A zalaegerszegi Göcseji Múzeum történeti raktárában vállfán őrzünk egy kék-szürke csíkos rabruhát, leírása szerint Hefling-zakót. Erős vászonból varrták, valószínűleg koncentrációs táborban viselték, bal oldalán egy szám olvasható: 109328. Eredete sokáig ismeretlen volt, nem tudtuk ki, mikor és milyen körülmények között hordta.
2000-ben aztán Dr. Garai Tamás nyugalmazott okleveles mérnök visszaemlékezése került a múzeum adattárába. A memoárban a Zalaegerszegről elszármazott mérnök a gyermekkorát és a holocaust borzalmait meséli el. 1927-ben született Garai Sándor és Spiegel Lenke gyermekeként. Az édesapa is mérnök volt, számos zalaegerszegi épület fűződik a nevéhez: az evangélikus parókia, több lakóház és a tűzoltólaktanya is, amelynek tornya ma is a város egyik meghatározó pontja.
Garai Tamás memoárjából nagyszerűen kirajzolódik a helyi zsidó közösség asszimilálódott élete. Semmiben nem különböztek a velük egy társadalmi csoportba tartozó keresztényektől, ugyanarra a helyre jártak sportolni, együtt szurkoltak a ZTE csapatának, együtt kártyáztak a kaszinóban, gyerekeiket ugyanoda járatták elemi iskolába és gimnáziumba. Az 1940-es évektől azonban észlelték a jeleket: a cserkészcsapatba nem vettek fel zsidó fiúkat, sárga karszalaggal a kezükön kellett havat lapátolniuk és a levente-pályát rendbe tenniük. A legnagyobb törés 1944 tavaszán következett be, amikor Zalaegerszegen, a békés kisvárosban is elrendelték a zsidók gettókba költöztetését.
A városban két gettót különítettek el. Eleinte szűkösen ugyan, de minden zsidó család megpróbálta az életét normalizálni. Volt élelem, gyógyszer és orvos. Mindenkinek voltak keresztény barátai, akik a lecsökkentett fejadagok kiegészítéseként élelmiszert juttattak el hozzájuk. A helyzet akkor vált kaotikussá, amikor Zalalövőről, Sümegről, Keszthelyről, Zalaszentgrótról és Tapolcáról is beköltöztették a zsidókat Zalaegerszegre. Óriási volt a zsúfoltság. Aztán egy nap hetven fős csoportokba osztották őket és marhavagonokba zsúfoltak mindenkit.
Ahogy Erős Krisztina, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum történésze felidézte, a fiatal Garai Tamás 1944 nyara és 1945 nyara között több koncentrációs táborban is megfordult: Auschwitz, Buchenwald, Zeitz, Dora. Garai visszaemlékezéseiben részletesen ismerteti az őt ért megpróbáltatásokat.
„A kivonulás, bevonulás, sorakozás mindig ötös sorokban történt. Így könnyebb volt az emberek számolása.”
„Én rettenetes ütést éreztem a combomon. A sínek mellett fekvő sebesültek jajgatása töltötte be a mező koratavaszi csendjét. Láttam, hogy két SS-katona egy fehérköpenyes emberrel jön, az utóbbi kezében hatalmas (állatorvosi) injekcióstű. A halottakat a katonák félredobták. A súlyos sebesültek esetében intett és a fehérköpenyes egy injekciót szúrt beléjük, néhány perc múlva a halottak közé dobták őket is.”
A sorok között megbújva aztán egy érdekes részlet tűnik fel: „Az új szám: 109328. Amikor a felszabadulás után valamilyen raktárból új csíkos fogolyöltözetet szereztem, ezt a számot varrtam rá.”
A szálak összeértek. A több évtizede a raktárban lógó rabruha rejtélye megoldódott. A titok már nem titok többé.
Utószó:
Dr. Garai Tamás hazatérése után, érettségi vizsgát tett a zalaegerszegi gimnáziumban, majd a budapesti műegyetem mérnöki karán végzett, és ötven éven át a magyar gazdaság különböző területein dolgozott. 2004-ben, hetvenhét éves korában hunyt el Budapesten.
