudták osztani a pénzüket több bányában is. A bányákat egyenként 128 tulajdonrészre osztották, ez volt az ún. „Kux”. A modern részvényekkel ellentétben azonban az alaptőke megszerzése további tőkeinjekciós kötelezettséggel járt (Zubuße) mindaddig, amíg a bánya nem volt önfenntartó.
A bányászaton keresztüli hatalom teljesen új dimenziót kapott a 20. században: az Érchegységben folyó uránbányászat atomhatalommá változtatta a Szovjetuniót. A Wismut AG a világ negyedik uránkitermelőjeként 1946 és 1990 között 230 000 tonna uránt szállított a Szovjetunióba.
A harmadik részben látogató megérkezik a kíméletlen valóságba. A bányászatból származó gazdagság ugyanis csak az emberek, az állatok és a természet kizsákmányolása árán volt lehetséges. Az alagutak összeomlása, balesetek, a rövid és hosszú távú betegségek gyakran korai halálozáshoz vezettek.
Az első átfogó foglalkozás-egészségügyi szöveget a bányászok foglalkozási megbetegedéseiről nem más írta, mint a híres svájci orvos, Paracelsus, aki a 16. század első évtizedeiben tanulmányozta a ma szilikózisként ismert tüdőbetegséget, amelyet ő „hegyi betegségnek” nevezett. A betegség eredetének megértéséhez azonban először a radioaktivitást kellett felfedezni. Ma már tudjuk, hogy a tüdőrák ezen formájának fő oka a belélegzett radioaktív por volt.
Habár a 20. században megritkultak a balesetek, a bányászok életét és egészségét még mindig rejtett és hosszú távú hatások fenyegették. Nem sokkal a háború után a Wismut AG sugárterhelése a nemzetközileg ajánlott határérték 37,5-szerese volt, melynek több mint 45 000 Wismut bányász szenvedte el az egészségügyi következményeit.
Egy kisebbfajta megvilágosodással ér fel, amikor szembesülünk vele, hogy a kiállítás címében olvasható „Kumpeltod” (bányászhalál) egy kedvelt szeszesitalnak a neve. Tehát nemcsak az uránbánya, hanem az alkohol is küzdött az ember lelkéért, igaz, nem a megmentéséért. Az olcsó, adómentes alkohollal a Wismut a bányamunkások számára kívánta a munkát vonzóbbá tenni. Az anyagi juttatások és erkölcsi elismerés viszont hatalmas egészségügyi kockázatot próbált elleplezni.
A kiállítás negyedik része egy kicsit vidámabb témát ölel fel. Az Érchegység városaiba és falvaiba vezet minket, ahol a lakosok ma is a bányászat történetével azonosulnak. Bár ma már alig dolgozik itt valaki a föld alatt, a mítoszok, viccek, nyelv, jelmezek, szimbólumok és a bányászvilág kézműves alkotásai mindenütt jelen vannak.
A bányász karrierútja a legmagasabb bányász méltóságig. 1865 (Schneeberg, Museum für Bergmännische Volkskunst)
Végül elérkezünk a jelenhez. Világunk még mindig a bányászattól függ. Most is minden termékhez bányászatból származó nyersanyagra van szükség. A mesterséges intelligencia és a megújuló energiák sem létezhetnek a földből származó anyagok nélkül. Az Érchegységben jelenleg a bányászat újjáélesztésére és a ritka elemek, például ón, ezüst és lítium kinyerésére törekednek.
De milyen következményekkel jár ez, kinek van haszna ebből és ki szenvedi el a következményeket? A kiállítás végén olvashatunk nyolc fiktív személy által tett nyilatkozatot és véleményt a bányászat újra indulásáról az Érchegységben. Különböző generációk, nemek és miliők mutatnak rá a problémákra és lehetőségekre egyaránt. Egy 30 éves édesanya, akinek a nagyapja a Wismutnál dolgozott és daganatos betegségben halt meg, teljes mértékben a környezeti terhelés megállítása és emberi egészség védelme mellett érvel. Az egykori Wismut munkás, aki a 1991-ben elveszítette állását a bányában, inkább bizakodik a régió gazdasági felemelkedésében. Egy gazdasági minisztériumban dolgozó vezető azt hangsúlyozza, hogy az országnak csökkentenie kell más országoktól való nyersanyagfüggőségét. Egy polgármester arra emlékeztet, hogy mekkora erőfeszítés volt a bányászatból származó környezeti károkat helyreállítani, és a turizmust fellendíteni.
Ezek a fiktív nyilatkozatok nagyon jól tükrözik a vélemények sokféleségét és arra biztatják a látogatókat, hogy egy-egy rövid szöveges üzenet formájában maguk is véleményt nyilvánítsanak. Aki nem szeretne írni, az egyszerűen egy igennel vagy nemmel szavazhat arra, hogy szeretné-e ha a bányászat az Érchegységben újra indulna.
A látogatásunk végén érdemes körülnézni az állandó régészeti kiállításon is. Ezen kívül megismerkedhetünk az épület történetével, amely eredetileg áruház volt, 2014 óta működik múzeumként. A műemléki védettségű Schocken áruház Erich Mendelsohn tervei alapján épült és 1930. május 15-én nyitotta meg kapuit.
Erich Mendelsohn: Schocken-áruház Chemnitz (forrás: https://ghdi.ghi-dc.org/sub_image.cfm?image_id=4197&language=german)
A zwickaui székhelyű Schocken KG Németország egyik legsikeresebb áruházláncát üzemeltette egészen addig, amíg 1938 végén a nemzetiszocialisták kisajátították az üzletláncot. Stuttgart és Nürnberg után ez volt Mendelsohn harmadik áruháza Simon és Salman Schocken tulajdonosok számára, ami Szászországban a modernitás egyik ikonjává vált.
Borítóképen: a legutolsó Németországban kitermelt kőszén. (Az utolsó német szénbánya 2018-ban zárt be)
A cikkben szereplő forrás megjelölés nélküli fotók a szerzőtől származnak.
