EN facebook

Egy fiatal művész karrierépítési lehetőségei – Rendhagyó program a szolnoki Damjanich János Múzeumban a Konnexió című kiállításhoz kapcsolódóan

PROGRAMAJÁNLÓ

2024-07-15 16:00

„Talán úgy tudom a legjobban visszaidézni az embert, hogy megmutatom, mit alkot maga körül, és ez a tér gyakorlatilag visszatükrözi önmagát.” – Ezek Németh Marcell gondolatai, aki a hazai kortárs fiatal művészgeneráció sajátos hangú, kiemelkedő művészegyénisége. 2024. június 14-én a Damjanich János Múzeumban Konnexió címmel nyílt egyéni kiállítása, ahol nagyméretű acélszobrai, fa és acél stégsorozatának elemei, valamint kísérleti kerámianyomatai láthatóak.

 

A tárlathoz egy rendhagyó kísérőprogram is társul, amely által nem csak az alkotásokról kaphat mélyebb megértést és értelmezést a közönség, hanem lehetőségevan a művész sajátalkotói világához is közelebb kerülni. A 2024. július 18-án 16 órakor az„Egy fiatal művész karrierépítési lehetőségei” című eseményen a kiállító művész és Képiró Ágnes, a kiállítás kurátora közötti kötetlen beszélgetésen szó esik Németh Marcell eddigi munkásságáról, illetve a művészi pálya és a karrierépítés lehetőségeiről.

 

 

Az alkotó mögött közel két évtized rendkívül aktív művészi tevékenység áll, aki a kezdeti időszakban főleg figurális szobrászattal foglalkozott.

 

  • Nagyon sok olyan munkát is csináltam, ahol portrékat vagy sokszorozva emberi alakokat raktam egymás mellé – mondta Németh Marcell egy, a múzeumunknak adott interjú során. – Kicsit átgondolva és jobban elmélyülve ebben a témában az, hogy sok ember jelenik meg egy térben, az kevésbé hatásos számomra, mint az, hogy emberek nélküli üres teret mutatok meg. Talán úgy tudom a legjobban visszaidézni az embert, hogy megmutatom, mit alkot maga körül, és ez a tér gyakorlatilag visszatükrözi önmagát.– mondta a szobrászművész.

 

Németh Marcell: Köztes tér I. (részlet), 2011

50 x 150 x 10 cm, vésett, festett corten acéllemez

fotó a művész jóvoltából

 

  • Azért kezdtem el az acéllal foglalkozni, mert nem láttam előképét ennek. Egy járatlan út nekem sokkal inspiratívabb, mint egy járt út. Volt egy kísérleti fázis, ami mostanra teljesen kifejlődött bennem, pontosan tudom irányítani az anyagot és tudom mi fog történni a munkafolyamat közben – mesélte az alkotó, hozzátéve –az Időszaki kiállítások termében látható munkák már egy régebbi időszakot mutatnak be, az újabb inspirációs közeg a stéges sorozat, ami az intézmény Folyosó Galériájában látható.

 

Németh Marcell: Stég IV., 2021

91 x 66 x 4 cm, festett acél, fa

fotó a művész jóvoltából

 

A tárlathoz kapcsolódó esemény, amely Németh Marcell egyéni kiállításához kapcsolódik, nem csupán a művészetkedvelők és szakemberek számára kínál értékes élményt, hanem minden érdeklődő számára inspiráló lehet. A beszélgetésen a kiállító művész tapasztalatai révén bepillantást nyerhetünk a művészeti karrierépítés kihívásaiba és lehetőségeibe. Az alkotó eddigi életútja és művészi szemlélete jól példázza, hogy a kitartás, a kreatív kísérletezés és az innováció miként vezethet sikerhez a művészeti világban.

 

A Konnexió című tárlat 2024. augusztus 4-ig látogatható a Damjanich János Múzeumban.

Részlet a kiállítási enteriőrből

fotó: Simon Ferenc

 

 

Borítókép: Németh Marcell alkotás közben, fotó a művész jóvoltából

gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, kortárs, látogató, programajánló
2024-06-12 17:00
gyűjtemény, képzőművészet, kiadvány, könyvbemutató, látogató, műhely, programajánló
2024-06-06 20:00