Nyár van. Kirándulunk, utazgatunk, s közben rengeteget fényképezünk. Tesszük ezt manapság az okostelefonunkkal, esetleg profi fényképzőgéppel. Szinte lételemünkké vált, hogy az élményeket, a természeti jelenségeket, a mesés tájat és velük együtt magunkat is megörökítjük. Úton-útfélen az a vád ér minket, hogy már csak a lencsén keresztül ismerjük meg a világot, nem is a szemünkkel tájékozódunk.
Pedig volt idő, amikor hatalmas csodának számított a pillanat megörökítése. Zalaegerszeget sokat emlegettük Fisli Éva fotótörténésznek köszönhetően egy szenzációs fotográfia feltűnése kapcsán. A város piacterét a valószínűsíthetően 1847-ben megörökítő dagerrotípia felbukkanásának híre bejárta a hazai sajtót. Akkortájt egy magyar kisvárosban az ilyen jellegű fotográfiát csak egy a településen megszálló vendég készíthetett. Louis Daguerre és partnere 1836-ban szabadalmaztatta azt a módszert, hogy az ezüsttel bevont rézlapot jódgőzzel kezelve tették fényérzékennyé, és a képet higanygőzzel hívták elő. Ezt az eljárást fejlesztették aztán tovább mások, amíg eljutottak oda, hogy a fényképezőgép már elérhetővé vált mind szélesebb körben is.
Elődeink közel száz évvel ezelőtt ilyen harmonikás fényképezőgépet használtak. A műtárgy a Zala megyei Pákáról került a Göcseji Múzeum gyűjteményébe. Az ajándékozó bátyja, Balog János használta, s valamikor 1928-30 körül vásárolta. A fényképezőgép Dark Red Meranti fából készült, polírozott és összecsukható. A német gyártmányú gép harmonikája zöld-fekete impregnált vászonból készült, a fémrészek nikkelezettek. Szétnyitva három nagyobb részből áll: a talprész kettős huzatú, két oldalán csavarral mozgatható. Az alján csavarmentes lyuk is látható, melyhez adott esetben a láb illeszthető. A hátsó részhez illeszkedik a harmonika egyik vége, az első részhez pedig az objektív. A fényképezőgép külön érdekessége pedig az, hogy még fekvő képet is lehetett vele készíteni.
