1904. május 9-én Jókai Mórnak, a nemzet halottjának a koporsója egy nemzetiszínű selyemlepellel volt letakarva, amelyet a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete készíttetett az író temetésére. Az intézet ezt követően elhatározta, hogy elhunyt tagjainak koporsóját tisztelete jeléül az immár történeti nevezetességű lepellel fogja beborítani.
Egy régi kegyeleti szokást elevenítettek fel ezzel. A testületeknek már a középkorban is volt állandó halotti leplük, amelyet néha évszázadokon át használtak elhunyt tagtársaik ünnepélyes búcsúztatásakor. A XVI. században a bécsi magyar egyetemi hallgatók is rendelkeztek hasonló gyász lepellel, amelyet a tradíció szerint egy-egy idegenben elhunyt honfitársuk koporsójára borítottak.
Jókai Mór temetése után a leplet számos alkalommal használták, köztük Falk Miksa (1908), Mikszáth Kálmán (1910) és Ady Endre (1919) búcsúztatásakor, akiket mind a Fiumei úti sírkertben helyeztek örök nyugalomra. Rajtuk kívül még sokan nyugszanak a Fiumei úti sírkertben és más temetőkben is azok közül, akiknek koporsóját szintén a Jókai – lepel borította. A magyar irodalmi élet kiemelkedő alakjai, mint Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád vagy Osváth Ernő mellett számos hírlapíró, lapszerkesztő is részesült ebben a megtiszteltetésben. Voltak köztük olyanok, akiknek a munkásságát életükben hivatalosan nem ismerték el, nem kaptak díjakat, a Jókai – lepel volt számukra az első kitüntetés, amelyben részesültek. Közülük való Krúdy Gyula is, aki nyomorban halt meg, de fejedelmeknek járó temetést kapott. 1927 és 1938 között szokássá vált a lepelre aranyszállal ráhímezni a búcsúztatottak neveit. A selyemtrikolór összesen nyolcvannégy újságíró nevét őrzi.
Az 1910-ben elhunyt Mikszáth Kálmán utolsó fenn maradt kézirata egy ünnepi beszéd vázlata, amelyet a hírlapírók éves szabadságlakomáján készült elmondani. A sajtószabadságot ünneplő és megerősítő ceremónia, amelyet a Budapesti Újságírók Egyesületének elnökeként nyitott volna meg, halála miatt abban az évben elmaradt. A soha meg nem tartott beszédben Mikszáth a Jókai – leplet is említi.
„Jókai, mint a mesebeli ember három dolgot hagyott ránk. Az egyik ez a serleg, mellyel a szabadság szeretet fogadalmát erősítjük meg minden évben. Azután ránk hagyta a műveit, ahonnan a szabadság levegőjét szívjuk be. – Végre pedig hagyott ránk egy leplet a koporsónkra borítandót, hogy alatta megpihenjünk. Én még csak azt teszem hozzá, és így is van az kigondolva, hogy ez a harmadik örökség csak az elsőnek épségben tartása mellett illesse a magyar újságírókat. — Ne legyen pihenésük lenn a földön sem, ha fönn nincs meg az a bizonyos szabadság.”
A becses gyászrelikviát a Budapesti Újságírók Egyesülete, majd a Magyar Újságírók Egyesülete őrizte. Jelenleg a Magyar Újságíró Szövetség tulajdona. A rajta szereplő nevek többsége 1945 után politikailag nem volt elfogadott, ezért a leplet a raktár mélyére száműzték, ahonnan csak az 1970-es évek második felében került elő ismét egy ravatali fali dísszel együtt.
A Halottak napja alkalmából kiállított történelmi gyászrelikvia április végéig tekinthető meg a Nemzeti Emlékezet Múzeumában, a Fiumei úti sírkertben. Az időszaki tárlat egyben szimbolikus főhajtás az itt és más temetőkben nyugvó íróink emléke előtt.
A kiállítás ideje alatt rendszeresen lesznek előadások a múzeumban a Jókai – lepelről, a vele búcsúztatott és nem búcsúztatott írókról, újságírókról, illetve a magyar újságírás történetéről, amelyekről a Nemzeti Örökség Intézete honlapján, a Fiumei úti sírkert programjai között lehet tájékozódni.
