egyediLEG. Tárgyak szubjektíven - a Déri Múzeum időszaki kiállítása és szakmai napja

PROGRAMAJÁNLÓ

2022-06-10 15:00

A mai muzeológiának egyik fontos jellemzője, hogy nagy szerepet tulajdonít az invenciónak, az ötleteknek. Évekkel ezelőtt hatalmas érdeklődést váltott ki a világ egyik leghíresebb képzőművészet galériájának, a londoni TATE-nek egyik kiállítása, amely egy sajátos ötletre épült. Damien Hirst posztmodern művész kiállításán – többek között – egy elpusztult szarvasmarha kettévágott tetemét helyeztek egymás mellé két zárt üvegburokba és egy hatalmas terem közepén a kiállítás látogatói számára közszemlére tették. A durván naturális invenció meghökkentő, provokatív volta miatt óriási közönséget vonzott. A látogatók többször is visszatértek, hogy nyomon kövessék a bomlás különböző fázisait. Nem meglepő módon ma Hirst a világ egyik leggazdagabb művésze.

 

A nemzetközi kiállítási gyakorlatból az övénél sokkal meghökkentőbb példákat is lehetne említeni, de nem teszem, mert ugyan az itt megnyíló, a Déri Múzeumban látható kiállítás is egy eredeti felvetésre, ötletre épül, de semmi köze a provokációhoz. Értékelhető, megítélhető ez a tárlat kizárólag szakmai szempontok alapján is.


A jelen kiállítás létrehozói nyilvánvalóvá teszik, hogy a kiállítás elkészítése során felvállaltan szubjektív tárgykiválasztást valósítottak meg. Akkor mi teszi mégis olyanná ezt a kiállítást, ami garantálja a szakmai szempontoknak való megfelelést, vagyis a prezentáció során a teljes esetlegesség elkerülését?


Minden muzeológiai munka eredendően a szelekcióra épül, attól a pillanattól kezdve, amikor a tárgy olyan jelentéssel, státusszal ruházódik fel, amely soránmegőrzésre, majd kiállításra érdemesnek jelölik azt. Maga a kiállítás is minden esetben szakmai koncepciók mentén megfogalmazott szelekció révén jön létre, hiszen lehetetlen és értelmetlen is az összes gyűjteményben felhalmozott tárgyat közszemlére tenni. Végső soron minden kiállítás egy koncepcióra épülő tudatos válogatást valósít meg, tehát ilyen formán egy, a muzeológusok által konstruált világot jelenít meg. Ezt a megalapozott koncepciót legitimálja a szakmaiság.

 

 

 

De abban az esetben, amikor egy kollektív ötletelés és együttműködés keretében a múzeum szakemberei saját szubjektív döntésük eredményeként jelölnek ki tárgyakat, amit a kiállításba illőnek gondolnak, hol ragadható meg ebben a koncepció, a szakmai vonatkozás? Meglátásom szerint abban, hogy nem konvencionálisan gondolkodnak a gyűjteményeikben található tárgyakról, a múzeum látogató elvárásairól és a kiállított tárgyakhoz fűződő viszonyukról.

 

Felismerték, hogy az a fajta reprezentációja/bemutatása a tárgyaknak, amely a kiállítás révén kész és egyértelműnek gondolt értelmezésekkel szembesíti a látogatót, ma már nem igazán korszerű és nem is vált ki erős látogatói érdeklődést.


A posztmodern antropológia egyik kedvenc példájaként gyakran idézik az inuit (korábban eszkimónak nevezték őket) tanú esetét. A James Clifford által leírt történet szerint 1973-ban, egy törvényszéki bírósági meghallgatás alkalmával az inuit vadászó-gyűjtögető törzs egyik tagja nem volt hajlandó eskü alatt tenni tanúvallomást. Amiatt utasította el ezt, mert úgy vélte, nem esküdhet arra, hogy „az igazat, a teljes igazságot és csakis az igazat” mondja, mikor „csak azt mondhatja, amit ő tud”, csak a saját igazságáról képes és tud beszámolni.Az inuit tanú történetét többen a posztmodern antropológia egyik mottójának tekintik. E szerint nincsen többé nagybetűs Igazság, hanem kizárólag „parciális, részleges igazságok” vannak és ezeket az „igazságokat” is a megfigyelő antropológus hozza létre. Az antropológusnak a másik kultúráról konstruált értelmezései, olvasata nem pusztán a terepmunkafolyamat során megismert „tényekre” épül, hanem azt személyes élettapasztalatai, társadalmi helyzete megszabta korlátain keresztül, azaz saját „szubjektumán” megszűrve állítja elő.

 


Az itt felvetett gondolatmenet meglátásom szerint kapcsolatba hozható azzal a kiállítással, amelynek most résztvevői vagyunk.


A LEGek, a szélsőértékek általában mindig felkeltik az érdeklődésünket, akár a múzeumban is.Az előttünk lévő kiállításban a LEGek oppozíciónális logikába vannak rendezve. Ez már egyfajta tagolása az amúgy rendkívül heterogén tárgyi anyagnak. Az ellentétpárokba rendezés során egészen más minőséget nyernek a tárgyak az egymás mellé helyezés révén.


Kevés tárgy áll a kiállításon önmagában, a tárgypárok legnagyobb részt ellentétpárok mentén kerülnek kiállításra. Az irodalmi és régészeti gyűjtemény tárgyai azonban sok esetben ellenálltak az ezen logika szerinti egybekapcsolódásnak, ellentétpárok mindkét oldala nehezen lett volna kiválasztható.


Vannak ezentúl a kiállításnak olyan izgalmas részletei, ahol a bináris oppozicióra épülő tárgybemutatás kiegészül olyan tárgyakkal is, amelyekben egyazon tárgyon belül mutatkozik meg a kettősség. A töltényhüvelyből kialakított váza példázza ezt a legszemléletesebben, vagy Ocskay brigadéros nyerge kapcsán nem a tárgy, hanem a hozzá kapcsolható történelmi személyiség ambivalens szerepének megjelenítése hordozza az ellentétpárt.

 


Érdekes tapasztalat, hogy a kiállítás erőterében a természetrajzi gyűjtemény sajátos ellentétpárokba rendezetttárgyai esztétikai minőséget nyernek.


A tárgyak nem szokványos egymáshoz rendelése adja az eredetiségét ennek az ötletnek, ennek a kiállításnakés teszi lehetővé egy újfajta értelmezési keret létrehozását.


A tárgyaknak lelke van – olvashatjuk a kiállítás nyitó tablón. De hogy is van ez? Hiszen lelke csak személyeknek lehet. Ezt tovább gondolva, csak a megszemélyesített tárgyak bírnak lélekkel. De hogyan lehet a különféle gyűjteményekből származó legkülönfélébb tárgyakat megszemélyesíteni?


A megszemélyesítés jó példája, a kiállításból egy egyszerű monogramos vászonzsák, amiben egykor száraztésztát tartottak. Azonban ez a vászonzsák Németh László bocskaikerti házából maradt hátra, így már nem pusztán egy sima használati tárgy, hanem az író személyén keresztül képes különböző jelentések megelevenítsére. A vászonzsák, vagy tésztás zacskó a látogatóban Németh Lászlóhoz kapcsolódva felidézheti akár az általa koncipiált „kertország” metaforát is. Itt tehát elég ez a marginális tárgy és máris megszemélyesített tárgyként tekintünk rá, de ami ennél is fontosabb, azonnal beindul a magához a tárgyhoz és a Németh Lászlóhoz köthető meglévő ismeretek újraértelmezése.

 

Ugyanakkor lehetővé teszi egy tágabb reflexív értelmezési keret kialakítását is, amely a ma egyre inkább felértékelődő természetes alapanyagot tekinti meghatározónak, és így a gondolati asszociációs lánc kiszélesedik, és a fenntartható fejlődés gondolatkörére is kiterjedhet.

 


A szakmai professzionalizmust látom abban, hogy a főtabló két markáns gondolatmenete, és az azokhoz kapcsolódó szakmai felvetések kellően orientálóak a látogató számára.


„A tárgyak osztályozásának a szempontjai a muzeológia rendszerező módszertanából és nem magukból a tárgyakból eredeztethetők, tehát mesterségesnek is mondhatók. Ugyanakkor az osztályozásban megnyilvánuló felügyelet nélkül csak tárgyak halmazáról beszélhetnénk, nem pedig gyűjteményről. Végtelen változatosságuk csak azon az áron tehető értelmezhetővé, feldolgozhatóvá, ha megfosztjuk őket egyediségüktől és egyszeriségüktől.”


Ez a felismerés vált a most megnyíló kiállítás elméleti kiindulópontjává. De ha visszaadjuk a tárgyak egyediségét és azt helyezzük a középpontba, akkor fenntartható-e a tudományos, muzeológiai szempontok elvárt érvényre juttatása?


„Vannak pillanatok, amikor úgy érzi a muzeológus, hogy a rábízott tárgyaknak titka van, amelyhez csak úgy férhet hozzá, ha sutba vágja a jól fölépített nyilvántartási rendszert, kilép az osztályozás rendjéből, és a maga egyediségében, konkrétságában veszi szemügyre. Nem kategorizálja, hanem tapasztalatot szerez róluk, nem besorolja, hanem felfedezi. Hagyja, hogy megmutassák magukat, föltárják a titkukat.”

 

A kiállítás megvalósítása nem azt a szokványos múzeumi gyakorlatot követte, amikor is a szakmuzeológusok saját gyűjteményeik tárgyait tematikus elrendezésben állítják ki, az adott tudományterület szakmai normáihoz igazodva.


Az egyediLEG című kiállítás egészen másként szerveződött és valósult meg. Az ötlet megszületése után az egész muzeológusi kollektíva együttműködését és aktív szerepvállalását követelte meg. Ez értelemszerűen szervezési nehézségeket is jelentett, de szakmai többlete egyértelmű: létrehozott egy új diskurzust, amely egy közös kiválasztási, értelmezési és reprezentációs gyakorlat kialakítása révén valósult meg.

 


A tárgyleírásokhoz kapcsolódó muzeológusi értelmezések minden esetben az adott tárgy tágabb kontextusára is utalnak. A konvencionális, a kiállítási koncepció révén összetartozó tárgyakat tartalmazó kiállítások szövegeitől eltérően ezek a szöveghelyek a kiválasztásra is reflektálnak és a szokványos tárgyleírásoktól eltérően a személyes interpretációra is alkalmat kínálnak, nem pusztán a kategorizációt szolgálják, hanem azokban megjelenika tárgy személyes története is.


Bármennyire is konvencionális egy kiállítás, mégis a látogató számára csak a személyes olvasat kialakítása révén nyer értelmet. Az egyediLEG című kiállítás újfajta koncepciója jóval kevésbé ad előre kialakított értelmezési sémákat, támpontokat, ez által a látogató számára jóval szabadabb teret ad az individuális értelmezéseknek.

 

Kotics József

 

 

Az egyediLEG című időszaki kiállításához kapcsolódó szakmai nap

 

Helyszín: Déri Múzeum, Zoltai Terem és Díszterem
Időpont: 2022. június 13. (hétfő)

 

A kiállítás eredeti kérdésfelvetése arra vonatkozott, hogy a különböző gyűjteményekből az ellentétpárok, szélsőértékek mentén összegyűjtött tárgyak egymás mellé helyezve miként viselkednek. Az előkészítő munka során világossá vált, hogy bár a múzeumok igyekeznek felügyeletet gyakorolni a tárgyak felett, azok lázadoznak ez ellen, követelve, hogy az osztályozás, a típusba sorolás mellett az egyediségük, egyszeriségük is megjelenhessen. Az ilyen szempontú, az egyediséget szem előtt tartó válogatás azonban szükségszerűen szubjektív. A kiválasztás persze akkor is tartalmaz szubjektív elemeket, ha látszólag semleges, tisztán tudományos szempontú. A választás ugyanis csak részben tudás eredménye, mindig szerepet játszik benne a szubjektum is, a tárgyak pedig csak az emberhez kapcsolódva nyerhetnek értelmet, s válhatnak a kultúra részéve.

 


Program

 

09:30 – 10:00 Regisztráció
10:00 – 11:00 A kiállítás megtekintése egyénileg
11:00 – 11:10 Köszöntő

 

Bevezető előadás
11:10 – 11:30 Kotics József, kulturális antropológus, a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének igazgatója

 

Felkért hozzászólások
11:30 – 11:45 Benkő Andrea, irodalmi muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Karátson Gábor Arhívum és Kutatóműhely főmunkatársa
11:45 – 12:00 Tóth Arnold, a miskolci Herman Ottó Múzeum tudományos titkára
12:15 – 12:30 Vörösváry Ákos, műgyűjtő, kiállításrendező, az Első Magyar Látványtár megalapítója

 

Büfé ebéd
12:30 – 13:30

 

Vita
13:30 – 15:00 Moderátor: Lakner Lajos

gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, látogató, néprajz
2022-04-13 12:00
emlékezet, fénykép, gyűjtemény, kiállítás, látogató, programajánló
2022-03-04 07:00
látogató, műhely, programajánló, régészet
2021-12-28 07:00