Vajon hogyan „szelídítette meg” az ember a fényt és és tette hasznossá maga számára? Vetítés, fényképkészítés, mozgókép. Hogy kezdődhetett? Itt a válasz. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárában megtaláljuk. Íme!
Árnyképek szórakozás céljára vetítése több évezredes múltra tekint vissza. Jelen ismereteink szerint képi ábrázolások vetítésével csak a XV. századtól kísérleteztek (a XIII. században a természetkutató Roger Bacon tükör segítségével még mindig árnyképet vetített).
Az első ismert, „szteganográfiai tükör”-nek nevezett készüléket Athanasius Kircher (1601-1680) jezsuita páter szerkesztette, valószínűleg Leon Battista Alberti XV. századi tervei alapján. A fennmaradt leírás alapján a készülék (ha valóban működött) homorú tükörre festett képet egy fókuszáló lencse segítségével korlátozott távolságra vetített.
Thomas Hook, Christian Huygens és mások munkája nyomána vetítő készülékek korszerűsödtek, a laterna magica, vagy bűvös lámpa átlátszó üveglapra festett képeket vetített ki. Magyarországra az első vetítő a Rákóczi-szabadságharc idején érkezett, melyet Simándi István (1675-1710) professzor 1708-ban hozott Hollandiából a Sárospataki Református Kollégiumba. Ekkor az intézmény gyűjteményét számos egyéb fizikai eszközzel is gyarapította.
1750-ben Leonard Euler már episzkópót, átlátszatlan képek vetítésére szolgáló vetítő-szerkezet készített.
A hazai oktatásban alkalmazott képpel illusztrált oktatást Mária Terézia 1777-es, a Habsburg-birodalomban kötelező oktatási rendelete alapozta meg. A Ratio Educationis előírta a szemléltetéssel történő és gyakorlatközeli oktatást.
A XIX. században a fényképezés feltalálása (Nicepe és Daguerre, 1838), és az optikai eszközök fejlődése a képek rögzítése mellett azok projektálásának is lendületet adott. Ebben mi magyarok élen járunk, hiszen az első jól korrigált, gömbi eltérés mentes és nagy fényerejű ma is használt objektív típust, a portréfotózást forradalmasító objektív feltalálója, Petzval József (1807-1891) 1847-ben alkotta meg .
Az 1860-as évektől a tömeggyártás elkezdte szélesebb körben elérhetővé és megfizethetőbbé tenni a varázslámpásokat, a vetítők piaca Európában koncentrálódott. A legnagyobb gyártó Németország volt. A XIX. és a XX. század fordulóján Európa szerte megjelennek a sorozatban gyártott, iparilag előállított korszerű vetítőgépek.
Egyidejűleg megszületett az iskola igényeinek kielégítését szolgáló új iparág: a tanszergyártás és forgalmazás.
Így jutunk el 74.74.29.1. leltári számú tárgyunk készítőjéhez, a tanszergyártás legismertebb magyarországi képviselőjéhez, az óriási forgalmat lebonyolító, és megbízhatóságáról ismert lombardiai születésű Stefano Calderoni (1795-1881), magyarosan Calderoni István cégéhez, mely a hazai oktatási célokat szolgáló laterna magicák, bűvös lámpák, fátyolképvetítő készülékek zömét készítette és forgalmazta.
Calderoni 1819-ben, Pesten kezdett optikai vállalkozásba. Amikor segédje, a morvaországi Hopp Ferenc (Franz Hopp) társult hozzá, a cég 1861-től Calderoni és Társa, majd 1909-től Calderoni Mű- és Tanszervállalati Részvénytársaság néven működött. A Calderoni és Társa saját szerkesztésű szabadalmaztatott vetítőkészüléke a cég 1906. október 27-én bejelentett, 39100. számú szabadalma alapján készült.
A gép diaképek, és egyéb - pl. mikroszkopikus, színkép, fényelhajlás - kísérletek vetítésére, bemutatására is alkalmas. A szabadalom nyolc, a tökéletes és biztonságos működést segítő újítást is tartalmazott, ezek lényege:
a bemutatandó kísérleteknek megfelelően egyes alkatrészek könnyen leválaszthatóak és cserélhetőek;
az objektív, és a fénysugarakat párhuzamosító, az egyenletes világítást biztosító kondenzor lencsék egymáshoz való távolságát finombeállítással lehet szabályozni, ugyanakkor az objektív helyzete vertikálisan is változtatható;
a lencsék lazább elhelyezésével a levegő áramlása szabadabb, a szellőzőnyílások és a gép tetején lévő kürtő kialakításával a gép üzemi hőmérsékletét csökkenthető, ezzel a kondenzor lencsék hőmérséklete is jelentősen csökkenthető, így azok repedése meggátolható.
A gép nagysága 52 x 22 x 72 centiméter, súlya 12 kg. Acéllemezből készült házának belseje hőálló anyaggal, eternittel burkolt, a gép alapzata áttört acél. Objektívtartó része bronzból, kezelőszervei, az objektív foglalata és a készülék csavarozása sárgarézből készült. Ugyancsak sárgaréz a ház frontlemezére rögzített tábla, melyen a „Saját készítésű szabadalmaztatott vetítőkészülék - CALDERONI ÉS TÁRSA BUDAPEST„ felirat olvasható. A ellentétes oldalon a fényt eltakaró ajtó biztosít hozzáférést a gép belső szerkezetéhez, a gép hátuljára jó fényszűrésű, fekete színű, hőálló textília került.
A Calderoni-vetítőkészüléket igény szerint különböző fényforrással forgalmazták, a kép átvilágítása történhetett borszesz-izzófénylámpával, petróleumlámpával, karbid-gázzal, vagy a korszerű ívlámpával. A karbidlámpával - a kalcium-karbid és víz reakciója során keletkező acetiléngázzal égetése-világítás során keletkező felesleges gőz a gépház frontlemeze előtt elhelyezett csapokkal bocsátható ki.
A gép kondenzora 120 miliméter átmérőjű, kettős lencse, mely elé a további hővédelem céljából káli-üveg/vízüveg lapott helyeztek. A kép élesre állítása, finomhangolása a tubuson lévő csavarmenetes fogantyú segítségével történik.
A projektor diaváltó szerkezete a diapozitívok váltását és szemlélését zavar nélkül oldja meg. A váltás pillanatában a fényt egy fémlap lezárja, és mindaddig zárva tartja, amíg az új diapozítiv a régi helyére nem kerül, így a néző a képek cseréjét nem látja.
Az objektív és a diaváltó közé épített harmonika-kihuzat hosszának változtatásával és az objektív finom hangolásával 8.5 x 8.5 centiméter és 9 x 12 centiméter nagyságú éles képek vetíthetőek. Ez a szabadalomban ismertetett harmonika-kihuzat és a keret könnyen leválasztható, és más kísérletek bemutatására alkalmas eszközzel helyettesíthető.
A Calderoni és Társa saját szerkesztésű szabadalmaztatott diavetítője 1908-ban, fényforrás nélkül, 260 koronában került. A gép egykor a Lovag utcai Általános Iskola diákjainak oktatását segítette (ma Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium) és onnan hivatalos átadásként, 1973-ban került gyűjteményünkbe.
Felhasznált irodalom:
In: Technikatörténeti szemle 26. (2003-04). Tanulmányok
Iványi Ede: Comenius Amos János élete, paedagogiai s egyéb irodalmi munkássága, Lampel Róbert (Wodianer Ferenc és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése, Budapest, 1907
Kolozsi Sándor: A bűvös lámpa bűvöletében – Diavetítés történeti kiállítás, Szolnok, 2012
