A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület szervezeti keretei között vehettem részt 2017. október 11–13. között Dublinban a NEMO (Network of European Museum Organisations) háromnapos nemzetközi tanulmányi programján (NEMO Learning Exchange). Hasonló képzéseket a NEMO évente többször is rendez (az újabb felhívás a cikk alján található), ahol az egyes országok múzeumi szakmai szervezeteinek, múzeumi szövetségeinek képviselői vesznek részt egy-egy téma köré szervezett szemináriumokon, múzeumlátogatásokon, kiscsoportos megbeszéléseken. A dublini képzés célja az ír múzeumok rendszerének, intézményi-működési körülményeinek megismerése volt, az Ír Múzeumi Szövetség szervezésében. A program során hat múzeumot látogattunk meg. Minden helyszínen rövid vezetést kaptunk a legfontosabb kiállításokban, majd a fogadó intézmények vezető munkatársainak felvezető előadásait kötetlen beszélgetések követték. A hat résztvevő hat országból érkezett. Albániából a Balkan Museum Network, Magyarországról a Pulszky Társaság, Németországból a bajor nem-állami múzeumok szervezete, Olaszországból a dél-tiroli múzeumok szövetsége, Spanyolországból a kulturális minisztérium dokumentációs osztálya, és Szlovéniából a szlovén múzeumi szövetség képviseletében érkeztek a kollégák.
Házigazdánk, az Ír Múzeumi Szövetség (The Irish Museums Association, IMA) 1977-ben alakult, és egyéni tagok, intézményi tagok, pártoló tagok részvételével ellátja a mintegy 230 írországi múzeum és galéria szakmai, társadalmi, érdekvédelmi szervezetének feladatát. (Összehasonlításképpen: Bajorországban 1300, Szlovéniában 210, Dél-Tirolban 150, Magyarországon kb. 800 muzeális intézmény van. A lakosságszámra vetítve Dél-Tirolban a legnagyobb a múzeumok sűrűsége, ahol 3400 főre, míg Bajorországban 9000 főre, Szlovéniában 9500 főre, Magyarországon 11000 főre, Írországban pedig 20000 főre jut egy muzeális intézmény. A 4,7 milliós Írország e tekintetben „múzeumokban szegény” országnak tekinthető, ahol az intézményhálózat kb. fele olyan sűrű, mint hazánkban.) AZ IMA képzésekkel, kiadványokkal, szaktanácsadással, szakmai rendezvényekkel, statisztikai feldolgozásokkal segíti az ír múzeumokat, központi célkitűzésük jelenleg a társadalmi felelősségvállalás tudatosítása és elmélyítése.
A képzés résztvevői az Ír Nemzeti Múzeum iparművészeti-történeti részlegének udvarán
(a szerző fotója)
Az első napon egy speciális intézménytípust, magángyűjteményekre alapozott, és nem állami fenntartású múzeumokat látogattunk meg. Első látogatásunk helyszíne, a Dublin City Gallery The Hugh Lane városi fenntartású modern művészeti galéria, fókuszában a 19–20. századi ír képzőművészet és a kortárs alkotók állnak. Névadója, Sir Hugh Lane (1875–1915) dublini műgyűjtő és műkereskedő, a városi galéria alapítója (1908) és az Ír Nemzeti Galéria igazgatója (1914), az első világháborúban a Lusitania elsüllyesztésekor a hajón utazott és a tengerbe veszett. Gyűjteményére alapozva jöttek létre az első ír képzőművészeti múzeumok, közülük a városi galéria képviseli az ír nemzeti festészet és a kortárs művészet közötti folytonosságot. Az intézmény gyűjteményi politikája, a Nemzeti Galériához való viszonya, és a sűrűn váltakozó kortárs művészeti projektek is ezt az örökséget viszik tovább.
A National Gallery of Ireland új bejárati csarnoka, nagyvonalú belső terekkel
(a szerző fotója)
Hasonlóan magángyűjteményből jött létre, és ma is alapítványi fenntartásban működik a Chester Beatty Library . Nevében könyvtár, valójában múzeum: muzeális könyvtára, kéziratgyűjteménye, egyiptomi, arab és keleti gyűjteménye alapvetően vallástörténeti, vallásetnológiai jellegű, számos művelődéstörténeti és művészettörténeti kitekintéssel a kereszténység, az iszlám és a keleti világvallások tárgyi örökségéből. Bár a múzeum irányító testülete az alapító Sir Alfred Chester Beatty (1875–1968) nevét viselő alapítvány, a finanszírozás 80%-ban állami forrásból történik. Az intézmény a kultúrák közötti párbeszéd támogatását tekinti fő céljának. Kiállításaiban az adott vallások és kultúrák köréből érkezett, bevándorló hátterű dubliniak tartanak arab, japán és kínai anyanyelvi tárlatvezetéseket, az újabban érkező migráns közösségek tagjai számára. Ez az önkéntes hálózat egyre erősebb, jelenleg a túl magas létszám jelenti a legnagyobb kihívást. Másik nagy projektjük 2014–2017 között egy tíz országgal közös Erasmus képzés volt, Creative Museum címmel, amely Írország legújabb nemzeti stratégiai ágazatához, a ’The Creative Island’ tematikához illeszkedett.
National Gallery of Ireland: természetes fény, nagy belmagasságú világos terek az új kiállításokban
(a szerző fotója)
A képzés második napján az állami fenntartású, nagy nemzeti múzeumok megismerése következett. Az Ír Nemzeti Galéria (National Gallery of Ireland) a legrégebbi intézmény (1854), a nemzeti múzeum többi egységétől függetlenül működik. Tízezres gyűjteményéből átlagosan 2500 műalkotás látható az állandó és időszaki kiállításokban. Öt évvel ezelőtt történt egy jelentős építészeti átalakítás, bővítés, amellyel korszerű és látogatóbarát terek nyíltak, tágas előterekkel és nagy alapterületű múzeumi bolttal. Az építészeti koncepcióban szakítottak a művészeti múzeumokra korábban jellemző sötét, zárt doboz-terekkel, és extra belmagasságú, fehér, a természetes fényt is beengedő kiállítótereket alakítottak ki. A következő fejlesztés a gyűjteményi háttérre fókuszál: a restaurátor műhelyeket és a képzőművészeti adattárat tervezik bővíteni és módszertanilag is megújítani. Írország 11 nemzeti szintű múzeumában ugyanis nincs mindenütt restaurátor műhely, ezért összehangoltan, több intézmény gyűjteményeinek igényeit is figyelembe véve indul majd a fejlesztés.
A Natural History Museum állandó kiállítása, amely 1909 óta változatlan formában ma már jelentős művelődéstörténeti érték, muzeológiai kuriózum (forrás: tripadvisor.com)
Az Ír Nemzeti Múzeum (National Museum of Ireland) négy egységből áll. Közülük három, a régészeti, a természettudományi és az iparművészeti-történeti részleg a fővárosban, a néprajzinak tekinthető Country Life Museum pedig stílusosan vidéken, a sziget nyugati szegélyén, Castlebar mellett működik. A természettudományi egység (Natural History Museum) állandó kiállítása múzeumtörténeti kuriózum. A Royal Dublin Society természettudományi gyűjteményét 1857-ben alapították, és 1909-ben történt utolsó nagy átrendezése óta gyakorlatilag nem változott. A közel 110 éves (!) kiállításban az evolucionista muzeológia szemléletével, taxonómiai alapon, sűrűn berendezett gyűjteményi tár fogadja a látogatót, preparátumokkal és csontvázakkal. A kiállítás gyűjteményi, történeti értéke ma már olyan jelentős, hogy az állományvédelem és az akadálymentesítés kivételével nem is terveznek benne változtatást. Az iparművészeti-történeti részleg (Decorative Arts & History) önmagában is monumentális egység, egy volt laktanya épületeiben működik. Hadtörténeti kiállítása a mai ír államiság alapját jelentő húsvéti felkelés (1916) és a polgárháború-szabadságharc száz éves évfordulójára reflektál, nagyszabású múzeumpedagógiai kínálattal és ötletes közönségrendezvényekkel.
A dublini börtönmúzeum, a Kilmainham Gaol legjellemzőbb, 19. századi épületrésze (a szerző fotója)
A képzés záró napján az egyik legnépszerűbb dublini múzeumban, a Kilmainham Gaol börtönben tettünk látogatást. Az épületben 1796–1924 között börtön működött, és az 1916-os felkelést követő kivégzések, majd a polgárháború (1921–1923) időszakának eseményei miatt nemzeti szimbólummá, az ír ellenállás és függetlenség jelképévé vált. Az eredetiben megőrzött épület bemutatása mellett jelentős gyűjteménnyel, állandó és időszaki kiállításokkal is rendelkezik az intézmény. Fenntartója az örökségvédelmi feladatokat is ellátó kormányzati szerv, a The Office of Public Works. Hármas funkciója miatt (nemzeti emlékhely, műemlék-múzeum, és turisztikai attrakció) komplex üzemeltetési feladatokkal kell megbirkózniuk. A nagy látogatottság okán online jegyeladási rendszert működtetnek, ahol a látogatók 75%-a (döntő többségük amerikai turista) elővételben veszi meg a belépőt és időpontra érkezik. A tárlatvezetések és a kiállítások az egyéni történetekre fókuszálnak: igyekeznek szakítani a fekete-fehér megközelítésekkel és kerülik a politikai alapú 1916-os „hőskultuszt”, sokkal inkább a tények közlésére és azok egyéni interpretációjára helyezik a hangsúlyt.
A képzés záró megbeszélése (a szerző fotója)
A záró megbeszélésen a múzeumok finanszírozási kérdéseit vitattuk meg. Írországban a nemzeti múzeumok (értsd: országos múzeumok, országos szakmúzeumok) többsége ingyenesen látogatható. Ezt a stratégiai döntést a szabad hozzáférés, az esélyegyenlőség, a társadalmi felelősségvállalás jegyében hozta meg a kulturális kormányzat, és hozzárendelte az erős állami támogatásokat. Az intézmények büdzséjének 80%-át teszi ki az állami támogatás, és a fennmaradó 20% előteremtésére szolgálnak a bevételt termelő egyéb tevékenységek: belépőjegyes egyedi rendezvények és különleges időszaki kiállítások, terembérlet, kiadványok, múzeumi bolt, oktatási szolgáltatások, képzések. Ugyanakkor korántsem gondtalan az intézmények működési és anyagi helyzete. Sean Rainbird, a Nemzeti Galéria igazgatója szavaival: „A múzeum drága műfaj. Drágák az épületek, magas a rezsi, költséges a gyűjtemények fenntartása. Erre sehol a világon nem szeretnek költeni.” Ennek ellenére általános tapasztalat, hogy a dublini múzeumok alapjában véve „rendben vannak”: a kelet-közép-európai viszonyokhoz képest jó állapotú épületekben, magas színvonalú műtárgyvédelem mellett, korszerű fény- és klímatechnikával, gépészetileg is kezelt vitrinekkel, igényesen kiállított tárgyakkal fogadják a látogatókat. Az általam látott kiállítások azonban ötletességükben, kreativitásukban elmaradtak az itthon megszokottól, inkább a klasszikus és konzervatív muzeológia dominanciáját éreztem rajtuk. És meglepett, hogy a nagy intézmények szervezeti struktúrájában mennyire élesen elválik egymástól a tudományos-gyűjteményi munka és a közönségkapcsolati-oktatási-turisztikai tevékenység. A múzeum, mint komplex műfaj szegmentáltan, specialisták tevékenységeinek összehangolásával működik.
A három nap során szerzett tapasztalatok elsősorban az intézményi irányítás, a múzeumok szervezeti struktúrája, a működtetés kapcsán hasznosíthatók, hozzátéve, hogy az anyagiakban érezhető jelentős különbségek ellenére a hazaihoz nagyon hasonló feladatokkal és kihívásokkal kell szembenézniük az ír kollégáknak is.
A szerző etnográfus, múzeumigazgató, Herman Ottó Múzeum, Miskolc.
A borítóképen: The Little Museum of Dublin – az ír fővárosban a nagy nemzeti múzeumok, és a családias kis gyűjtemények kettőssége jellemző (forrás: ulearnschool.com)
