Több alföldi település polgársága dicsekedhet azzal, hogy ismerősen cseng falujukban vagy városukban a Balanyi név. Nem éppen annak elterjedtsége miatt, hanem kifejezetten egy, az életében mindig a kultúrát feltáró, kutató, őrző és bemutató polihisztornak köszönhetően.
Balanyi Béla 1911. február 1-én Kecskeméten látta meg a napvilágot Balanyi Gergely MÁV-altiszt és Dobos Mária első gyermekeként. Az elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, de utóbbit 1931-ben Nagykőrösön az Arany János Református Gimnáziumban fejezte be édesapja munkahelyi áthelyezése okán. A Képzőművészeti Főiskolán a továbbtanulási szándékát elutasították a helyhiány miatt, majd ezt követően a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett állam- és jogtudományi oklevelet igen vészterhes időszakban, 1942-ben. Eközben hadszolgálatot teljesített, miközben nevelőként, konyhakertészként és burgonyakereskedőként próbált megállni a lábán. Ugyanebben az évben kötött házasságot Török Teréziával, amely szerelemből négy gyermek született, de sajnos egy kislányt hamar elvesztettek a szülők.
Útja immáron újra szülővárosa mellé, a „három város szívébe”, Nagykőrösre vitte, amely egész életében alkotói tevékenységének hálás és egyik fő színhelye maradt. A második világháború végéig előbb közigazgatási gyakornok, majd közművelődési előadó volt, míg 1949-ig úgynevezett kihágási és községi bíróként működött. A jog világa egy rövid, de igen meghatározó időszak volt az életében, hiszen példaértékű precizitása és grafomán, így a mindent rögzítő vénája itt kiváló „táptalajt talált” és ezen tulajdonságait haláláig megőrizte Balanyi Béla.
1950-ben új „korszak” kezdődött az életében, ugyanis 1953-ig a Kecskeméti Állami Levéltár levéltárosa, majd 1973-ig a Bács-Kiskun Megyei Levéltár igazgatói tisztségét töltötte be. Ezen feladataiban pedáns rendszeretete jellemezte, amelyben a rábízott iratok megfelelő és szakszerű katalogizálása és állományvédelme szilárd jellemében és örök kutatói égiszében váltak igazi közkinccsé. A szó legszorosabb értelmében itt vált igazi kutatóvá, hiszen a levéltár gyűjteményei megannyi lehetőséget és felfedezésre váró titkot biztosított a fiatal és kíváncsi elmének. Vezetői tisztségéről szerényen is alázattal így vallott: „… a főnöki munka nemcsak irányító feladat, hanem az összes tennivalókban előmunkás.”
Balanyi - szakmai tapasztalataival felvértezve - 1950 és 1972 között ellátta a nagykőrösi Arany János Múzeum igazgatói teendőit is. Ezen időszak a vidéki múzeum életében igen jelentős volt, hiszen a ma is otthonául szolgáló épületbe költözése mellett éppen Balanyi Bélának köszönhető, hogy a régészeti törzsanyag gyakorlatilag országos jelentőségű gyűjteménnyé válhatott.
A jogász, a levéltáros és muzeológus kutatási területei egyre körvonalazódtak. Nagykőrös város történeti emlékeinek feltárása és megőrzése mellett a Nagykőrösi Levéltár iratainak élete kockáztatása árán való megmentésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Kiváló kézügyességének és megfigyelőképességének köszönhetően szobrászként több domborműve is közterek és épületek ékessége a mai napig. Emellett grafikáit is számontartjuk, amelyekből számos kiállítás került megrendezésre.
Mindezeken felül szívéhez egyik legkedvesebb területet a régészet jelentette, így Nagykőrös és környékének feltárásaiban, valamint a kőkori, bronzkori, szarmata, népvándorlás-kori és Árpád-kori felfedezései mind hozzájárultak a magyar és egyetemes történeti tudásunk bővítéséhez. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisa szerint az alábbi lelőhelyeken dolgozott vezető régészként, illetve dokumentáció készítőjeként: Csemő: Göbölyös- és Pomázi-tanya; Fülöpjakab/Jakabszállás: Templomrét; Nagykőrös: 262. sz. MÁV-őrház környéke, Barátszilos, Boldogasszonyhalom, Csíkvár I., Csíkvár II., Fekete-dűlő, Földvár, Gógányi iskola környéke, Gurmann-halom, Homolytáj, Homolytája, Középgógány, Ludas, Nyárkútrét-Tölgy, Református templom, Szőrhalom és Vashalom; Nyársapát: Templompart; Tiszakécske: Székhalom, Tiszabög-Kincsem-dűlő; Törtel: Angyal-tanya, Besnyő-dűlő, Besnyőhalom, Deák-tanya, Kövespart, Madi-tanya, Nyúlfüle-halom és Temető-hegy.
A teljesség igénye nélkül művei ma is alap szakirodalomnak számítanak az egyes kutatási területek között, így meg kell említenünk az 1962-ben szerkesztett Kecskemét város feudális iratainak repertóriuma és raktárjegyzéke című kötetét, a Rácz Lajossal és Ványi Jenővel közösen írt és 1994-ben megjelent Új nagykőrösi Athenas I. A nagykőrösi temetőben nyugvó híres emberek című művét, az 1998-ban kiadott Ásatási napló. A középkori Bög község templomai című összefoglaló írását és a halála előtt mindössze egy évvel korábban megjelent a Tiszakécske története 1849-ig című monográfiáját. Mindezek jól mutatják széles érdeklődését és az Alföld településeinek történeti feltárásában végzett elévülhetetlen eredményeit.
Unokája Balanyi Bibiána, a nemzetközi Mensa harmadik női elnöke és a valaha volt legfiatalabb vezetője. Érdemei elismeréseként 15 emlékérmet, két aranygyűrűt, Pro Museo plakettet, valamint Nagykőrös városától a Pro Urbe díjat három alkalommal is (1975, 1987, 1995) kapott. Egykori kecskeméti munkatársai emlékkötetben emlékeztek meg a 100 éve született legendás levéltáros muzeológusról.
1942 és 2001 között vezetett naplója kéziratban maradt fenn. 1972-es önéletrajzában így fogalmazott Balanyi: „Úgy a levéltári, mint múzeumi tudománynak nagy hasznát látom a helytörténeti ismeret sokoldalúsága szempontjából. Nehéz út volt az eddigi, mert e szakmákat nem előképzettség útján, hanem menet közben, rengeteg éjszakát rááldozva tanultam. Szeretettel dolgoztam minden ágban azzal, hogy úgy a levéltári munkával, mint a múzeumi munkával soha meg nem ismételhető eredményekhez juthattam, mert amit ezen intézményekbe akkor begyűjthettem, ma már nem léteznének. A papírzúzdák megőrölték volna, a régészeti anyagot a mélyszántás megsemmisítette volna. ... Ha csak a napi 8 km számítom is, melyet kerékpárral, gyalog a lakásom és kecskeméti munkahelyem között 21 év óta megtettem, az is 52 800 km. A többit nem is számítva mégis azt mondhatom: megérte!”
2002. április 28-án Nagykőrösön hunyt el, ahol sírja is található. Másik unokája, Balanyi Krisztián 2003-as alábbi versével állított emléket szeretett nagyapjának:
Nagyapám emlékére
Bozontos hársfa, szőrcsomók,
falevél és kövek árnyékában
érzem hiányod.
Itt hagytál minket,
de bennem van ősi géned,
mit apámba itattál, melyet most továbbadhatok.
Százéves szőlőtőkéd törzsén
macskakarom nyomok,
egy lehajló háncs néz a görcsön.
A te életed élte ott a téglajárda,
melletted cseperedtem, s ittam
én is lelkedet.
Nincs már semmi,
ami összetartja ezt a kertet
megdőlt oszlopok és korhadó ágak
jelzik búcsúdat,
eltűnt már macskád és
kiszáradt kertedbenfúrt kutad.
Az utolsó képem,
itt van. A kórházban félhomály,
félig zárt ajtó mögött ott ültél,
tenyered integet felém.
Fehér bajszod megmozdult,
talán Te tudtad, amit még nem én.
A hideg kiráz, ha Rád gondolok
milyen szótlanul, magadba zárva
csendesen lépted át
a küszöbön, ahol a lábad megbotlott kezedben kenyérrel, …
és tudd, hogy nagyon fáj!
Nem mondtad el nekem … mire jutottál!
Irodalom
Balanyi Béla, 1972: Önéletrajz. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, személyzeti anyag.
Balanyi Krisztián, 2011: Nagyapám emlékére. In Nagykőrösi Kalendárium – 2012, FRAXINUS Egyesület, p. 95.
Gyenesei József és Tánczos-Szabó Ágota (összeáll.), 2011: 100 éve született Balanyi Béla. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét.
Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisa.
Tánczos-Szabó Ágota, 2011: Balanyi Bélára emlékezünk. Múltbanéző, 3., (8). https://mnl.gov.hu/mnl/bkml/multbanezo_3_8
Varga István (szerk.), 1997: Nagykőrösi ki kicsoda? Farkas Péter Könyvkiadó, Nagykőrös.
