„Már nem áll ez a ház a Sárándi köz közepén, a mai Bercsényi utcában. Lebontották 1972 nyarán. Évszázadok viharát átélte: apró ablakszemével látta a vágtató kurucokat, a császári hadsereget s félte az uradalmi darabontokat, akik este megverték az ablakot…” – kezdi dr. Sándor Mihályné az Egy régi berettyóújfalusi háztörténetéről című
írását a Bihari Múzeum legelső évkönyvében[1].
Bizony, több mint öt évtized elteltével már a helyiek sem emlékeznek a házra, amely nem csak régiségiben volt különleges: életének mintegy 250 évéből az utolsó tizet Berettyóújfalu első kiállítóhelyeként töltötte.
Berettyóújfalu település nagyközségként indult neki a viharos 20. századnak, s városként fejezte be azt, időközben pedig – a trianoni területvesztés következtében – szűk 20 + 5 esztendőt megyeszékhelyként is töltött. 1920 után nagyarányú fejlesztések indultak a bihari Sárrét peremén elhelyezkedő településen: épületek sokasága „nőtt ki” a földből, hiszen a központtá váló településen a Nagyváradról átköltöző vármegyei hivatalokat is ki kellett szolgálni.
A történelmi megyeszékhelytől Újfalu levéltárat örökölt, de múzeumot nem – a mai Körös-vidéki Múzeum elődje az idők során mindvégig Váradon maradt. A két világháború között többen szerettek volna létrehozni egy bihari gyűjteményt – többek között Szűcs Sándor, Nadányi Zoltán, Molnár Balázs – azonban fáradozásaikat nem koronázta siker.[2]
A második világháborút lezáró párizsi béke véglegesítette a trianoni határokat, 1950-ben „csonka Bihar”-t Hajdú megyéhez csatolták, Debrecen székhellyel. Ebben az időben újra felmerült a Bihari Múzeum gondolata. Országos szinten ugyanakkora muzeológiai ágak közül egyre inkább előtérbe került a néprajz, a paraszti önellátó gazdálkodás eszközei egyre nagyobb szerepet kaptak helyi gyűjteményekben.
Részlet a néprajzi ház berendezéséből. A kiállított eszközök egy része a házban volt fellelhető, részben Sándor Mihályné helyből és a környező falvakból gyűjtötte össze. (sajnos kevés fotó maradt fent az épület részleteiről).
Önkéntes néprajzi gyűjtőből múzeumszervező
1948-ban költözött Berettyóújfaluba családjával dr. Sándor Mihályné Nagy Gabriella székely tanítónő, aki az 50-es években csatlakozott az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalomhoz. A település utcáin járva fedezett fel egy házat, amely felkeltette a figyelmét. „…a község főutcáján kívüli területen (..) legáltalánosabb háztípus az ún. kanfaros, nádtetős ház volt. Ezek között felhívta a figyelmemet külső formájával, fakéményével a Bercsényi utcai öreg ház– írja szakmai önéletleírásában.[3] – Megismerkedtem lakójával, Balog Lajossal és a házzal: szerkezetével, belső térelosztásával és berendezésével, melyek sok ősi vonást őriztek meg.”
Többszöri látogatás során a két évig művelődésiház-igazgatói posztot is betöltő pedagógus mind többet és többet tudott meg a házra vonatkozóan a hagyományőrző tulajdonostól. Néhány néprajzos szakember, valamint a helyi, járási és a megyei tanács figyelmét is felhívta az épületre, és a pusztulófélben lévő népi műemlék megmentésére társadalmi összefogást szervezett. Így a berettyóújfalui községvezetés költségén megtörtént a legszükségesebb külső-belső tatarozás, a helyi nőtanács vállalta a takarítási munkákat.[4]
Balog Lajos cipészmester, a néprajzi ház helyben lakó tulajdonosa
A Hajdú-Bihar Megyei Tanács által biztosított anyagi forrásból Sándor Mihályné a környező falvakból vásárolt tárgyakat, a ház eredeti berendezését ezekkel egészítve ki.[5]
A tárgyak rendbehozatalában az ipari iskola tanulói segítettek.[6] A megyei tanács szakmai támogatását Ikvai (akkor még Iváncsics) Nándor etnográfus[7] személyében is biztosította, aki művelődési osztály frissen kinevezett munkatársaként segítette a berettyóújfalui kiállítóhely létrehozását, az épület felmérését és berendezésének szakszerű leírását is megadva.[8]
A berettyóújfalui Néprajzi Ház[9] végül 1960. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Szakszerű leltárkönyv és élő szereplős tárlatvezetés
A berendezést kiegészítéseként gyűjtött tárgyakról dr. Sándor Mihályné leltárkönyvet vezetett. A 80 számozott lapból álló, A4-es formátumú keményfedeles füzet[10] rovatai megfeleltek a korban hatályos, szakosított néprajzi leltárkönyvnek[11].
Berettyóújfalu első kiállítóhelyének érdekességét az adja, hogy a látogatók hiteles forrásból hallhattak a népi lakóépület történetéről, hiszen a születése óta a házban élő Balog Lajos cipészmester volt, aki „tárlatvezetést” tartott az érdeklődőknek. A folytonos nyitvatartás pedig tulajdonképpen biztosítva volt: az 1960-ban 66 esztendős, megözvegyült tulajdonos a ház egyik helyiségében lakott és dolgozott![12]
A hagyományosan háromosztatú, sárréti típusúként meghatározott lakóház környezetét később szándékozták rendezni, a korábbi sövénykerítés és a gazdasági udvar épületeinek rekonstrukcióját is tervezték, gyűjtött tárgyakkal bemutatva a hagyományos önellátó gazdálkodás színtereit. Mindez azonban csak terv maradt.
A berettyóújfalui néprajzi ház faoszlopos tornáca
A vendégkönyv bejegyzései szerint elsősorban helyi iskolások, és különböző munkahelyi közösségek, ún. brigádok látogatták a néprajzi házat. A legtöbb beírás a megnyitás évéből és a következő néhány esztendőből származik. Később távolabbról érkező látogatók írásos utalásaiból sejthető, hogy az anyagi támogatás idővel elmaradozhatott, majd meg is szűnhetett, s a látogatók száma is csökkent. A tulajdonos halálát követően az örökösök nem folytatták a kiállítóhely működtetését, az épületet pedig lebontották.
A berendezési tárgyak egy részét a közeli 3. Sz. Általános Iskola őrizte ezután. A gyűjtemény sorsa szerencsére nem zárult le ezzel, sőt az Erdélyi Gábor pedagógus által vezetett honismereti szakkör tagjai tovább gyarapították. A tárgyak végül az 1974-ben megalakuló Bihari Múzeum gyűjteményébe kerültek, így a néprajzi ház öröksége tovább élhetett egy intézményes keretben.
A berettyóújfalui Bihari Múzeum 2024 őszén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi rendezvényen is elhangzott, hogy a város első néprajzi kiállítóhelye különleges előzményként értelmezhető nemcsak helyi, hanem tágabb földrajzi viszonylatban is. A néprajzi ház megnyitásának idején a tájházak még országos szinten is gyerekcipőben jártak, s még a múzeumi szakma is ezután kezdte kialakítani e közgyűjteményi „műfaj” fogalomrendszerét. Külön figyelmet érdemel az interpretációs forma: az „élő szereplős” tárlatvezetéssel 21. századi előképet vetített a látogatói elé.
Ilyen volt Berettyóújfalu első nyilvános gyűjteménye, a néprajzi ház: egy különleges lakóház, amely közel negyed évezreden keresztül állt Berettyóújfalu szívében, kiállítóhelyként sajnos mindössze egy évtizedig működhetett.
Jegyzetek
[1] Sándor Mihályné:Egy régi berettyóújfalusi ház történetéről.In: Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve I. Berettyóújfalu, 1976. 277–284. 277.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_BihMuzEK_1976_01/?pg=286&layout=s
[2] Dankó Imre: A Bihari Múzeum története. In: Bihari Múzeum Évkönyve I. Berettyóújfalu, 1976. 349–355. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_BihMuzEK_1976_01/?pg=360&layout=s
[3] Dr. Sándor Mihályné: Kapcsolatom a néprajzzal és a néprajzosokkal. Kézirat. Déri Múzeum Néprajzi Adattára 2049-48. Közli: I. Sándor Ildikó–Sándor Mária: Egy székely tanítónő Bihar hagyományaiért. Dr. Sándor Mihályné Nagy Gabriella néprajzi és közművelődési tevékenysége. In: Sándor Mária (szerk.): A Bihari Múzeum Évkönyve XIV-XVI. Berettyóújfalu, 2014.
http://biharimuzeum.hu/sites/default/files/inline-files/BihMuzEvk2014-278-302_0.pdf
[4] Iváncsics Nándor: Néprajzi ház Berettyóújfaluban. In: Hajdú-bihari Napló 1960. augusztus 14. (17. évf. 192. sz.) 6.
[5] Sándorné i. m.
[6] Iváncsics i. m.
[7] A később a szakmai körökben jelentős múzeumszervezői munkájáról is ismertté váló Ikvai Nándor 1961-ben jelentette meg az első ilyen jellegű publikációját, a Falumúzeum címú munkát, amelyben néprajzi gyűjtemények létrehozásához ad teljes körű útmutatást helytörténeti gyűjtők számára. Dankó Imre: Ikvai Nándor és néprajzi múzeológiánk. In: Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23.) Szentendre, 1994) 525–540.
[8] Iváncsics Nándor összefoglalója a berettyóújfalui néprajzi ház vendégkönyvében olvasható. (A Bihari Múzeum Adattára Leltári szám:VIII./Ad 40-79.) A leírás alapján készült dr. Sándor Mihályné már említett tanulmánya (Sándorné 1976), így e helyen a részletes leírásra nem térünk ki.
[9] A néprajzi ház napjainkban inkább a tájház besorolásba illene bele, ám a fogalom körülhatárolásának folyamata csak később, 1970-ben indult el. Urbán Anett: Tájház – A fogalom (át)alakulása. https://tajhazigazgatosag.skanzen.hu/tajhaz-a-fogalom-at-alakulasa.html
(utolsó letöltés: 2025. június 20.)
[10] A néprajzi ház leltárkönyve. A Bihari Múzeum adattára.
[11] Múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Kiad. a Népművelési Minisztérium
Múzeumi Főosztálya. Bp. 1955. Közli: Ikvai i. m. [1961] 84–85.
[12] A megyei tanács a gondnoki havidíjat állapított meg Balog Lajos számára, 1960-ban 4 hónapra, az előkészítési munkáért és az épület renoválása alatti időszakban a kiesett bevételének pótlására megállapított összeggel együtt fizették ki, a következő évtől a helyi tanács hatáskörébe utalva át agondnoki díj fizetését.(Ad/39-79. 21. melléklet). További tiszteletdíjak kiutalásáról nem rendelkezünk forrással.
A szerző Sándor Mária etnográfus, a Berettyó Kulturális Központ – Bihari Múzeum (Berettyóújfalu) főmuzeológusa.
Borítókép: A néprajzi ház Berettyóújfaluban
