Kora ősz a szőlőszüret időszaka, Márton napján pedig már megkóstoltuk a gondos munka eredményét, az újbort. Tökéletes időszak a november vége egy kis tanácskozásra, szimpózium tartására. Zalaegerszegen minden esztendőben sor kerül olyan tudományos ülésre és kötetbemutatóra, amelyet szakemberek tartanak a nagyközönség számára. Érthetően, köznyelven mesélik el kutatásaik eredményeit.
Korábban szó esett a zalai reformkori nagyjainkról, a színháztörténetről, majd a zalaegerszegi vendéglátás ikonikus alakjairól és éttermeikről, a legújabb várostörténeti konferencia fókuszában a szőlőtermelés és a borkultúra állt.
A Zalai Borlovagrend díszruhájában köszöntötte a vendégeket Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága főigazgatója.
A társaság névadója egy Keszthely mellett feltárt kétezer éves sírban talált ivóedényke felirata volt. (Da bibere! vagyis Adj innom!) Nem is volt kérdés, hogy az első előadó, Németh Roland, a Göcseji Múzeum régésze egészen az ókorig nyúlt vissza, és felidézte a kezdeteket Bacchus, a bor és mámor istenének bemutatásával, a finom nedűk tárolásának módjával és a borfogyasztás szokásaival. Persze a szállítás okán a borostyánkőút jelentősége is terítékre került.
Nemrég ugyanis Zalalövő (az ókori Salla) határában régészeti leletegyüttest találtak a Göcseji Múzeum munkatársai, olyanokat, amelyek kiegészítették az ókori várossal kapcsolatos eddigi ismereteiket. Korábban is sejteni lehetett, hogy a területen vannak még rejtett kincsek, ugyanis a városban keringett egy legenda, ami arról szólt, hogy azon a településrészen mindig furcsán nőtt a kukorica, sőt bizonyos sávokban ki is égett. Az emberek azt hitték, valamilyen titkos alagútrendszert rejt a föld, a római korral foglalkozó történészek és régészek azonban arra gyanakodtak, hogy itt inkább borostyánkőút húzódik. Az élet őket igazolta. A további megtalált leletanyag is azt mutatta, hogy a városban magas igényű lakosság élt a római korban.
Bilkei Irén, a MNL ZVL főlevéltárosa a 15. és 16. századból ránk maradt kódexábrázolások bemutatásával ismertette a középkori Egerszeg környékének borkultúráját. Tőle tudtuk meg, hogy a bor nagy értéknek számított, nem meglepő, hogy gyakran támadták meg útonállók a borszállító szekereket, és ezeknek a pereskedéseknek az írásos dokumentumait máig őrzi a levéltár. Kulcsár Bálint főlevéltárostól pedig egy új fogalmat tanultunk. A pinceverők valójában betörők, illetve tolvajok voltak, akik a környék borospincéit fosztogatták. Az elkövetők többnyire cselédek voltak, vagy a környéket jól ismerő alacsony jövedelmű személyek. A levéltárban fellelhető négy büntetőper részleteit ismerte meg a közönség.
„Jézusom, segélj meg, az idei termésből is iszom!” felkiáltással kezdődött Kiss Nóra néprajzkutató előadása. Miért? A környék borait annak idején ezzel a humoros felütéssel kóstolták a „bírák”. A legjobb szőlőfajtának a rizling nedűjét tartották, és hitük szerint, ha nem sikerült a bor, az kizárólag a rossz kezelés hibájának róható fel. Megismertünk egy érdekes, Zalában fellelhető kosárformát, amibe a noha szőlőszemeket szedték.
Az idősebbek jól emlékeznek, a fiatalabbak még sohasem láttak ilyen speciális szőlőszedő kosarat
Ennek a fajtának minden szeme kincs volt, nem meglepő, hogy egy különleges kialakítású fonott kosarat abból a célból fejlesztettek ki, hogy a földre ne essen egy bogyó sem. Ha nem is nohából, de finom borszőlőből készült nedűket kóstolhatott a közönség, ugyanis a programot egy színvonalas borkóstolás zárta megismertetve három finom magyar bort.
Borítóképen:
