Ma már ritkán fordul elő, bár a múzeumok születésekor még általánosan bevett gyakorlat volt, hogy magánszemélyek ajándékba ajánlanak fel értékes tárgyakat a köz javára. Ez történt 2008-ban, amikor Péchy Mária és férje, dr. Kovács Gyula önzetlenül a Jósa András Múzeumnak adományozták több mint 700 darabból álló gyűjteményüket. Ez a nagylelkű felajánlás az utóbbi évtizedek legnagyobb értékkel bíró tárgygyarapodása volt.
Az adományozók a múzeum akkori fenntartójával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzattal kötöttek ajándékozási szerződést, amelynek 1. pontjában rögzítették, hogy az „Ajándékozók atulajdonukat képező muzeális értékű, jelentős népművészeti alkotásokból álló gyűjteményt (továbbiakban: vagyontárgyak) a köz érdekében egyben kívánták tartani, és a lakosság számára megtekinthetővé tenni. Céljuk megvalósítása érdekében a gyűjteményt a Megyei Önkormányzat részére felajánlották …”.
A gyűjtemény két nagy egységből áll: az egyik rész Péchy Mária családi öröksége, a másik házasságkötésük utáni közös szerzemény. Családi örökség a bútorok többsége és a több generáción keresztül öröklődő ezüsttárgyak, amelyek egykor a tiszabüdi és szentmihályi (ma Tiszavasvári) illetőségű Dogály, Korniss és Péchy családok tulajdonában voltak.Nagy részük tálaláshoz használt eszköz: nagyméretű tálcák, szedőkanalak, szószos tálkák, gyümölcsös tálak, sótartók, tejszínkiöntők, kristályüveg kancsók ezüstből készült kiöntővel és füllel; teás és kávés csészék, pálinkáskészlet, de találunk közöttük keresztelőpoharat, gyertyatartót, különleges szecessziós női pipere asztali készletet. Szinte minden ezüsttárgy monogramos, címeres, összesen 118 darab.
A gyűjtemény másik, nagyobb része mázas kerámiából áll, Péchy Mária gyűjtőszenvedélyének eredménye. Évtizedeken keresztül vásárolta a díszített mázas cserépedényeket, amelyek Észak-Magyarország, Erdély és az Alföld kerámiaközpontjaiban, illetve keménycserép gyáraiban készültek. A 373 darab cserépedényből 202 darab fazekasmunka, 171 darab keménycserép. Ezek mellett találunk a gyűjteményben 1872-es datálású, festett kelengyeládát, festett és faragott székeket, háztartási eszközöket, amelyek összegyűjtésében – a gyűjtő személyes vallomása szerint – az is szerepet játszott, hogy édesanyjának, nagymamájának konyhájában egykor hasonló tárgyakat látott.Így amikor lehetősége adódott, megvásárolta azokat, többek közötta réz habüstöket és mozsarakat, sütőformákat, kávédarálókat, réz mérőedényeket.
A Sóstói Múzeumfalu gyulaházi parókiaépületében a kollekció néprajzi és néhány személyes vonatkozású tárgyait (pl. bútorok, festmények, ezüst evőeszközök) tárjuk a látogatók elé, a nagyobb részt bútorokból és ezüsttárgyakból álló egységet a Bencs villában tekinthetik meg az érdeklődők. Az állandó kiállításnak helyet adó műtárgyépület eredetileg Gyulaházán állt,református paplaknak épült 1879-ben. A parókia épületét 1998-ban telepítették át és építették újjá a Sóstói Múzeumfaluban. A gyűjtemény bemutatását az épület alaprajzi tagolódásához igazítottuk, mivel lényeges átalakításokat a műemlékvédelmi-etikai szempontok nem tettek lehetővé.
Az első egység az Ősök hagyatéka. A tezaurálás a középkori nemesi családok általános gyakorlata volt, akik vagyontárgyaikra gondosan vigyáztak. Ez a gyakorlat természetes volt Péchy Mária nemesi felmenői számára is, akik a II. világháború végénkastélyukban befalaztatták a családi ezüstöt, bútorokat, szőnyegeket. A kastélyt 1951-ben szociális otthonná alakították át, és az elrejtett értéktárgyak feledésbe merültek. Az egykori kastélyépület állandó karbantartást igényelt, a gyakran elromló központi fűtés mindig adott munkát a szakemberek számára. 1974-ben csőtörés történt, ez alkalommal a pincét öntötte el a víz. A javítást végző karbantartók ekkor fedeztek fel egy elfalazott ajtót, amely mögött megtalálták az ezüsttárgyakat, bútorokat. Az egyedülálló családi vagyon előkerülésének híre eljutott a Korniss család leszármazottaihoz is, akik elárulták: az elfalazott pincerész mellett a családi legendárium még egy rejtekhelyről tud. A kastély folyosóján, a járólap alatt is lennie kell egy üregnek, ahová szőnyegeket rejtettek. A munkások fölbontották a csempéket, és megtalálták a drága holmit. A kastélyban működő szociális otthon idős lakói és dolgozói még csak nem is sejtették, hogy hosszú éveken keresztül a mesés családi kincs fölött jártak-keltek.
Ezek a vagyontárgyak, illetve a nemzedékről nemzedékre szálló, nemesi-nagypolgári életmódra utaló bútorok a gyűjtemény többi darabjával együtt érkeztek a Jósa András Múzeumba, ahonnan a régi állandó kiállítás bontását követően egy új kiállításba kerültek, így bemutatásukkal a Sóstói Múzeumfaluban csak virtuálisan számolhatunk. Az interakció a család monogramos ezüst tárgyait idézi meg, a D. I. (Dogály Ilona) és K. I. (Korniss Ilona) monogramos tálalókészlet darabjait: nagyméretű tálcák, evőeszközök, gyertyatartók, míves kancsók, keresztelő poharak. Itt kaptakhelyet a vagyoni és társadalmi helyzetüket reprezentáló, társadalmi szerepvállalásukkal kapcsolatos tárgyak, például egy díszmagyar szállítására használt láda, festmények, képek, Péchy Mária családfája.
Ősök hagyatéka
A második egység szorosan kapcsolódik az előzőhöz, a gyűjtő személyét állítja a középpontba, ezért is kapta A gyűjtő és gyűjteménye címet. Ki ő? Miért és mit gyűjtött? Hogyan és hol helyezte el gyarapodó tárgyait? Hogyan gondozta, mire használta azokat? Befolyásolta-e a gyűjtemény „életét” az, hogy a gyűjtő a női nemhez tartozott? A gyűjtő, Péchy Mária 1922-ben született Nyíregyházán. Édesapja Péchy Ferenc honvéd őrnagy, johannita tiszteleti lovag, édesanyja a zempléni nemesi családból származó Olchváry Margit volt. Apai felmenői között találjuk a tiszabüdi Korniss és Dogály családokat, a dédapa, id. Korniss Ferenc a nyíregyházi Királyi Törvényszék elnöke, a tiszaeszlári vérvád-per tanácsvezető bírája volt. Enteriőrben, jelzésszerűen mutatjuk be a családi örökség darabjait, bútorokat, festményeket, személyes tárgyakat. A szülők, Péchy Ferenc és Olchváry Margit ezüst evőeszközeit, az édesapa katonai kitüntetéseit és johannita keresztjét, a család gépkocsijának adójegyét 1944-ből, empire órát és egy világórát, Péchy Mária lánykori portréját, amelyet a nyíregyházi festőművész, Boros Géza festett.
A harmadik egységben a fazekasok által előállított hétköznapi és ünnepi használati edényeket állítottuk ki, és azt a néhány paraszti bútort, amely a gyűjtemény részét képezi: egy faragott és egy festett széket, valamint egy korai festett matyó ládát. A fazekaskészítmények csoportjában változatos tárgyformákkal találkozunk, az ide sorolható, kevéssel több, mint 200 tárgy 27 típust képvisel. Főzésnél, sütésnél használták a cseréplábast, -fazekat, -serpenyőt, tarkedlisütőt, kuglófsütőt, szűrőtálat. Az ételeket tálban, tányérban tálalták a család elé. A szép formájú, gondosan díszített komatálban vitték a gyermekágyas asszonynak az ünnepi ételt. Ezeken kívül találunk itt olyan különleges cserépedényeket is, mint a zöld mázas kis kosárka vagy a kalamáris, más néven tintatartó. Külön csoportot képviselnek a bokályok, amelyek elsősorban díszedények, ugyanúgy, mint az akasztófüllel ellátott tálak, tányérok. Ezeket hétköznap nem használták, a házak egyes helyiségeit díszítették és csak jeles családi események alkalmával - pl. lakodalom - kerületek le a falról. A 19. század utolsó évtizedeiben a népi fazekasság felé fordult a felső társadalmi rétegek figyelme, dísztárgyat láttak a fazekasok termékeiben. A készítők hamar felismerték az ebben rejlő üzleti lehetőséget. Így az egyik leghíresebb magyar fazekasmester, a mezőtúri Badár Balázs (1855-1938) is, aki készítményeivel a hagyományos vásárlóközönség mellett a magasabb társadalmi rétegek ízlését is kiszolgálta. Sajátos stílust hozott létre, amelyben keveredtek a helybeli népi díszítés és a korai szecesszió elemei. Péchy Mária gyűjteményébe is bekerült egy csipkézett szélű, zöld mázas tál Badár Balázs készítményei közül. Az elmúlt évtizedekben tovább változott a népi kerámia megítélése, a hagyományos paraszti kultúra bomlásával, az életmód átalakulásával a falusi háztartásokban elvesztették használati tárgy funkciójukat, és dísztárgyakként élték tovább életüket a városi lakásokban, onnan kerültek be a múzeumi gyűjteményekbe, mint ahogy az esetünkben is történt.
Népi cserépedények és bútorok
A kiállítás negyedik részébe azokat a kerámiákat csoportosítottuk, amelyeket manufaktúrák, gyárak állítottak elő a falusi lakosság számára. A 170 darabot számláló tárgycsoport háromnegyede dísztányér. Ezekből bő válogatást adunk a kiállításban. Felhívjuk a látogatók figyelmét a tányérok alján lévő gyári védjegyekre is – melyek a datálást és a készítőhely azonosítását teszik lehetővé a kutató számára –, és egy interakció keretében azt is megmutatjuk, mire használták ezeket az edényeket, mikor nem a falon sorakozó dísztárgyak voltak. Ha elhúzzuk kezünket az interaktív asztal megfelelő tányérja vagy tálja fölött, akkor meghallgathatjuk, hogyan „szolgálta fel” verses felvezetéssel a vőfély a lakodalmi menü fogásait. A dísztányérok többsége az észak-magyarországi régióban készült, Hollóházán, Bélapátfalván, Miskolcon, illetve Városlődön és az újpesti Gránitgyárban, néhány darab a csehországi Altrohlauban és az ausztriai Wilhelmsburgban. Szinte kivétel nélkül mindegyikükre jellemző a magyaros stílus, annak is a népi ága. A keménycserép gyárak alkalmazkodtak a parasztság részéről jelentkező igényekhez, és tömegesen kezdték el gyártani a dísztányérokat, amelyek mintakincsének kialakításakor merítettek a fazekasok mintáiból, és felhasználták a hagyományos hímzésminták motívumait is.
Keménycserépedények
Az ötödik helyiségben, a konyhában az egykor használt bútorokat, eszközöket (pl. kredenc, réz habüstök, kávédarálók, derelyemetszők, stb.) gyűjtöttük egybe. A réz habüstök és rézmozsarak, a sütőformák, fagylalt- és pudingkészítő edények, derelyemetszők, kávédarálók, lombikos kávéfőző már az úri és polgári háztartások tipikus tárgyai, a paraszti világban csak a jómódú parasztság otthonaiba került belőlük néhány darab. Az adományozó férje, dr. Kovács Gyula családi öröksége a furnérozott etuzséros kredenc. Rajta helyeztük el azokat porcelánból készült, illetve keménycserép csészéket, csuprokat, amelyeket Péchy Mária nagy számban vásárolt gyűjteményébe. Itt mutatjuk be az ünnepi alkalmakra sodort, levesbetétként használt csigatészta készítésének folyamatát is, ábrák és eredeti tárgyak segítségével.
Nagymamák konyhája
Az Egy gyűjtő világa. A Péchy-Kovács Gyűjtemény című kiállítást az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a KubinyiÁgoston Program keretében valósítottuk meg. A kiállításhoz készült kétnyelvű (magyar-angol) kiállításvezető és egy múzeumpedagógiai füzet Fazékország címmel, amelynek célcsoportja a kisgyermekes családok, illetve az óvodás és kisiskolás korosztály. A tárlat 2021 június közepétől tekinthető meg a Sóstói Múzeumfalu Gyulaházi parókia épületében.
A kiállítás készítői
Kurátor: Dr. Szabó Sarolta
A kiállítás megvalósítását ötleteivel támogatta: Kosztyu Brigitta, Magyar Andrea
Belső felújítás: Csúcs-Trade 98 Kft.
Kiállítás építése: E8 Lab Kft.
Interakciók: E8 Lab Kft.
Restaurálás, műtárgyvédelem: Havasi Dóra, Takácsné Varga Ágnes, Dankóné Németh Erika, Szmolár Edit, Kiss András
A pályázatot gondozta: Szabó Tamás kulturális referens
Fotók: Szabó Sarolta
Borítókép: Gyűjtő és gyűjteménye
