Becsengettek. 150 éven át minden hétköznap. Zalaegerszegen az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény jogelődje a Polgári Leányiskola 1875-ben kezdte meg működését. Az évforduló alkalmából a tanévben számos programmal emlékeznek a diákok és a pedagógusok az elmúlt évtizedekre.
A kezdetben tanodának, majd elemi és általános iskolának indult képzés idővel kibővült, elindult a gimnáziumi és a művészeti képzés is. Már évek óta nagyon jó a kapcsolat a diákok, a művésztanárok, a történelem szakos pedagógusok és a múzeum között, nem volt meglepő, hogy az iskola vezetése a Göcseji Múzeum munkatársait is megszólította, aminek az eredménye egy iskolatörténeti kiállítás lett.
A tárlat a közgyűjteményben található régi tárgyakból, kellékekből és dokumentumokból áll, de a közelmúltban lebontott NŐnek lenni akkor… című kiállítás anyagából is került installáció a tanintézménybe. A leányiskola művészetimádó igazgatónője ugyanis az a Grész Irma volt, akit a nagysikerű múzeumi tárlaton is bemutattunk. Családjában mind a négy leány kenyérkereső foglalkozást választott magának - zongoratanárnő, postáskisasszony, tanítónő mellett - ő a tanárképzőben szerzett diplomát, és 1915 és 1942 között a polgári leányiskola igazgatónője lett. Nagyon aktív pedagógus volt, a testnevelés, a vegytan és háztartástan oktatása mellett színi előadásokat és megszámlálhatatlan sok kirándulást szervezett. A nagy munkabírású tanárnő megbecsült tagja volt Zalaegerszeg közösségének.
Grész Irma iskolaigazgató a NŐnek lenni akkor... című múzeumi kiállítás egyik közkedvelt alakja volt
A most bemutatott kiállítás a 19. század végi, 20. század eleji állapotokat idézi, a korszak jellemző berendezési tárgyait és kellékeit ismerhetik meg a diákok. Persze a mai fiataloknak még az is különleges olvasmány, milyen műveltségi, közismereti és gyakorlati tárgyakat tanultak akkoriban az azonos korú gyerekek. Furcsa mód még a külalakot is bírálták, ahol a „csinos” volt a legjobb minősítés. Rácsodálkoznak a régi iskolapadra, a táblára, mértani eszközökre, korabeli tankönyvekre és a szokatlan kinézetű sportszerekre. Mivel Grész Irma igazgatónő nagy figyelmet fordított a sportra, a test edzésére, egy tornatermet is berendeztek a kollégák az egyik kiállításrészben, és az Abigél című ikonikus filmből is látható néhány jelenet. Ott nagyszerűen látszik, hogy a múlt század elején milyen öltözékben végezték a lányok a gyakorlatokat.
Erős Krisztina történész-muzeológus rövid tárlatvezetést tartott a megnyitó után
A kiállítás interaktív szerepet is betölt, ugyanis a tervek szerint a vállalkozó kedvű pedagógusok kisebb csoportokkal beléphetnek a kiállításba, ahol korabeli körülmények között irodalom vagy történelem órát, de akár számtan és német nyelvi órát is tarthatnak. Grész Irma igazgatónő pedig a technika segítségével egyesszám első személyben elmeséli életének fontos epizódjait és meghatározó pillanatait. A korhű kiállítás január végéig színesíti a diákok mindennapjait az iskola régi szárnyának első emeleti tantermében.
Boítókép: