Az év kiállítása Pulszky Társaság kiállítás Múzeumok Őszi Fesztiválja téma külföld programajánló interjú felhívás Múzeumcsinálók Egyetemisták a múzeumról MetaMúzeum

Halvány bíbor

MŰVÉSZETPEDAGÓGIA AZ ALKOTÓVAL

Ale Ildikó

2018-12-22 12:00

A szándék, hogy képzőművész minőségemen felül saját kiállításom lényegiségének, alkotó folyamatának közvetítését vállaltam a budapesti kiállításon, a pedagógiai hozadék teremtésére irányul. Kiállításaim sorában ez a harmadik alkalom, amikor az önálló tárlat feldolgozását személyesen vezetem. Nem véletlen, hogy indíttatást érzek csoportokkal dolgozni ez alkalommal is, hiszen kilenc évig tartó intenzív galéria-munkámban nem volt kérdés, hogyan dolgozzak a kiállítóművészek alkotásainak problémafelvetéseivel, milyen összefüggésekre irányítsam a látogatók figyelmét, milyen egyéni módszerekkel tegyem még izgalmasabbá a résztvevők találkozását a művekkel. Az objektivitás alaphelyzet, a művészetközvetítői kreativitás és a látogatói kreativitás szüli magát a közös élményt. Most azonban a kettős szerepből fakadó szubjektív és objektív megközelítések különös keveredése zajlott bennem a Halvány bíbor című kiállítás foglalkozásain.

Meghívó-invitálóm: „ A kiállítás címe arra a gyorsan elillanó színárnyalatra utal, amelyet egy téli napfelkelte pillanataiban láthatunk az égen. Blahó Attila tizenkét absztraktja, ugyanezt az élmény-érzetet nyújtja számomra. Az elektronikus szerzemények láttatásának szubjektív képeit mutatja be a kiállítás. Mindkettőnk célja, hogy a társművészetek együtthatásának művészi jelentőségére irányítsuk a figyelmet, miközben az egyéni alkotói erők folyamatos jelenlétét hangsúlyozzuk.”

Ale Ildikó festőművész és Blahó Attila zongoraművész a közös tárlaton, a Deák17 Galériában

Út a műteremig

Sajátos utat választottam - vagy az út választott engem - a zenedarabok képi átlényegítéséhez. Minden elektronikus szerzeményt otthon hallgattam meg, és a zenére koncentrálás közben azonnal szavakba, kifejezésekbe foglaltam pillanatnyi hang-kép párhuzamaimat. Az alkotás napjain általában 1-2 zenedarabra összpontosítottam. Leírtam minden asszociációmat, amire a munkák létrehozásánál támaszkodhatok. A zenére szükségem volt, de inkább rejtett módon, ezért emlékként vittem magamban. Tudtam, hogy képes leszek majd felidézni azokat a képi szerkezet- és színhangok érzékeltetésének érdekében. Úgy sejtettem, ha rajzolás közben hallgatom az aktuális darabot, nem leszek képes súlypontozni, komponálni, mert bekebelez az újra és újra ismétlődő, fülembe költöző dallam-effekt halmaz. Csendben dolgoztam.

Az alkotó jelen

A művészetpedagógiai óra az alkotói folyamat megélését kínálja fel a különböző korosztályú résztvevőknek, zene és kép közötti tartományok vizuális és verbális kifejezhetőségét boncolgatva, ezek áthatásait, határait, formáit kijelölve. Sok művész alkotott és alkot a jövőben is zenei ihletésből, a legelementárisabb mindig az, amit alkotói személyiségünk folytán élünk meg a feladatban. A diákok érzelmi - gondolati reakcióinak megtapasztalása és kinyilvánítása csodálattal tölt el, kiváltképp ezért szerettem volna most is intenzív részese és aktív navigálója lenni egy ilyen folyamatnak.

Képek és zene közegében

A Deák17 Galéria technikai adottságai magas szinten szolgálják a zenei alkotások korszerű befogadói lehetőségét. A tárlat megvalósításánál elengedhetetlen volt számomra a zenei élmény integrálása a képek még teljesebb, hitelesebb átélése érdekében. Blahó Attila Absztrakt 1-12. címet viselő szerzeményei három, fejhallgatóval ellátott hanghordozó felületen álltak rendelkezésre a tárlat teljes folyamán, arányosan elosztva, hogy a tárlatlátogatók számára is elérhető legyen minden zenedarab.

A képcímeken jelöltük, melyik mű, melyik számozott zenéhez kapcsolódik, ugyanígy mindhárom hanghordozón egyértelműen olvasható volt, pontosan mely négy darab hallgatható meg. Egyik szerzemény nem maradt a fejhallgatók intimitásába rejtve, hanem szabadon, a teljes kiállítási közeget uralva fogadta a betérőket, csábító, sőt marasztaló hatást fejtve ki. A posztamensekre helyezett „zenetárolók” alkalmat adtak a zenében történő kizárólagos elmélyülésre és befelé figyelésre. Ezzel párhuzamosan a hangfolyamokból, effektekből ki-kilépő merengő tekintetek egyik pillanatból a másikba szökkenve, a képek tudatosabb megtekintésére késztették a befogadót. A fenti leírás az egyéni látogatók időtlen, nyugalmas kiállítás feldolgozását illusztrálja.

Csoportfoglalkozás ugyanezen a tárlaton?

Ilyen komplex, finom összehangolásokat igénylő kiállításon még sosem dolgoztam. Ezért vezérelt hatványozottan a kíváncsiság, milyen módszerekkel lehet a leghatékonyabban feldolgozni a társművészetekre alapuló anyagot. A programon az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 11.-es diákja vettek részt művészetek óra keretében, Dorner Ottília ének- zene szakos tanárnő vezetésével. A tanárnő kifejezetten a társművészeti kapcsolódás miatt döntött a program mellett. A másik érdeklődő csoport a XVI. kerületi Lemhényi Dezső Általános Iskolából érkezett, szintén válogatott csoport, mely zömében 5-8. osztályos, művészetek iránt fokozottan érdeklődő diákokból alakult Devecseri Eszter ének-zene tanár irányításával.

A foglalkozások megtartásánál a zenék meghallgatását elsődleges szempontként kezeltem. Kértem, hogy a két csoportot alkossanak a tanulók. Az egyik csoportból még 3 kisebb egység alakult. Ők hallgatták a zenét, a másik csoport a képekkel foglalkozott. Mindannyiuk feladata volt, hogy írjanak a képekről és a zenéről szubjektíven, szabadon. Ezután mindkét csapatból 2-3 diák felolvasta gondolatait vagy kötetlenül kezdett beszélni. A visszacsatolás során kiderült, hogy voltak olyanok, akik ugyanazt a zenét és képet választották. Ennek köszönhetően összevethetővé vált a diákok vélekedése. Megdöbbentő, hogy pár esetben azonos szavakkal, tartalommal fejezték ki magukat a kép és zene megfogalmazhatóságát illetően. Ezt követően én is felolvastam a rajzolás előtti asszociációimat. Kiállítótéri munkánk végkövetkeztetése, hogy Blahó Attila elektronikus szerzeményeiben érzékelt hangzások, emocionálisan, gondolatilag ugyanolyan dolgokra, formákra, körülményekre, természeti jelenségekre, helyszínekre stb. utalhatnak.

Idézet saját jegyzeteimből: Absztrakt 3. zenéről - lassan mesélő, felfelé ívelő utak, átlós kompozíció, melodikus, ismétlődés, egyenes vonalú, nyugalmas, valamit előkészít, kicsit szomorú, bánat, de vigasztalást magában foglaló, visszafogottan bontakozik, egy szép történetbe hív fokozatosan, ezért hangsúlyos, átlós vonalvezetésű, felfelé vezető rózsaszín-lila út, meditatív.

Absztrakt 4. zenéhez: változás, csilingelő dallamok, gömb formák, vonalak, melodikus, világos, határozott két részre osztom a képet, ebből a természeti csillogásokkal telített képiségből és fényből hirtelen egy másik, félelmetesebb világba térít bennünket a zeneszerző, megszűnik a védelem, a fény, majd egy félelmetes hangokkal teli közegbe vonódunk be, rajtunk múlik, maradunk-e , és kíváncsiak vagyunk-e erre a világra, védtelenek vagyunk itt, kiszámíthatatlanság uralkodik el, aztán a végén visszatérünk a csilingelő, világos területre, oválisok, gömbfélék, nyitva és zárva pipicskedő, vonalakon nézelődő termések.

Meglepetten, sőt döbbenten hallgattam az egyik gimnazista lányt, aki saját verziómhoz hasonló megközelítéssel kapcsolódott a zenéhez.

A 17 éves Emma érzelmei, látomásai az Absztrakt 4.-hez: Mintha egy tó partján ülnék egy fűzfa alatt. A fűzfa ágain csengők vannak, üvegcsengők. A szél lengeti az ágakat és a csengőszó a madárcsicsergéssel keveredik. Aztán veszély közeleg, baljóslatú hangok jönnek a közeli erdőből és egyre nyugtalanabb vagyok, de bemegyek az erdőbe. A hangok erősödnek, olyan mintha már különböző gépek hangjai is belevegyülnének, például a számítógépé vagy mintha valamit egyenletesen húznának szét. Rendkívül nyugtalanít. Egy elromlott zenedoboz hangja is betársul és végül egy hatalmas sikoly. Aztán újra elhalkul.

Erős érzelmekkel, választékos, hangutánzó jelzőkkel helyezi magát a zene miliőjébe, ahol érzékenysége segíti őt abban, hogy másik dimenzióba helyezze a darabot.