Az időbeli történés kifejezésének vágya az emberi történelem során főként a képzőművészetekben keresett vizuális megjelenítési formát. A XIX. század közepétől a technikai fejlődésnek köszönhetően, a hagyományos útról letérve, új kifejezési formában, a mozgókép-felvételben, a mozifilm-gyártásban teljesedett ki.
A mozi „születésnapja” 1895. december 28. Ezen a napon a Lumière -fivérek „Cinématographe” nevű filmvetítő és egyben filmfelvevő gépükkel először vetítettek mozgófilmet nyilvánosan, fizető közönségnek. A későbbiekben azonos néven forgalmazták az itt bemutatott, de kizárólag filmvetítőként működő találmányukat. (A „kinematográf” szó az ógörög „mozgás” és „írni” szavakból alkotott szóösszetétel, azaz a mozgás rögzítésére utal).
A mozi megszületése hosszú folyamat volt, amelynek megvalósításán sokan fáradoztak, például Muybridge, Reynaud, Marey, Anschütz, Demény, Skladanowsky, Le Prince, Edison. Jelen írás keretei ezek részletes ismertetését nem teszik lehetővé, igy a Lumière fivérek mellett csupán Muybridge, Le Prince és Edison munkásságát ismertetjük.
Mozgóképet az emberi agynak azon a sajátos tulajdonsága okán látunk, hogy ha két egymás után látott képen ugyanaz a tárgy, személy helyzetbeli eltérést mutat, akkor a két helyzet közötti átmenetet az agy mozgásként érzékeli. Ebből eredően a mozgófilm megalkotásához legfontosabb tényezők: az egymást gyorsan követő mozgásfázisok rögzítése, a minél több pillanatfelvétel megfelelő hordozón történő, egymás utáni rögzítése, illetőleg a rögzített felvételek megfelelő sebességgel és átvilágítással történő vetítése, egyszerűbben a pillanatfelvétel, a (celluloid-) filmszalag és a mozgóképvetítő voltak.
A kezdetek - Muybridge és a pillanatfelvétel
A mozi története a lovakkal kezdődött. Leland Stanford, a Central Pacific vasúttársaság elnöke, lelkes lótenyésztő, fogadott Robert Donner laptulajdonossal, hogy az „Occident” névre hallgató ló ügetése során van olyan momentum, amikor az állat mind a négy lába a levegőben van, nem érinti a földet. A kérdés eldöntésére kérte fel a fényképeiről már jól ismert Edward Muybridge (1830-1904) angol fényképészt, hogy készítsen olyan felvételeket a paripáról, amelyekkel a kérdést el lehet dönteni.
Muybridge olyan redőnyzáras fényképező gépet szerkesztett, amellyel pillanatfelvétel-sorozatokat készített. Sikeresen megoldotta a feladatot, és a fogadás Stanford javára dőlt el. Muybridge továbbfejlesztette eljárását, és 1877-ben „Occidentről” már 1/1000 másodperces felvételi idővel készített fotósorozatot. A minél rövidebb pillanat megörökítéséért és a mozgókép felé vezető verseny elkezdődött.
Le Prince és Marey szakaszosan mozgó filmszalagja
A fotósorozatokat, filmszalag még nem lévén, korong formájú üveglapra rögzítve jelenítették meg. Térbeli korlátok miatt (egy korongot nem lehetett a végtelenségig növelni azért, hogy minél több pillanatfelvétel férjen rá) a rögzített felvételek csak néhány másodpercre keltették a mozgás illúzióját. A még nem zselatinos filmszalagra történő rögzítést, és a film szakaszos mozgását, és így hosszabb ideig tartó megvilágítását egymástól függetlenül a francia Étienne-Jules Marey (1830-1904) és a szintén francia származású, de angol Louis Le Prince (1841-1890) valósította meg.
Míg Marey gépe inkább kísérlet volt és a filmet is meggyötörte, Le Prince 1886-ban már olyan kamerára nyújtott be szabadalmi igényt, amely másodpercenként 20 képet rögzített. Ötletét továbbfejlesztve 1888-ban el is készült felvevő és vetítő objektívvel is felszerelt készüléke, amelyben még a vetítő lencséje előtt egy „pilla” (lepkeszárnyra emlékeztető alakú fémlemez) forgott, azért, hogy a szakaszosan mozgó filmet mindig a megállás pillanatában érje fény. Így 1888 októberében levetítették a világ első folyamatos filmjét.
A George Eastman cég 1888 végén már celluloid alapú filmszalagot gyártott, így Le Prince reményekkel tekintett a jövőbe, azonban szabadalmi ügyek tárgyalására Párizsba tartva a dijoni vasútállomáson nyomtalanul eltűnt. Korszakalkotó megoldása nem került a nagyközönség elő, a mozgókép további fejlődését nem befolyásolta.
Edison és a Kinetoscope
Aki viszont befolyással volt a Lumiere-tesvérek gépére, az Thomas Alva Edison volt, aki hivatásos feltalálóként időközben szemet vetett a mozgó képekre. A „Menlo Park varázslója” mozgófilm-megjelenítő ötletének formába öntését munkatársára, William K. L. Dickson-ra (1860-1935) bízta. A filmszalagra rögzített mozgókép megtekintésemint bevételi forrás Thomas Alva Edison „Kinetoscope” nevű készülékével kezdődött. Az 1894-ben szabadalmaztatott készülék olyan szekrény forma vetítőgép volt, amelynek néző részén betekintve, egyszerre csak egy néző tekinthette meg a szélein perforált szalagra rögzített film cselekményét.
A „Cinématographe”
Edison találmányát fejlesztette tovább a híres fotóanyaggyáros, Antoine Lumière két fia, Auguste (1862-1954) és Louis (1864-1948). A testvérpár egyébként már a Kinetoscope megjelenésekor felvetette, hogy jó lenne a mozgóképet ernyőre vetíteni, és azt egyszerre több néző számára megtekinthetővé tenni. Az apjuktól kapott Kinetoscope-ot vizsgálva a készülék alapvető hiányosságát – bár a mozgást tökéletesen visszaadta – Le Prince-hez hasonlóan abban látták, hogy a filmszalag a fényforrás előtt nem szakaszosan mozog, ezért az egyes képek megvilágítása rövid, a vetített kép igen fényszegény.
Úgy találták, hogy a „képkocka” megfelelő átvilágításához annak a képkapuba kerülésekor a fényforrás előtt kétszer annyi ideig kell nyugalomban maradni, mint amennyi idő ahhoz kell, hogy helyébe a következő kép ugorjon. A filmtovábbítás ötletét végül a varrógép anyagtovábbítása adta, amely folyamatot egy körhagyó tárcsa és egy csavarvonalas peremű korong párosításával oldották meg.
A körhagyó tárcsát nem a közepén, hanem eltoltan, azaz excentrikusan rögzítik a tengelyre. Ennek a tárcsának a forgó mozgását alternáló mozgássá alakítja a hozzá kapcsolódó excenterrúd. A körhagyó tárcsát különböző hajtásokban, például szivattyúkban, présgépekben vagy nyomdákban használták arra, hogy a forgó mozgást egyenes, alternáló mozgássá alakítsák.
Lumière-ék 1895. február 13-án szabadalmaztatták tanulmányukat „Készülék kronofotografikus képek felvételére és szemlélésére” néven.
A fivérek első filmje, a „A munkaidő vége/ A munkások elhagyják a gyárat” 1895. március 19-én, lyoni üzemük előtt készült, a filmbemutatóra 1895. március 22-én, a Nemzeti Ipart Támogató Társaság előtt került sor. Az esemény a nézők között helyet foglaló Jules Carpentier-re, a híres mérnökre (1851-1921) olyan hatással volt, hogy a gép kisebb technikai módosításokkal történő tökéletesítéséhez és sorozatgyártásához is felajánlotta segítségét. Az így feljavított Lumière-Carpentier „Cinématograph” géppel az első nyilvános, fizető közönségnek tartott vetítésre 1895. december 28-án került sor, ezért ez a dátum a mozi „születésnapja”.
A Cinématographe villás filmtovábbítója és a filmszalag oldalain elhelyezett, képenként egy-egy perforáció a film felvételére remekül bevált, a vetítésnél azonban a legkisebb mechanika hiba szakadást okozott. A felvételnek és vetítésnek szükségszerűen külön kellett válnia egymástól. Ilyen önálló vetítőgép az itt bemutatott 74.70.203.1.leltári számú, 1896-ban készült készülék.
A „Cinématograph” két egymástól különálló részből áll, a két egységet külön talapzatra szerelték. (A Lumière-ék első gépével történő vetítés is különálló fényforrást igényelt!) A gép mechanikáját – filmkaput, filmtovábbítót, hajtókart, vetítő objektív elemeket – tartalmazó része sárgaréz-ötvözetből készült. Ennek mérete 24×13,5×38 cm, súlya 5,4 kg.
A vetítő homloklemezén CINÉMATOGRAPHE Lumière beütött felirat, a mechanika felső peremén 7198 - 9 beütött sorozatszám/gyári szám látható. A vetítő objektív Peztvál József találmánya, amelyet eredetileg fényképészeti célra szánt, ezért képszöge aránylag kisebb, de ezt élesen leképezi, nyíláshibára jól korrigált. Lényegében két akromát lencsepárból áll, amelyeket egymástól aránylag nagy légköz választ el, a lencsepár ernyőhöz közelebbi tagja ragasztott.
Az objektív sárgaréz palástján felirat: OBJECTIF CINEMA No 53658 Hermagis Opt(N) (BTE)S.G.D.G. és a gyújtótávolság jelzése: F = 95 mm. A felirat többi részéhez némi magyarázat: Az „Objectif Cinéma” francia eredetű, jelentése „vetítőlencse”. A Hermagis Opt(N) (Opticien) párizsi székhelyű, Petzval- és Eidoscope objektívekről híres optikai gyártó megoldását (az objektívek fókusztávolsága a palástban történő spirális mozgással állítható be) a XIX. század második felében számos gyártó felhasználta. A „Bte S.G.D.G.” a „Breveté Sans Garantie Du Gouvernement” rövidítése, jelentése, hogy „szabadalom állami garancia nélkül”. Az S.G.D.G.-t korábban a francia hatóságok által kiadott szabadalmak kizárására használták, jelezve, hogy a szabadalom nem garantálja az adott tárgy gyakorlati funkcionalitását.
A gép lámpaháza hasábforma, lényegében laterna magica lámpaház. Ebbe került a filmvetítő fényforrása, kezdetben petróleumlámpa, későbbiekben akár ívfény. A ház a vetítés során keletkező hőmérséklet miatt fémlemezből készült, melyet fekete színű lakkal kezeltek. A hő elvezetéséhez a ház tetejére kémény került, két hosszabbik oldalán pedig 2×7 szellőzőnyílást helyeztek el. A lámpaházba szerelték a (ma már hiányzó) kondenzort, amelynek feladata a vetítendő képre eső fény összegyűjtése és egyenletes elosztása. A lámpaház mérete 30×23×38 cm, és 6,38 kg. súlyú (mindkét egység fa alapra rögzített, így a súly azzal együtt, a méret attól külön értendő, az alapzat ezt néhány centiméterrel növeli).
A szerkezet szállítása és elhelyezése viszonylag könnyű, vetítéskor állványra helyezték, és a két részt egymástól a kézi forgatásnak megfelelő távolságban helyezték el, azaz távolabb, mint fényképünkön látható. A Cinématographe vetítőgéppel 35 milliméter széles és valamivel több, mint 17 méter hosszú filmszalagot pergethettek le. A „mozigépész” a meghajtókart egyenletes sebességgel hajtotta, a képváltásnál a fényt mozgatható lemezzár, köznapibb néven pilla, takarta el.
A vetítési sebesség a szabadalmi leírás szerint 15/16 kép/s - Edison „Kinetoscope”-jában ez még 40 kép/s! Vetítés alkalmával a szakaszos filmtovábbítás úgy történik, hogy a két oldalán egy-egy lyukkal perforált filmet karmos kiképzésű villás továbbító szerkezet húzza a képkapuba. A Lumière - filmek szélei köralakún perforáltak, erre a változtatásra az Edison filmjein lévő négyzetes alakú perforáció (és az ebből adódó esetleges jogsértések elkerülése) miatt volt szükség.
A Cinématographe-on még nincs a lepergetett film felcsévélésére szolgáló felcsévélő orsó, a már átvilágított filmszalag a gép alatt elhelyezett, bélelt ládába futott le. A 17 méter hosszú filmszalagot, amelyet 1888-tól az Eastman Dry Plate Company – a későbbi KODAK – gyártott, és amelyen 900 kép kapott helyet, a filmet egyenletesen továbbítva, megközelítőleg 50 másodperc alatt vetítette le. A fényérzékeny, rugalmas anyag alapja/hordozója a könnyen gyulladó cellulóz-nitrát volt, ezért nem is ritkán előfordult, hogy a képkapun áthaladó, átvilágítástól már átmelegedett film a ládában összezsúfolódva belobbant, és tüzet okozott. A film túlmelegedését a Lumière -k, az 1897-től alkalmazott, vízzel töltött kondenzor lencsével próbálták csökkenteni.
A Cinématograph mint felvevő-vetítő, illetve mint önálló filmvetítő hatalmas sikert aratva minden társadalmi rétegnek szórakozást nyújtott. A géppel nem „csupán” Európa és az Egyesült Államok ötcentes mozijaiban és varietéiben vetítettek, de eljutott Indiába és Kínába is.
Felhasznált irodalom:
Brückner János: A vetítőgép objektívje - I.n: Kép- és hangtechnika, 1958, 3.szám
Kispéter Miklós: A győzelmes film, Budapest, 1936
Kocsis Iván: Lumière testvérek és az autochrom; Dunakanyar Fotóklub, Vác, 2002
Dr. Pozsonyi Gábor: A keskenyfilm vetítése, Könnyűipari Kiadó, Budapest, 1954
Jean Vivié: A filmtechnika fejlődése, Filmspirál 24. és 25. szám, Budapest, 2001
https://www.diyphotography.net/brief-history-and-development-of-ground-glass-focusing-loupes/
https://contrastique.blog/wp-content/uploads/2011/06/the-history-of-petzval-lenses.pdf
https://photo.stackexchange.com/questions/95730/what-is-this-hermagis-lens
