Christo tájművészete

LAND ART

Szényi Krisztina
2020-03-02 18:00

A lendvai várgalériában nemrég zárult az a kiállítás, amely a világ egyik legismertebb „csomagolóművész” párosának - Christo és felesége, Jeanne-Claude - életművét mutatta be a közönségnek. A nagyszerű tárlaton tetten érhető volt a közös alkotómunka kezdete, a kiindulási ötlet, érezhető volt az együtt gondolkodás öröme, a szervezőmunka nehézségei, látható volt a professzionális tervezőmunka és persze az a számtalan alkotás, amelynek egy része csak álom maradt, de sok olyan, amit az elmúlt évtizedekben a világ különböző pontjain megcsodálhattunk.


A házaspár alkotásainak egy része az ún. land art művészeti irányzat lenyomata. A táj és a művészet szétválaszthatatlanul összekapcsolódik, a mű egyszerre különlegesés tájképbe illő. A tájművészet remekeivel a legkülönbözőbb léptékben találkozhatunk életünk során, a legkisebb levéltől a szinte csak madártávlatból jól kivehető monumentális alkotásokig. Christo és Jeanne-Claude művei ez utóbbihoz tartoznak. A lendvai kiállításon erre nagyszerű példákat láthattunk.

 

 

1969 végén készült el első nagyobb, a természetbe belenyúló projektük, a Becsomagolt part. A helyszín Ausztrália volt, a Sydneyhez közeli Little Bay partszakasz. A sziklás vidéket mintegy 2,4 km hosszan 46-244 méter szélesen csomagolták be. Volt, hogy a szintkülönbség a meredek sziklákon elérte a 26 métert. A négy hétig tartó munkában 15 hivatásos hegymászó, 110 munkás, rengeteg ausztrál művész és tanár segédkezett. A felhasznált anyag? Az is gigantikus méreteket öltött: 92.900 négyzetméter eróziószabályzó anyagot és 56,9 km polipropilén kötelet használtak fel, a rögzítés 25.000 helyen történt.

 

1970-ben kezdték el tervezni a Völgyfüggönyt, amelynek utolsó kötelét 1972. augusztus 10-én a coloradói Grand Hogback hegységben a Grand Junction és a Glenwood Springs között helyezték el. A 18.600 négyzetméteres nylon függönyt 381 méter szélességben feszítették ki a völgy felett. A sors közbeszólt, s az installációt 28 óra elteltével le kellett bontani, mert váratlanul óriási szél támadt és a 96 km/órás széllökések miatt balesetveszélyesnek bizonyult a völgyfüggöny.

 

 

A körbevett szigetek című projektet Christo és Jeanne-Claude 1980-ban kezdték el tervezni és 1983. május 7-én készült el a Miamihoz közeli Biscayne-öbölben. Az öbölben található szigetek közül tizenegyet vettek körbe rózsaszín polipropilén szövettel, amely a víz felszínén lebegett. Az ideiglenes installáció elkészítéséhez 603.870 négyzetméter szövetet használtak fel, és mindegyik szigetet úgy vették körbe, hogy kövesse a föld kontúrját 61 méter szélességben. Az engedélyeztetést tízkormányzati és önkormányzati szervnél kellett kérvényezni, ezen kívül a Környezetvédelmi Minisztériumnál és Florida akkori kormányzójánál is.


1984-ben kezdték el tervezni Az ernyők című projektet (ld. borítókép), amely számos ponton különlegességet mutatott. Az alkotás nem egy helyszínen jött létre, hanem mindjárt kettőn: Kaliforniában és Japánban. Mindkét helyszínen 3.100 darab nagyméretű ernyőt állítottak fel egy időben, amelyeket jelezve a munka nemzetközi jellegét, Németországban gyártottak. 1991. október 9-én a művészek jelenlétében 960 önkéntes segítő Kaliforniában a sárga ernyőket és 920 munkás Japánban a kék színű ernyőket kezdte kinyitni.Bravúros teljesítmény volt, hogy mialatt az önkéntesek dolgoztak, Christo repülőgépre ült és Japánból Amerikába utazott. Megérkezésekor még tarott az ernyők kibontása, így minkét kontinensen személyesen is jelen volt a 26 millió dolláros projekt megvalósulásakor.

 

A páros utolsó közös nagyszabású alkotása New Yorkban a Kapuk volt, amelynek az előkészítése huszonhat évig tartott. Telepítését 2005 februárban fejezték be a Central Parkban. A projekt keretében 7.503 kaput telepítettek a város zöld szívébe, amelyek közül mindegyik 4,87 méter magas volt. A kapuk között 3,65 méter távolságot tartottak, s így csaknem 30 km-en át fedték be a parkban található sétautakat. Az installáció tizenhat napig állt New York központjában, s köszönhetően a nagy hírverésnek, több mint négymillió látogatója volt. A projekt végén a kapukat lebontották és valamennyi elemétújrahasznosították, nyoma sem maradt az építményeknek.

 


Christo és Jeanne-Claude művészete, nagyszabású projektjei sok esetben társadalmi eseményeknek is tekinthetők. Valamennyi alkotásuk civilek bevonásával készült mind az előkészítési mind a kivitelezési folyamat során. Fontos volt számukra, hogy a sok kérvényezés és egyeztetés nyilvánosan, véletlenül se titokban történjen. Adományt nem fogadtak el, a projektek kivitelezését a korábban eladott terveikből és munkáikból finanszírozták. Több olvasónál talán megfogalmazódott a kérdés: mi történt azzal a rengeteg anyaggal, amit munkájuk során felhasználtak? Amit csak lehetett, újrahasznosítottak, eladtak és a megváltoztatott tájat az eredeti állapotba állították vissza. Ebből persze az is következik, hogy ez a művészet csak a terveken, az emlékezetben és különféle dokumentációkon keresztül marad meg az utókornak. De ez a művészeti ág talán pont emiatt is olyan különleges: egyszeri és megismételhetetlen.

 

tárgy, építészet, örökségvédelem
2020-02-28 16:00
képzés, látogató, műhely
2019-10-02 18:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
#muzeumozzaszobadbol, felhívás, pályázat, virtuális
2020-04-02 16:00