Múzeumi kerengő címmel új sorozat indult a Göcseji Múzeumban. A muzeológusok rendhagyó módon mutattak be néhány olyan történeti, képzőművészeti, régészeti és néprajzi műtárgyat, amelyek egy témakör köré csoportosultak. Nem titok, némileg az energiaválság is ihlette a nemrég elindított rendezvénysorozatot, amikor a vendégek kabátban, gyertyákkal a kezükben sétálnak és haladnak egyik tárgytól a másikig, egyik kiállítótérből a másikba.
A február eleji alkalom vezérfonala az állatvilág volt. A köszöntő után Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész egyik - már sokak által ismert - alkotását tekinthette meg a közönség, aminek köztéri szobor nagyságú változata Egerben látható. Dr. Kostyál László múzeumigazgató-művészettörténész a Végvári vitézek szoborcsoport lovasjeleneteit ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A sejtelmes fényben még jobban kivehetővé vált a küzdelem, az elszántság a férfiak arcain és mozdulataikban, a lovak megfeszített izmai új megvilágításba helyezték az alkotás kifejezőerejét.
Egy emelettel feljebb egy régészeti tárgy és annak nagy ismerője, Eke István régész-térinformatikus várta a látogatókat az Elődeink élete című tárlat elején. 1902-ben Zalaegerszeg külvárosában, Kurta-Jánkán találták az ország első, a földből épen kiemelt mamutcsontvázát. Külön érdekesség, hogy helyi közadakozásból gyűlt össze az a pénz, ami aztán a régészeti munkálatokat eredményezte. A mamut a fővárosba került, jelenleg is a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzik a csontokat.
Néhány teremmel arrébb Béres Katalin történész-főmuzeológus egy másik országos szenzációra hívta fel a figyelmet. Hála dr. Fisli Éva budapesti történész fotohungarica-kutatásának, néhány évvel ezelőtt külföldi ösztöndíja során Párizsban rábukkant egy olyan dagerrotípiára, amely a zalaegerszegi korabeli piacteret ábrázolja. A kutatások arra engednek következtetni, hogy a fotográfiát 1847-ben készítette egy francia fiatalember, aki átutazóban volt Erdélyből Párizsba, s útközben Zalaegerszegen szállt meg az Arany Bárány Szállóban.
Ekkor készíthette a képet, ami a korszak hétköznapi emberét ábrázolja a haszonállataikkal együtt, ami egészen sajátos témaválasztás volt, ugyanis akkor inkább a nemesség kiváltsága volt az arckép megörökítése. A képen szürkemarhák is láthatók, mivel akkoriban a ló ritkaságnak számított, a parasztember ökrökkel dolgozott a földeken, és azokkal is közlekedett. Kiss Nóra néprajzkutató egy nyulas pástétomformáról mesélt, és persze kitért a benne készült finomság sokszínűségére és a gasztronómiában betöltött szerepére, hiszen elődeink nemcsak sós, hanem édes ínyencségeket is készítettek benne.
A múzeumi séta két emelettel lejjebb, a pinceszinten folytatódott, ahol a közönség előbb Németh János egyik kisplasztikáját, a Kakast csodálta meg. Az alkotás annak idején a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulójára készült, és az ifjú művészegy merész ötlettől vezérelve egy gall kakast választott szimbolikus motívumnak. A vörös, korongozott madárfigura egyrészt a forradalmi eseményre utal, másrészt a hátraszegett fej és az energiától megfeszült begy, na meg a kitárt csőr az igazságot hirdeti. Néhány méterrel beljebb, a sötét zeg-zugos pincében Havasi Bálint régész-főmuzeológus invitálta a közönséget a kelta világba, hogy egy szertartást felidézve a kétezer éves kelta szarvasáldozatokról és a korszak sírjaiban talált szarvas koponyákról és agancsokról meséljen. A kor emberénél a szarvas az újjászületés szimbóluma volt, és újévkor az alvilág és a földi világ közötti átjárást az aganccsal rendelkező isten biztosította.
A Múzeumi kerengő-sorozat folytatódik, legközelebb február 14-én a szerelem jegyében várja az öt muzeológus és az öt műtárgy a hozzájuk tartozó történetekkel a közönséget, és az már most jól látszik, hogy az aznap estére meghirdetett egyetlen séta nem lesz elegendő.
