Hunya Gábor műgyűjteményének alkotásaiból nyílt válogatás a magyar-román közeledés jegyében a gyulai Kohán Képtárban. A kortárs tárlat új gondolatisággal kavarta fel az állóvizeket a klasszikusaihoz ragaszkodó Békés megyei városban, ahol El Kazovszkijjal és Bukta Imrével eddig még sosem szembesülhettek a művészetkedvelők.
Már a megnyitó is provokatív volt: Háy János író, költő és festő ezúttal sem fogta vissza magát, és jól megmondta. A jelenlévők feltételezhetően értették, miért hangzott el a tücsköt melegebb éghajlatra kívánó szorgalmas, de felháborodott hangya szájából az, hogy La Fontaine nyalja ki a seggét, egy egészen elegáns teremben, ahol épp kézfogásra készülődött a két klasszikus ellenség, a magyar és a román, legalábbis a kiállított tételek szintjén.
Hunya Gábor útja Gyuláról indult el, és Bécsig vezetett, ahol egy gazdasági kutatóintézetben dolgozik. Így megteheti, hogy műalkotásokat gyűjtsön kedve szerint, zömében kortársakat, főként az 1980-as és az 1990-es évekből. Ebből az anyagból válogatott ki egy tárlatnyit leánya, Krisztina, aki szakembere a művészettörténetnek és a kurátori munkának, hisz ezt tanulta, ezzel foglalkozik hivatásszerűen.
A gyulai Kohán Képtárba most egy olyan terítéket hozott el, amelynek kemény politikai és társadalmi felhangjai vannak, és amely modernségével valóban áttörte azt a falat, amelyhez a város bejáratott művelődésszervezőinek mindmáig sikerült hozzátenniük egy-egy betonkockát. Részben igazuk is volt, hisz a tárlatokat az a generáció látogatja nagyobb számban, amelyik nem szereti a veszélyes kihívásokat. Ehhez hozzátehetjük azt is, ha nagyon keménynek akarunk látszani, hogy az a társadalmi osztály is kikopott a Viharsarokról, amelyik ha nem is érti, mit akar a 20. és a 21. századi művész, elfogadja, hogy van, és engedi, hogy szabadon dolgozzon. Néha még meg is nézi, mit művel.
Hunya Gábor kezdeményezése annyira eltalálta azt a hangot, amellyel hatni lehetett a bátortalankodókra, hogy kedvükért még a képtár állandó kiállítását is megbontották, vagyis szétszedték, hogy teret adjanak az új képeknek és az új szellemiségnek. A helyzet az, hogy erre is már nagyon megérett az idő, annak ellenére, hogy a névadó festő még élő leszármazottait, mondhatnók, az örökösöket kellemetlenül érintette az átépítés. De aztán belátták, hogy helye van, és jogosultsága is van. Hála istennek.
Akiket Hunya Krisztina egymás mellé állított koncepciójában, a következők: 2META, Ioana Bătrânu, Birkás Ákos, Borsos János, Borsos Lőrinc, Borsos-Lőrinc Lilla, Bukta Imre, El Kazovszkij, Fridvalszki Márk, Dumitru Gorzo, Teodor Graur, Horváth Tibor, Nádler István, Nemes Csaba, Németh Ilona, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Marilena Preda-Sânc, Ráthonyi Kinga, Sugár János, Szirtes János, Szűcs Attila, Sorin Tara, Ujházi Péter és Vojnich Erzsébet.
A megnyitónak egyetlen hiányossága volt, amit remélhetően hamarosan pótolnak: hogy nem sikerült helyükre tenni a feliratokat, így az érdeklődő találgathatta, miben gyönyörködhet, min gondolkodhat. Először én is azt hittem, hogy szándékos mulasztás. Aztán azzal maradtam, hogy ennyi baj legyen, mert ennél fontosabb, hogy bekövetkezett az áttörés.
A huszonöt alkotó több mint hatvan munkája október 7-ig tekinthető meg, amennyiben a nagy érdeklődésre való tekintettel nem lesz hosszabbítás.
