Sokak számára nem jelent újdonságot a hír, miszerint 2022 év végén megjelent a Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II., hiszen számos közgyüjteményes kolléga kapcsolódott be lexikoncikk írásával a Pulszky Társaság ezen fontos projektjébe. Mégis érdemes összegezni: honnan jött az ötlet, miként zajlott az életrajzi cikkek összegyűjtésének és szerkesztésének folyamata. Az sem érdektelen, hogy milyen szakmai szempontok határozták meg a létrejött kötet tartalmát. A főszerkesztővel Tóth Arnolddal, a Pulszky Társaság ügyvezető elnökével ezekről, az Arcképcsarnok bővítésének lehetőségéről és további érdekes kérdésekről beszélgettünk.
A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület 2021-ben ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. Három évtizednyi múltra visszatekintve napjainkban mi a jelentősége a szakmai szervezetnek és mivel ünnepelték meg a kerek évfordulót?
A magyar múzeumi szakma legrégibb és legnagyobb létszámú szakmai szervezete a Pulszky Társaság. A harmincadik évfordulót egy egyévesre tervezett programsorozattal ünnepeltük, ami a Covid-járvány miatt 2022-re is áthúzódott. Többszöri halasztás után 2021. szeptember 16-án tartottuk meg ünnepi közgyűlésünket a Magyar Nemzeti Múzeumban, ez volt az évforduló kiemelkedő, díjak átadásában is bővelkedő rendezvénye. Emellett a dokumentálásra fektettük a legnagyobb hangsúlyt: elkészült a Társaság három évtizedének évenkénti kronológiája, ezt folytatásokban publikáltuk a honlapunkon és a Társaság folyóiratában, a Magyar Múzeumok Online-ban. Interjúk is készültek mintegy ötven kollégával, alapítókkal, egykori és jelenlegi vezetőségi tagokkal, díjazottakkal. A hangfelvételeket a Petőfi Irodalmi Múzeum Hangtárában archiváltuk, szerkesztésük és publikálásuk egy következő feladat lesz. 2021 tavaszán Múzeumi Távlatok címmel egy webinárium-sorozatot hirdettünk, tíz alkalommal, online kerekasztal-beszélgetések formájában. Ezzel azt céloztuk, hogy a harminc éves Társaság jelenkori szerepére is rávilágítsunk: a múzeumi szakma aktuális kérdései voltak terítéken a közösségi muzeológiától az állományvédelmen át a tudományos kutatások kérdéséig. Ebből a sorozatból is készül egy elektronikus kiadvány, a beszélgetések szerkesztett szövegével.
És a jubileum talán legnagyobb vállalása a Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. kötete volt, amelyet 2022. november 24-én mutattunk be a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Óbudán. A Pulszky30 sorozat főszervezője, Deme Péter tiszteletbeli elnökünk volt a programok motorja, az ő elkötelezettsége nélkül aligha tudtuk volna ilyen szép eredményekkel zárni a jubileumot. Természetesen hozzájárult az évforduló sikeréhez az NKA támogatása is.
Tehát az arcképcsarnok folytatása az ünnepi rendezvénysorozat része volt. Visszatekintve az előzményekre érdemes kiemelni, hogy 2002-ben, több mint 20 éve, a Pulszky Társaság úttörő módon kiadta a Magyar Múzeumi Arcképcsarnokot. Mit érdemes tudni arról a kötetről, melyet lényegében most kiegészítettek-folytattak? Az ezredfordulót követően a múzeumi szektorban miért bírt kiemelkedő jelentőséggel egy életrajzi lexikon közreadása?
A magyar muzeológia 2002-ben is jubileumot ünnepelt, ekkor volt Széchényi Ferenc 1802-es intézményalapításának 200. évfordulója. Ez nemcsak a szakmai szervezeteket, hanem az egész múzeumügyet megmozgató esemény volt, egyik legelmlékezetesebb eredménye lett a Múzsák kertje – a magyar múzeumok születése című kiállítás megrendezése. És ilyen nagyszabású vállalkozás volt az életrajzi lexikon is, amelynek nem voltak előzményei a muzeológiában. A különböző tudományágak, múzeumi szakágak időnként elkészítették a maguk Arcképcsarnokát vagy “Ki kicsoda” típusú kiadványát, és számos kapcsolódó rokon területen (pedagógusoknál, honismereti mozgalomban) jelentek meg hasonló összegzések – de egy össz-múzeumi életrajzi lexikon még váratott magára. Tudománytörténeti szempontból is jelentős, hogy a múzeum fogalma, mint szerteágazó tudományágakat összekötő közös nevező mentén rendezték egy kötetbe a szerkesztők a mintegy 1500 életrajzi szócikket 2002-ben. Háromszázötven szerző dolgozott a könyvben, közel ezer oldalon. Azóta a legtöbb muzeológus és történész kollégánk könyvespolcának alapműve lett ez a kézikönyv.
Az első kötet kiadása óta eltelt majd két évtized. Ez az időszak tekinthető holtidőnek, vagy a háttérben már zajlottak a második kötet előkészítő munkálatai? Arra lennék kíváncsi, hogy a két projekt között létezik-e kontinuitás, amennyiben igen miben áll az összeköttetés? Ha jól tudom Élesztős László mindkét kötet szerkesztésben tevékenykedett.
A 2002-es kötet előszavában is megfogalmazták a szerkesztők, Bodó Sándor, Viga Gyula és Élesztős László, hogy egy lezárt életműveket, elhunyt személyek életrajzait feldolgozó lexikon befejezése mindig nyitott marad, hiszen a kézirat lezártát követően, a szerkesztés ideje alatt is érkeznek a hírek jeles kollégák távozásáról. A munka jövőbeni folytatása érdekében a kötet szerkesztőségi anyagait elhelyezték a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában, erre lehetett támaszkodni a húsz évvel későbbi második kötet elkezdésekor. Fontos volt emellett Éri István (1929–2009, a Pulszky Társaság egyik alapítója, a kötet készítésekor tiszteletbeli elnöke) hagyatéka, amelynek áttekintése szintén sok nevet, egykor kimaradt személyt a felszínre hozott.
A húsz év alatt kimondott előkészítő munkálatok nem zajlottak, de a kontinuitást biztosították a második kötet 2020 januárjában felkért szerkesztőbizottsági tagjai: Bodó Sándor, Viga Gyula és Élesztős László, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a folytatás. Hozzájuk kapcsolódtak új szereplők: Berényi Marianna, Debreczeni-Droppán Béla és jómagam, Bereczki Ibolya elnöki és Deme Péter főszervezői hátterével. Az előzményekkel való összeköttetést főleg ez a személyi kapcsolódás jelentette. Fontos alapvetés volt az is, hogy a munkát az első kötet digitalizálásával és online közzétételével kezdtük, hogy a papíralapú lexikon hiányában is elérhető legyen az előző munka minden érdeklődőnek.
Van-e bármilyen koncepcionális, szerkesztési-elvi különbség a 2002-es és a 2022-es életrajzi lexikon között és mi az ami mindkét esetben azonos volt? Mi az ami újítást jelent, esetleg mire került most nagyobb hangsúly? A mostani kiadvány bevezetőjében azt olvastam, hogy három terjedelmi kategóriába sorolták a szócikkeket.
A szerkesztési alapelvek nem változtak, mind a koncepció, mind a szócikkek tartalmi-formai szerkezete, a rövidítések rendszere követte az első kötet mintáját. Ez azért is volt fontos döntés, hogy végül valóban szerves folytatásról beszélhessünk, a két kötet legyen a lehető legtöbb elemében hasonló egymáshoz. Megtartottuk a szócikkek hármas besorolási rendjét, ahol a terjedelemmel igyekeztünk hangsúlyokat jelezni az életmű fontosságát illetően.
Az I. kategóriába olyan személyeket soroltunk, akiknek munkássága nemcsak egy-egy intézmény, régió vagy szakág számára volt kiemelkedő, hanem az egész magyar múzeumügy fejlődésére hatást gyakorolt. A II. kategória népesebb volt, az egyes tudományágak és intézmények meghatározó életművei kerültek ide. A legtöbben a III. kategóriába tartozók lettek, akiknek munkássága valamely részterületen, adott közösségben, településen, konkrét gyűjteményben vált megkerülhetetlenné az utódok szemében. Újítást jelentett, hogy igyekeztünk növelni a határon túli magyar kollégák arányát, így jelentős számban kerültek be a második kötetbe a felvidéki és erdélyi muzeológusok – de Kárpátalja és a Délvidék esetében ezúttal is maradt bennünk hiányérzet. Ki kell emelnem a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosát, Boér Hunort, aki nemcsak szerzőként, hanem az erdélyi szócikkek főszervezőjeként is sokat tett az ügy sikere érdekében. Igyekeztünk emellett szélesíteni az érintett szakmák körét, amely elsősorban a restaurátorok kapcsán lett eredményes, főleg Morgós András kollégánk elkötelezett szerzői munkájának köszönhetően.
Végül új szemléletet hoztunk a portréfotók kapcsán: az első kötetben a fényképek közlése is egy válogatás eredménye lett, míg a másodiknál már arra törekedtünk, hogy lehetőleg mindenkiről szerezzünk legalább egy bélyegkép nagyságú portrét. Nem gondoltuk volna, hogy ez jelenti majd az egyik legnagyobb kihívást, de örömmel mondhatom, hogy 90%-ban sikerrel jártunk. Fontos különbség még az is, hogy az első kötet egy professzionális partner, a Tarsoly Kiadó közreműködésével készült, könyvkiadói apparátussal, főállású könyves szakemberekkel a háttérben. A második kötet viszont teljes egészében a Pulszky Társaság kebelében készült, lényegében önkéntes civil keretek között. Ezért is volt fontos Élesztős László szerepe, mert ő képviselte a lexikonszerkesztési szaktudást a csapatban.
Hogyan zajlott a szócikkek összegyűjtésének folyamata? A szerkesztők ill. a szerkesztőbizottság jeleskedett ezen a téren, vagy szélesebb körből érkeztek a javaslatok?
A névsor összeállítása hosszú időt, szűk egy évet vett igénybe. Az első neveket a szerkesztőbizottság tagjai gyűjtötték, feldolgozva számos folyóirat (Magyar Múzeumok, MúzeumCafé, múzeumi évkönyvek, tudományágak periodikái) nekrológjait is. 2020 tavaszán körlevéllel fordultunk a több mint nyolcszáz hazai muzeális intézmény vezetőihez, hogy segítsék a munkát, a 2002 óta elhunyt kollégákra vonatkozó javaslatok beküldésével. A Pulszky Társaság csatornáin, honlapján, hírlevelében, közösségi média felületein is zajlott a “kampány”, igyekeztünk a lehető legszélesebb értelemben véve megszólítani a múzeumi szakmát. Ennek eredményeként 681 személy került a névsorba, közöttük 138 volt olyan, akik már az első kötetben is felmerültek, de akkor nem készült el a róluk szóló szócikk.
A második kör volt a szerzők toborzása, majd a személyenkénti megszólítás, levelezés után a szócikkek megírása. Ez a szakasz már nehezebbnek bizonyult, 74%-os “hatékonyságot” tudtunk elérni, azaz a 681-ből végül 502 szócikk készült el a többször is módosított végső határidőre. Nem minden életrajzhoz sikerült szerzőt találnunk – általában három próbálkozást tettünk, nyilván a Társaság és a szerkesztőség szakmai kapcsolatrendszerének határai is megszabták a kereteket. És sok esetben személyes akadályoztatás, nem várt fejlemények is közbejöttek, a legfontosabbról nem is szólva: mindez a Covid-járvány két évében, 2020–2021-ben zajlott. Nagy öröm, hogy e nehézségek mellett is sikerült a projektet végigvinni, mindössze néhány esetben kellett adathiány, források hiánya miatt elengednünk a szócikket.
A borítón megjelenített vizuális elemek ügye minden könyvnél kruciális kérdés. A 2002-es kiadványon a Magyar Nemzeti Múzeum főlépcsőháza látható, míg a mostanin az “arcképcsarnok” jelleg érvényesül. Miért döntöttetek a mozaikszerű borító mellett és milyen elv alapján kerültek kiválasztásra a portrék? Többekkel beszélgetve arra jutottunk, hogy vannak akiket könnyen fel lehet ismerni, de akadnak kevésbé ismert személyek is a borítón.
Igen, a borító is egy újítás az első kötethez képest. A Pulszky Társaság 30. évfordulójához nem tudtunk olyan emblematikus épületet, enteriőrt kötni, mint tették azt elődeink a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulóján. A hátsó borítón megjelenő montázs, amelyből egyik névadónk, Pulszky Ferenc arcképe bontakozik ki, mégis ilyennek tekinthető: az összeállítást a jubileumi rendezvényeken készült eseményfotókból szerkesztette egyik önkéntesünk, Vígh Dóra Krisztina. Az elülső borítóra az I. kategóriájú szócikkek terjedelmi “erősorrendje” alapján választottunk 25-öt, figyelve a férfiak és nők arányára, és az egyes múzeumi szakágak arányaira is. Legyen közöttük természettudós, régész, történész, néprajzos, művészettörténész, restaurátor, közművelődési szakember, határon innen és túl, nagy és kis intézményből, 2002 előtt és után elhunyt személyek egyaránt. Mint minden válogatás, ez is szubjektív, több verzió után végül a főszerkesztő és a Társaság elnöke konszenzusát tükrözi. Számunkra a címlapon szereplő portrék közül kettő volt kiemelten fontos, akik a Pulszky Társaságért átlagon felül sokat tettek: a már említett Éri István, és Poroszlai Ildikó, a százhalombattai Matrica Múzeum és Régészeti Park igazgatója, a Kismúzeumi Tagozatunk alapítója.
Készült-e a munka során olyan lista amire olyan nevek kerültek fel, akiknek mindenképpen szerepelnie kell a kötetben? Vagy esetleg az egyes múzeumok javaslatai alapján a névsor teljesen organikusan alakult ki?
Természetesen voltak prioritások, de nem készítettünk külön névsort a kiemelt személyekről. Sokkal jellemzőbb volt, hogy a beérkező javaslatok alapján menet közben formálódott a lexikon, hiszen a szerkesztőbizottság tagjai számára is sok új életművet, korábban nem ismert személyt hozott felszínre a munka. Végül nem a javaslattétel, vagy a listára kerülés, hanem a szócikk megírása volt a legfőbb vízválasztó. Sajnos sok, általunk fontosnak tartott személy most is kimaradt, miközben más területeken nem várt eredményekkel zártuk a munkát.
Kizárólag 2021. december 31-ig lezárult életműveket mutatnak be. Felmerült esetleg a dilemma a szerkesztési folyamat alatt, hogy az időközben elhalálozott ám jelentős életművel rendelkezők mégis bekerüljenek? Végül is szócikkben bemutatottaksorából ki az aki a legutóbb távozott közülünk?
Igen, sajnos a munka során folyamatosan érkeztek a gyászhírek, miközben a lezárás, befejezés szempontja is szorított bennünket. Ezért hoztuk meg a döntést, hogy a 2022-ben elhunyt kollégák már nem kerültek be a kötetbe, sőt a 2021 folyamán eltávozottak közül is sokak már csak a következőben szerepelhetnek: például Kilián István irodalomtörténész, Frisnyák Zsuzsa történész, Csoma Zsigmond néprajzkutató, Bánkuti Albin kiállításrendező, Zepeczaner Jenő történész esetében sem volt már idő végigvinni a szócikkek írásának folyamatát. Az Arcképcsarnok legutóbb elhunyt tagja így Ando György néprajzkutató, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója lett. Külön fájdalom, hogy ő szerzőnk is volt, de szócikkeinek korrektúráját már a kollégái végezték el helyette. Ugyanilyen fájdalmas veszteség volt szerkesztőtársunk, Bodó Sándor halála, és szerzőink közül Bajusz István, Liptay Éva sem érhették meg a kötet megjelenését.
Akkor ha jól értem két éves kemény munka gyümölcse a mostani kötet.A folyamat során 277 szerző tollából született több mint 500 életrajzi cikk. A szerkesztőkön felül kik vállaltak szerepet a munkában, különösen érdekelne hogy a történész muzeológus kollégákat mennyire sikerült megmozgatni?
Legtöbb szerzőnk egy-két szócikket írt, de voltak kimagasló szerepet játszó kulcsszereplők is a szerzőgárdában. Sokan felvállalták egy-egy szakterület vagy tájegység mondhatni teljes feldolgozását, így például Kecskeméti Tibor, Vig Károly, Korsós Zoltán, Pifkó Dániel fejenként 5–10 szócikket elvállalva lefedték csaknem a teljes természettudományi muzeológiát. Hasonló kompakt egység volt az irodalomtörténet, E. Csorba Csilla, Kemény Aranka és Püski Anikó munkája, akik húsznál több szócikket készítettek, felhasználva az általuk gondozott Irodalmi muzeológusok kislexikonát. Az erdélyi kollégák hasonlóképpen összedolgozva, a feladatokat egymás között elosztva küldtek legalább negyven életrajzot. A hazai történész muzeológusok is aktívak voltak, több mint százra tehető az egy-egy településhez köthető helytörténeti kutatókat, gyűjteményalapítókat, tájház-emlékház szervezőket feldolgozó szócikkek száma. Kiemelném Török Róbert munkáját, aki egyben “szállította” a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum összes életrajzát. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum régész munkatársa, K. Németh András pedig egymaga megírta a Tolna megyei személyeket, húsz szócikkben.
Mennyi időt kaptak a szerzők egy-egy cikk megírására? Volt-e valamilyen kvóta arra nézve, hogy egy szerző maximum hány életrajzot írhat meg?
Igyekeztünk legalább négy-öt hónapot, ideális esetben fél évet hagyni a szerzőknek a munkára, de ez gyakran változott. A tapasztalatunk az lett, hogy önmagában az időtartam hossza nem garantálta egy-egy szócikk elkészülését vagy minőségét, mert a Covid-járvány miatt sok kutatóhely, közgyűjtemény zárva volt, a kollégák otthoni munka keretében, gyakran csak az interneten elérhető anyagokra támaszkodva voltak kénytelenek dolgozni. Felső határt nem szabtunk, Morgós András a 24 saját és négy szerzőtársakkal írott szócikkével lett a legtermékenyebb szerzőnk.
A kötetbemutatón – amire 2022. november 24-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban került sor – elhangzottak szerint önkénteseket is sikerült bevonni. Ők a Pulszky Társaságon keresztül kapcsolódtak be, vagy honnan érkeztek? Milyen feladattal lehetett őket megkínálni?
A Pulszky Társaság 2015 óta folyamatosan működteti az önkéntesség programját. Évente 8–10–12 önkéntessel vagyunk szerződéses jogviszonyban, akik a legkülönbözőbb területeken segítik a Társaság munkáját. Az Arcképcsarnok készítésének két évében összesen hat önkéntesünk kapcsolódott be a szerkesztőség munkájába. Az első szakaszban a névsor összeállításán dolgoztak, kezelték az e célra létrehozott szerkesztőségi e-mail fiókot, és gyűjtötték, táblázatba rendezték a beérkező javaslatokat. A második szakaszban pedig a fényképek begyűjtését bíztuk rájuk, segítségükkel több mint száz fotót sikerült pótolni. Az ezzel kapcsolatos levelezést, és ahol szükséges volt, a közlési engedélyek papírmunkáit teljesen önállóan végezték.
Egyértelműen óriási munka szükséges egy ilyen vállalkozás véghezviteléhez, hiszen rengeteg szempontot kell figyelembevenni. A tudományágak és múzeumi szakterületek arányai között kiegyensúlyozottság tapasztalható, vagy esetleg valamely terület alul-, felülreprezentáltsága érzékelhető? Melyek ezek és miben látja ennek az okát?
Törekedtünk arra, hogy az egyes szakterületek, tudományágak és földrajzi egységek egyforma súllyal szerepeljenek a lexikonban. A határon túli területek egyenetlenségeiről már szóltunk, de hasonló eltolódás következett be a szakágak között is. Ennek hátterében az állhat, hogy a szerkesztőbizottság személyi összetételét nem gondoltuk át kellő alapossággal a munka kezdetén. Az első kötethez való kapcsolódást sikerült jól megoldani, ám alapvetően fontos tudományágak képviselet nélkül maradtak: nem volt közöttünk művészettörténész, régész, természettudós és technikatörténész, míg a néprajz-történet szakágakat többen is képviseltük. Ezt további közreműködők bevonásával tudtuk orvosolni. Matskási István a természettudomány, Wollák Katalin és Újlaki Pongrácz Zsuzsánna a régészet, Jávor Anna a művészettörténet kapcsán nemcsak lektorálták a szócikkeket, hanem maguk is tettek javaslatokat, szervezték a szerzőket, és megírtak néhány fontos életrajzot. Két területen maradt bennünk komolyabb hiányérzet, az egyik a műszaki-technikatörténeti muzeológia, a másik a tudásátadás, múzeumpedagógia. Reméljük, a tervezett folytatásban sikerül majd ezeket pótolni, kiegészíteni.
Mikor az interjút készítjük, már több hónap eltelt az új arcképcsarnok megjelenése óta. Érkeztek-e azóta értékelések, vélemények? Hogyan fogadta a múzeumi szféra a kötetet? Esetleg reagáltak külföldről, vagy a múzeumi világon kívülről is?
A kötettel kapcsolatban sok pozitív visszajelzést kaptunk, amelyek legfőbb üzenete az volt, hogy “végre megjelent” – hiszen az eredetileg tervezett 2021 tavaszi befejezéshez képest majd’ másfél évet késett a munka lezárása. Érkeztek kisebb pontosítások, javításra szoruló adatok, amelyek a folytatásban majd igazításra várnak. A munka igazi hasznát majd a jövőben látjuk, hogy használják-e a kutatók, hivatkozzák-e a tudománytörténészek és életrajzírók a lexikont.
Mint ahogyan az előszóban rámutatnak, a múzeumi szféra nem minden tagja fért bele a kötetbe. Feltételezem voltak embert próbáló szerkesztői döntések. Voltak-e olyan nagy szakmabeliek, akik a meghatározott dátum előtt már elhunytak, nevük fel is merült, de mégis ki kellett szűrni őket a kötetben szereplők közül? Kovács Tibor például több mint egy évtizedig volt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, szócikket róla mégsem olvashatunk.
Fontos leszögeznünk, hogy alig néhány olyan személy került a névsorba, akiket a szerkesztőbizottság végül kihagyásra javasolt, vagy adatok hiánya, vagy kétes (sőt, a magyar múzeumügynek inkább ártó) történelmi szerepvállalás miatt. A kimaradt 179 szócikk hiányának oka, hogy nem készültek el időben, vagy nem sikerült szerzőt találni hozzájuk, vagy valamilyen objektív körülmény akadályozta a szerzőket a munkában. A többször is elhalasztott véghatáridő aztán 2022 őszén elérkezett, így fájó hiányokkal, de mégis meg kellett jelentetnünk a kiadványt. Kovács Tibor valóban az egyik emblematikus személy, de említhetném Temesváry Ferenc fegyvertörténészt, Batári Ferenc művészettörténészt, Katona Imre néprajzkutatót, vagy a néprajzos muzeológus nemzedékek egyetemi tanítómesterét, Ujváry Zoltán professzort – nevük hallatán bizonyára sokan felszisszennek, bizony nekik illett volna a II. kötetben szerepelni. Éppen ezek sarkallnak bennünket a folytatáson való gondolkodásra.
A kötet hivatalos bemutatóján szóba került, hogy az arcképcsarnok elektronikus megjelenése mellett nem tesznek le a nyomtatott verzió kiadásáról sem. Hogy áll most ez a kérdés, várható hogy az érdeklődők kézbe is vehetik majd az arcképcsarnokot?
Az olvasók egy része számára talán csak most derül fény arra, hogy a Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. egy elektronikus kiadvány, pdf formátumban ingyenesen letölthető a Pulszky Társaság honlapjáról. A publikált pdf valójában egy nyomdakész anyag, amelynek “igazi” megjelentetése csupán anyagiak kérdése. 2023-ra célul tűztük ki, hogy pályázati forrásokból, a Társaság saját működési bevételeiből, és esetleg előfizetők toborzásával összeszedjük a szükséges pénzt, és nyomdába adjuk a kötetet. Azért tartjuk ezt fontosnak, mert szeretnénk minél több könyvtárba, közgyűjteménybe eljuttatni, határon innen és túl. A szerzők számára is tartozunk még egy tényleges köszönetmondással, tiszteletpéldány formájában. És szem előtt kell tartanunk, hogy az érintett családtagok, szakmatársak, pályatársak, tanítványok köre is igényt tart a kézbe vehető lexikonra, ezért az idei munkatervünk egyik prioritása ez a könyvkiadás.
Tekintsünk egy kicsit a jövőbe. A múzeumi szakterületen tevékenykedő kollégák milyen módon tudják elősegíteni a jövőbeli Múzeumi Arcképcsarnok III. kötet – vagy esetleg adatbázis – elkészülését? Van e olyan terület, melyre ha most figyelünk, az a későbbiek során könnyítheti az összeállítási munkát?
A harmadik kötet előkészületeit ez év elején megkezdtük. Rendeztük és archiváltuk az elmúlt két és fél év szerkesztőségi dokumentumait, és frissítettük a névsort, amelyben jelenleg 250 körüli név szerepel a kimaradtakkal és a 2022-ben elhunytakkal együtt. A gondolkodásunk azonban más irányt vett, immár egy folyamatosan bővíthető online adatbázis létrehozását célozzuk meg. Jelenleg az adatmezők struktúrájának összeállításán dolgozunk, és ebben is nagy segítségünkre vannak a Társaság önkéntesei. Szeretnénk az I–II. kötetek összesen 2000 szócikkét is bedolgozni majd az adatbázisba, de közben indítottunk egy felhívást a folyamatos adatgyűjtésre. A Pulszky Társaság honlapján, a Dokumentumok között létrehoztuk az Arcképcsarnok állandó weboldalát, ahol az első két kötet mellett egy online kitölthető űrlap is elérhető. A legtöbb, amit a szakma tehet az ügy segítése érdekében, ha a kollégák folyamatos javaslatokkal gazdagítják ezt a leendő adatbázist, és egy-egy eltávozott kollégánk adatait rögzítik az elektronikus felületen.
Az interjút készítette Várdai Levente történész muzeológus (Janus Pannonius Múzeum, Új- és Legújabbkori Gyűjteményi Osztály).
