EN facebook

Felhívás - Közösségek Hete 2022

FELHÍVÁS

A közösségi értékekre és a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, amelyet idén május 23–29. között rendez meg a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ.

 

Kik csatlakozhatnak programszervezőként?

 

Idén is várjuk a kulturális intézmények, civil szervezetek, a TOP 5.3.1. és a TOP 6.9.2. pályázatok nyerteseinek, illetve egyéb kulturális közösségeknek a jelentkezését.

 

Arra bíztatjuk a csatlakozni vágyókat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a hozzájuk kötődő közösségekkel (például baráti, amatőr művészeti, alkotó-, olvasó- és egyéb körök, hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek, jótékonysági szervezetek, sportklubok vagy egyéb közösségek), hogy a rendezvény keretében minél többen megismertethessék tevékenységüket, valamint bemutathassák értékeiket és tevékenységüket a településük lakosságának és a rendezvény nagyközönségének.

 

Az idei év mottója: A Ti kezetekben a jövő!

 

Az idei mottónak kettős üzenete van. Egyrészt a fiatalokat szeretnénk vele megszólítani az Ifjúság Európai Évéhez csatlakozva, ehhez a Tiéd a pálya! tematikát ajánljuk. Másrészt arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a környezeti és társadalmi fenntarthatóság mindannyiunk felelőssége. A környezetvédelem és az esélyteremtés amellett, hogy az Ifjúság Európai Évének kiemelt témakörei, a Közösségek Hete tematikái között is évek óta hangsúlyosak, úgy, mint a Zöld, zöldebb, legzöldebb,az Egy szívvel, egy lélekkel vagy az Adj esélyt!.

 

 

Milyen programokkal lehet jelentkezni?

 

A programszervezőktől olyan programokat várunk, melyek az alábbi tematikákhoz kapcsolódnak:

 

  1. Tiéd a pálya!
  2. Zöld, zöldebb, legzöldebb!
  3. Adj Esélyt!
  4. Egy szívvel, egy lélekkel!
  5. Keressük értékeinket! – Itthon otthon vagyunk
  6. Mozdulj rá!
  7. Alkotni öröm! – Ki mit tud?

 

A 2022-ben ajánlott tematikák leírása itt olvasható. A programok megszervezéséhez a korábbi Közösségek Hete programjairól készített összefoglalók is inspirációként szolgálhatnak.

 

 

Hogyan lehet csatlakozni a Közösségek Hetéhez?

 

A közösségek, szervezetek, intézmények a rendezvényre a megadott regisztrációs felületen jelentkezhetnek a Közösségek Hetéhez kapcsolódó programtervezetük benyújtásával.

 

A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.

 

„Segítsünk másokon! Mert a mások is mi vagyunk.” /Martin Luther King/

 

2022. április 20-tól egy közös, a Közösségek Hetéhez kapcsolódó szeretet-térkép létrehozására hívunk titeket!

 

Az Egy szívvel, egy lélekkel tematika jegyében egy különleges kezdeményezést indítunk.

 

Az elmúlt két év folyamán mindannyian átélhettük a kollektív összetartozás érzését, nemcsak helyi, de globális szinten is. Az egész világ az otthonában ült, mégis együtt tettük ezt. Megtanultunk közben online programokat szervezni, hiszen „az is több, mint a semmi”. Megtanultunk távolról is együtt lenni. Megtapasztaltuk, hogy milyen, amikor szó szerint mindenki ugyanabban a helyzetben van, ezáltal azt is, hogy milyen a világ összes lakosával egy közösséget alkotni. Megérezhettük tehát, hogy bár egyedi életutak különböznek, de végső soron mindannyian egy csónakban evezünk.

 

Idén, épphogy fellélegezhettünk a Covid-járvány szorítása alól, máris újabb nyomás nehezedett mellkasunkra: Ukrajnában kitört a háború, amely sajnos a mai napig is dúl. Emberek millióinak vált bizonytalanná az élete és kényszerült elhagyni hazáját. A magyarok rengeteg segítséget nyújtanak a hazánkba menekülőknek: adománygyűjtéseket szerveznek, szállást biztosítanak, ételt készítenek, utaztatnak, és sorolhatnánk tovább, és idén ehhez szeretnénk mi is csatlakozni.

 

Arra kérjünk, hogy kapcsolódjatok be ti is a segítségnyújtásba. Ez több módon is megvalósulhat: lehet adománygyűjtés, egy család/személy elszállásolása, az országba érkezők utazásának segítése, ételkészítés, pár kedves gesztus, de egyedi, kreatív ötletek megvalósítását is örömmel fogadjuk.

 

A segítségnyújtásról rövid írásos beszámolót kérünk a kozossegekhete@gmail.com címre. Ugyanerre a címre fotók is küldhetők. A fotó jelen helyzetben nem elvárás, de ha készül, szükséges az azon látható személyeknek a hozzájárulása annak közzétételéhez.Létrehozunk egy online térképet, ahova minden beküldött fotót, rövid beszámolót, leírást feltöltünk az adott településhez, így a kampány végére az is kirajzolódik, hogy milyen eredménnyel zárult ez az országos jótékonysági mozgalom, és hogy egy kis összefogással mennyi életet lehet megkönnyíteni, és mennyi embernek egy kis reményt adni.

 

Amennyiben valamely közösségnek nincs módja az Ukrajnából menekülteknek segítséget nyújtani, úgy nagy örömmel fogadunk olyan beszámolókat is, ahol más rászorulókon segített a közösség. A lényeg, hogy 2022. április 18-a és május 23-a között tegyünk valami jót!

 

A Közösségek Hete résztvevői már az elmúlt két évben is bizonyították, hogy rendkívüli időkben milyen sokat tudnak tenni a közösségek az emberek mentális, lelki, fizikai jólétéért. Biztosak vagyunk benne, hogy idén se lesz ez másként.

 

Mutassuk meg, hogy segíteni jó! Mutassuk meg, mekkora erő rejlik közösségeinkben!

 

Fontos!
Adományozás esetén fontos, hogy az adománygyűjtés szervezetten történjen, hogy valóban azt és akkor küldjünk, amire éppen szükség van. Érdemes először felkeresni valamelyik ezzel foglalkozó szervezetet, és utánajárni, hogy mire van a legnagyobb szükségük. Figyelembe ajánljuk a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által összeírt adománygyűjtési kisokost és az adományozási lehetőségeket.

 

 

Regisztrációval kapcsolatos információk

 

A Közösségek Hetére való regisztrációval egyúttal elfogadják az együttműködés feltételeit, többek között vállalják a regisztrált program megszervezését, valamint azt, hogy az eseményt a Közösségek Hete oldalról letölthető Közösségek Hete logó elhelyezésével népszerűsítik.

 

A csatlakozott programszervezők a rendezvénysorozat után kitöltik a rendezvény szervezéséhez kapcsolódó elégedettségi kérdőívet. A regisztráció elfogadása után a programszervezők maguk töltik fel a Közösségek Hete honlapjára a programleírásaikat. Ennek menetéről részletes tájékoztatást küldünk. A rendezvény a regisztráció lezárását és az adott program jóváhagyását követően jelenik meg a Közösségek Hete honlapon.

 

 

Milyen központi kommunikációval támogatjuk a Közösségek Hete sikerét? 

 

A szervezők  online médiakampánnyal támogatják a rendezvényt, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az eseményekre. Két elsődleges kommunikációs csatornánk a Közösségek Hete hivatalos honlapja és a Közösségek Hete Facebook oldal. A Közösségek Hete honlapon valamennyi program leírása megtalálható és kereshető lesz. A rendezvény Facebook oldalán is folyamatosan osztunk meg tartalmakat és népszerűsítjük a programokat.

 

A vállalt program megvalósításához a közösségeknek, intézményeknek szökséges forrást biztosítaniuk.

A Közösségek Hete a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében, az Országos Széchényi Könyvtár, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. együttműködésével valósul meg.

 

 

További információ