Álmodj nagyot! Lépj egy kicsit! De indulj el!
(Simon Simek)
A NEMO (Európai Múzeumi Szervezetek Hálózata) idén november 19-21. között a finnországi Lahtiban tartotta meg éves konferenciáját. A rekord számú résztvevő, több mint 300 múzeumi szakember majdnem 40 országból azért gyűlt össze, hogy lehetőségük legyen az előadásokon meghallgatni, megbeszéléseken, workshopokon megvitatni, hogyan vegyék fel a harcot a múzeumok a klímaváltozás ellen, mit tehetnek a fenntartható jövő érdekében. A rendkívüli érdeklődést talán épp az ösztönözte, hogy sürgető és konkrét témában igyekszik a múzeumi közösség összefogni és cselekvésre ösztönözni. Örvendetes, hogy Magyarországot 11 résztvevő is képviselte az ország különböző múzeumaiból.
Lahti, amelynek célja, hogy 2025-re klímasemleges legyen, és 2021-ben Európa Zöld Fővárosa volt, tökéletes hátteret biztosított a konferencia résztvevőinek, hogy közösen erőt merítsenek az ötletek megvalósításához, és kapcsolatokat építsenek ki, így segítsék akár lépésenként egymást a fenntartható múzeumokká való átalakulás folyamatában. A konferencia 0. napján bejárhattuk a Lanu szoborparkot vagy a faépítészetüket bemutató parkot és a Pro Puu Galériát, illetve a Malva Művészeti Múzeumot. Az utolsó estén megtekinthettük a Símúzeumot is.
A Símúzeumban
Sibelius Hall
Lahti látkép a Sibelius Hallból
Gondolatébresztő kérdések, félelmek, ötletek merültek fel a három nap alatt.
Hogyan lehetnek a múzeumok részei a megoldásnak?
A múzeumok közvetlen kapcsolatban vannak a társadalom különböző csoportjaival, így közvetlenül érhetnek el változást, érzékenyíthetnek, szemléletváltozást, a legsikeresebb esetben magatartásváltozást érhetnek el a fenntartható jövő érdekében.A NEMO Igazgatóságának elnöke, David Vuillaume kiemelte, hogy „a múzeumoknak létfontosságú szerepük vana kulturális örökség megőrzésében és továbbadásában, ezért nekik kell élen járniuk a küzdelemben az örökségünket veszélyeztető éghajlatváltozás ellen.
A múzeumi hálózatok segíthetnek a múzeumok együttműködésében és a legjobb gyakorlatokat is könnyebb egy közös platformon megosztani. A közös erőfeszítés eredményeként várhatjuk, hogy csökkentjük ökolábnyomunkat és cselekvésre ösztönözhetjüklátogatóinkat.”
Hogyan csökkenthetik negatív hatásukat az éghajlatra?
A konferencián bemutatott európai interaktív térképpel a NEMO vállalta, hogy összegyűjti és megmutatja, mely múzeumok, hogyan lépnek fel a klímaválság ellen. A szervezet Európa-szerte ösztönzi a múzeumokat, hogy vegyenek részt ebben a projektben. A térképen a múzeumok neve, elérhetőségük, a fenntarthatóság érdekében bevezetett innovatív változtatások rövid leírása szerepel.
Julia Pagel, a NEMO főtitkára véleménye szerint feladatuk az ökolábnyomukat csökkentő múzeumok összekapcsolása, a jó ötletek megosztása ésa múzeumoknak a fenntarthatóságért vívott küzdelemben elért eredményeknek a kihangosítása úgy, hogy a szakmai közösség kiemelt figyelmet kapjon a biztonságosabb jövőért végzett munkája során.
Hogyan sarkallják közösségeiket cselekvésre akár a nagyobb, akár a kisebb múzeumok?
Az elmúlt év európai természeti katasztrófáit, a szélsőséges időjárás okozta károkat az emberek közvetlenül is megtapasztalták. Így könnyebben érnek célba azok a programok, kiállítások, amelyek felhívják a figyelmet a klímaválságra.
Julie Decker (Anchorage Múzeum, Alaszka) szerint múzeumuk példája mutatja, hogy ha az emberek lakóhelyének változásával mutatják be a várható jövőt, akkor nagyobb eredményt érnek el a szemléletformálásban. Szerinte a múzeum lehet az a hely, amely a pusztulástól menthet meg épületeket, hogy azokat új funkcióval ruházza fel, újra hasznossá tegye a társadalom számára, ahol összehozhatja az embereket, hogy a közösséget érintő problémákról beszélni lehessen.
A Kis múzeumok – Nagy hatások címmel meghirdetett workshopon elgondolkodtató módszerekről esett szó. Hogyan segíthet egy nagy múzeum a fenntarthatóság érdekében, ha tudásmegosztással, vagy akár nem használt installációs eszközökkel támogat egy kis múzeumot? Lehet-e eredménye, ha versenyt hirdetünk pl. az energiafelhasználás visszaszorítása érdekében hasonló méretű múzeumok között? Van-e lehetőség olyan együttműködésekre, amelyek elősegítik az ökolábnyom csökkentését?
Mik hátráltatják a folyamatot?
Julia Pagel NEMO főtitkár szerint: „A fenntarthatóságra történő átállás már most is zajlik, minden szinten és mindenhol Európában.”
A beszélgetések során azonban egyértelműen kiderült, hogy ahol nagyobb politikai támogatást élveznek a múzeumok fenntarthatóságért folytatott küzdelmük során, ott számottevő eredményeket tudnak már most is felmutatni. Viszont nehézségekbe ütközik azokban (a jellemzően közép-, kelet - európai) országokban a változtatás, ahol hiányzik a politikai szándék, az anyagi forrás a kulturális örökség fenntartható módon történő megőrzéséhez. Tőlünk nyugatra is van gond, ott a klímaaktivistákkal folytatott küzdelem hátráltatja a munkát.
A konferencia végén a NEMO igazgatói az alábbi üzenetet fogalmazták meg:
„Etikai és szakmai prioritásunk, hogy közösségeinkkel együtt dolgozzunk a jövőért, a bolygó fenntarthatóságáért. A múzeumoknak kiemelkedő szerepük van a környezeti fenntarthatóságban és abban, hogy megmutassák a ránk váró jövőt. Elkötelezettséget vállalunk annak érdekében, hogy ezerszínű gyűjteményünkkel és rajtuk keresztül a különböző történetekkel úgy inspiráljuk az embereket, hogy segítsék a változást a jövő érdekében. Rájöttünk, hogy az már nem lehetséges, hogy minden örökséget és gyűjteményt a jelenlegi állapotában őrizzenek meg a múzeumok. De elkötelezettek vagyunk amellett, hogy újraértékeljük gyűjteményeinket társadalmi, történelmi, környezeti és oktatási szempontból.”
A konferencia végén szabad asszociációra késztetett a fogadások gasztronómiai élménye.„Recepteket” még nem, csak a „hozzávalókat” visszük magunkkal haza Lahtiból, aztán hogy ezekből mit „főzünk”, rajtunk múlik. Bízom abban, hogy a jövő évi konferencián, Nagyszebenben személyesen is cserélhetünk a jól beváltak közül.
Borítóképen:
A magyar csapat