EN facebook

Tizenkét nap lehengerlő története – Kiállítással emlékeznek Kossuth halálának 125. évfordulójára

KIÁLLÍTÁS

2019-04-14 10:30

Exkluzív kiállítással emlékeznek Kossuth Lajos halálának és temetésének 125. évfordulójára a Nemzeti Örökség Intézete múzeumában, „Koporsódnál találkozik az egész nemzet” címmel. A jeles alkalomra elkészült, április elsején megnyílt időszaki tárlat 12 nap történetét meséli el részletesen, az idős és beteg Kossuth utolsó vívódásától a sírba helyezéséig.

 

A rengeteg hihetetlen, megdöbbentő momentum, amely a társadalom legmélyebbről felszabaduló érzéseiből, valamint az akkori politikai elit reakcióiból táplálkozott, felejthetetlenné tette ezt a néhány napot a néhai Magyar Királyság minden lakója számára. Az uralkodó „ősellenségének” alakjához, a polgári értékrendből kiinduló, fiatal magyar politikai nemzet ikonjához életében is, halálában is, mindenkinek viszonyulnia kellett valahogy a Kárpát-medencében.

 

A „magyarok Mózesének” elvesztése, a magyar történelem egyik legnagyobb szabású nyilvános rendezvénysorozatát vonta maga után, amely milliónál is több embert mozgatott meg országszerte. Mindez annak ellenére valósult meg, hogy az uralkodó, Ferenc József mereven elutasította a hivatalos állami pompát. Holott már az olaszországi Torinóban – Kossuth emigrációjának és halálának helyszínén – addig soha nem látott gyászünnepséget tartottak tiszteletére. A magyar társadalom mégis megtalálta a módját, hogy miként búcsúztassa felülmúlhatatlan méretekben az elhunyt kormányzót. Budapesten a gyászmenet alatt, a belvárosban lépni sem lehetett a tömegtől. A végső búcsú, a nemzeti és forradalmi pátosz ezernyi megnyilvánulása követte a holttest útját a torinói Via dei Mille bérházától egészen a Kerepesi úti temetőig. Az általános felfokozottságot bizonyítja, hogy az eseménysorozat halálos áldozatokat is követelt.

 

Az egy kiemelt tárgy – Kossuth Lajos halotti maszkja – köré megvalósított kiállítás 1894. március 20-tól indulva tematikus egységekben, ugyanakkor kronológiailag jól nyomon követhetően mutatja be a végső búcsú napjait. A feltűntetett információk segítségével benézhetünk a halottas szoba ajtajának résén az élet utolsó pillanataiba és megcsodálhatjuk a polgári Európa részvétét. Végig kísérhetjük a nagy halott botrányoktól sem mentes útját végső nyughelyéig. Megtudhatjuk, mi gerjesztette haragra az ügy kapcsán a méltósággal emlékezni akarók tömegeit, s látleletet kaphatunk az Osztrák-Magyar Monarchia bonyolult, ellentmondásokkal teli 1894-es politikai viszonyairól. Részeseivé válhatunk a monumentális gyászmenetnek a kor pesti utcájára csöppenve és megismerhetjük a vidéki Magyarország Kossuth-kultuszának különböző, máig is élő formáit.

 

A kiállítás, bár kis területet foglal el, mégis könnyedén játszik a térrel, a fénnyel és a színekkel – köszönhetően a múzeum kiállítóterei sokrétűen felhasználható adottságainak. Szintén fontos megemlíteni, hogy a tárlat – annak ellenére, hogy eleve az állandó kiállítás teréből „ragad ki” egy sarkot – képes az állandó kiállítás kiegészítéseként, annak hangulatával és tartalmával teljes szimbiózisban működni, hatni és érvényesülni. A szóban forgó tárlat előreláthatólag 2019. augusztusáig lesz látogatható.

 

ifj. Kovács Balázs

Nemzeti Örökség Intézete

kiállítás, látogató, tárgy
2018-12-18 10:00