2022-ben Prof. Dr. Fűköh Levente a fiatal negyedidőszaki Kárpát-medencében előforduló Mollusca-fauna fejlődésével és állatföldrajzával és az ezek segítségével történő környezetrekonstrukciók modellezésével foglalkozó egyetemi tanár, a holocén biosztratigráfia és malakosztratigráfia neves kutatója hatalmas tudománytörténeti vállalkozását a fenti címen adta közre.
A szerző évtizedekig volt kreatív – nem csak természettudományos – muzeológusa (előbb az egri Dobó István Vármúzeumnak), a gyöngyösi Mátra Múzeumnak, majd a fejlesztési koncepciója révén kibontakoztató, közép-európai mércével is elismert múzeum fejlesztőként is számon tartja a szakma, akit a hazai múzeumi élet aktív résztvevőjeként és pártolójaként ismerünk. Ezen célkitűzésében a hazánk egyik legjelentősebb természettudományi gyűjteményének otthont adó intézményt, a gyöngyösi Mátra Múzeum 125 éves történetének összefoglalását adta közre, érthető, a laikusok számára is könnyen élvezhető és nyomon követhető formában.
A dolgozat a képre kattintva elérhető
A „kalandozásra hívó” kutató ugyan előszavában elismeri, hogy munkája sohasem lehet teljes, de ezen hiátus jó szívvel elnézhető, ugyanis egy ilyen komplex gyűjtőkörökkel és múlttal rendelkező múzeum teljes történetét valóban lehetetlen volna a teljesség igényével feltárni. Ízig-vérig kutatómunkát kaphatnak a kezükbe az érdeklődők, ugyanis az öt nagyobb fejezetben bemutatott 359 dia szó szoros értelemben időutazásra invitálja a fogékony elmét. Ezen múltbeli „idegenvezetés alapja” a szerző tűpontos érzéke a korabeli múzeumi, sajtó és irodalmi dokumentumok szelektálásában és a releváns információhalmazok tárgyilagos, az ok-okozati összefüggéseit hűen bemutató és végeredményben élvezhető, mondjuk így „tálalásában”.
A múzeum bemutatásának fonala a kezdetekig, a megalapításáig, sőt annak előzményéig nyúlnak vissza, még ezen munka legfőbb kohézióját a történelmi korszakok – és az azokban bekövetkezett olykor markáns változások – szolgáltatják. Az első fejezetben az 1880 és 1917 közötti igen nagy korszakot ismerhetjük meg, amely a magyar tudományos életben egyfajta virágzásként is értelmezhető. Ekkor a dualizmus társadalmában megfogalmazódott azon széles igény, hogy a környezetünket mind jobban kötelességünk megismerni, tovább bővült azzal a célkitűzéssel, hogy a megszerzett információkat a lehetőségekhez képest nem csupán felhalmozni, hanem szakszeren gyarapítani, kutatni, bemutatni és őrizni is hivatottak vagyunk a következő generációk számára. A szerző röviden – és helyesen – visszanyúlt a XIX. század kezdetéig, hiszen a magyar múzeumügy ekkor „bontotta szárnyait”.
A Mátra Múzeum elődjeként fennálló Gyöngyös Városi Musealis Gyűjtőtár tevékenységével, az itt tevékenyen gyarapítók bemutatásával Fűköh nem csupán egy leírást ad az érdeklődő számára a korszak háttér-információit felvonultatva, hanem kvázi „lelettel szolgál” a társadalom igényeiről, lehetőségeiről és a korabeli kultúra helyzetéről. Ehhez számos forrást használ, amelyből kiemelkedő, hogy a karikatúrát sem veti meg, sőt, munkája éppen ettől válik különlegességé, mert bár a szerző vallja a kutatási hiányosságokat, mégis nem megy el egyetlen apró részlet mellett sem a monumentális alkotásában!
Így a kezdeti évekből megismerhetjük a múzeum első bélyegzőjét, az intézmény életében szerepet játszók életrajzát és portréit, de ami ennél is fontosabb, a gazdagon illusztrált anyagból kirajzolódik Gyöngyös ha nem is teljesen, de mégis hű képet adó XIX. századi miliője is. Sőt, a szerző statisztikai adatokkal támasztja alá azon információit, amelyek az állománygyarapodást hivatottak prezentálni. Fűköh teszi mindezt úgy, hogy munkájában a szakirodalmi hivatkozásokat nem mellőzi, sőt, további kutatások alfáját teremti meg ezáltal. A fejezet azon világégés okozta tűzvésszel és annak kérlelhetetlen pusztításával zárul, amely oly sok gyűjtemény sorsát pecsételte meg…
A munka második fejezetének első sorában nyoma sincs csüggedésnek, a gyűjtemény további gyarapodását célul kitűzve mutatja be Fűköh az 1920 és 1944 közötti időszakot. Nehéz évek ezek, háború szülte újabb globális konfliktus, amelyben az újjászerveződő Múzeumi Egyesület világos célja a múzeum számára egy saját épület biztosítása. A bőséges sajtóközlések mellett értékes fényképfelvételek is bemutatják azon korszakot, amely a hosszas éveket, sőt az évtizedeket jelentették, amíg a gyűjtemények el nem foglalhatták a ma is ismert végleges otthonukat. 1934-ben a városi képviselő-testület támogatta az Orczy-kastély megvásárlását, amely végül 1937-ben sikerült is. Fűköh munkájában bár szerényen, de bemutatta a korabeli kastély belső állapotát, amelynek átalakításához sajnos forráshiány mutatkozott a második világháború előestéjén. A fejezet újabb tragédiával zárult, hiszen bár a gyűjtemények ajtajait lepecsételték, de a lakosság sajnos feldúlta azokat. Így amit nem a front, azt a gyűjtők utókora pusztította el…
A harmadik fejezet bár régi nevet, de új múzeumot említ címében és nem kis időintervallumot dolgozott fel a szerző, ugyanis a bemutató 1945 és 1985 közé teszi azon mérföldköveket, amelyen belül kalandozhat az érdeklődő. A kezdő kép már ismerős lehet sokaknak, ugyanis azon mamutcsontváz grafikája köszönti a kíváncsi szemeket, amely mára már védjegye a gyöngyösi intézménynek nem csupán kis hazánkban, de világszerte is!
A korszak bemutatott dokumentumai a felújítás és beköltözés bőséges tárát vonultatja fel előttünk, amelyben nem csupán az újságcikkek és kéziratok, hanem a képi információközlésre helyező fotósorozatot emelhetjük ki. Ezeken az épület külső és belső korabeli állapota, valamint a gyűjtemények első kiállítási munkálatait ismerhetjük meg. Hű korlenyomatok ezek, hiszen olyan értékközvetítést fedezhetünk fel ezekben, amely manapság is ritka, hiszen a kész kiállításokat oly sokszor dokumentálják, de annak előkészületei sokszor a múlt és emlékek homályában marad, talán mindörökre. Fűköh visszanyúlt mindezekhez és munkájával közkinccsé tette a megújulás, a felépülés és újdonság varázsának hármasát. Az állandó és időszaki kiállítások, rendezvények és kiállítások fotói, plakátjai és anyagai szépen reprezentálják a korszak kutatásának alaposságát, amelyek mellett nem csupán informálódhatunk a bő fél évszázaddal ezelőtti vidéki természettudományos törekvésekről, hanem megismerhetjük ezek szakmaiságát és kidolgozottságát is.
A válogatott sajtóanyag révén bepillantást kaphatunk a megindult szakmai elköteleződés kulisszatitkaiba, illetve eredményeibe, amelyeket Fűköh inkább az eredeti dokumentumok szemlézésével old meg, mintsem azok felesleges magyarázatával. A helyi mellett országos szaklapokból is válogatott a szerző, így nem csupán a lokálpatriotizmus erősödését, hanem az egységes, hazai érdeklődést megteremtve és kiszolgálva várt a múzeum az érkezőket. Mindezeken felül a névjeggyé vált mammut megtalálásának és bemutatásának története is kirajzolódik a diasorban, sőt, a korabeli plakátok nem csupán színesebbé, hanem izgalmasabbá, kézzel foghatóbbá teszik a múzeumtörténet bemutatását. Az 1970. november 11-én megnyitott „A MÁTRA” című kiállítás részletes fotóanyagának és az enteriőrök felvonultatásával mára már egy letűnt kor múzeumi installációi fedezhetők fel Fűköh jóvoltából. Végül az új szerzemények, valamint az érdeklődőkből kivált munkatársak és művészek taxatíve bemutatása zárja a korszakot és a fejezetet.
Az 1985 és 2005 közötti időszak a megújulás évtizedei voltak. Tematikus kiállítások, szakmuzeológiai fejlődés, óriási állománygyarapodás és új installációk korszaka köszöntött be. Az ekkor létrehozott kulturális értékek egy része ma is megtekinthető, úgynevezett törzs része lett a gyűjtemények prezentálásának. A szerző ezen negyedik fejezetben valamennyi releváns sajtóterméket felhasználta a téma bemutatására. A diasor bár egy fajta idővonalat követ, ellenben az egyes tudományterületek fejlődésének tárgyalása nem feltétlen egy síkot követ, sőt, a valamennyi rendelkezésre álló forrást bevonja Fűköh, ezzel támasztva alá, hogy a múzeum értékei hogyan kerültek bemutatásra és az azokra fordított források hogyan teremtették meg ennek feltételeit.
Az utolsó fejezet a legfajsúlyosabb, ugyanis az a 2000 és 2012 közötti időszakot hivatott bemutatni. Tervezés, előkészítés, kivitelezés, egy múzeum megszépülése, új tereinek megnyitása, infrastrukturális fejlesztése valósult meg ezen időszakban. A szerző pontos képet ad a rekonstrukciós munkáktól kezdve egészen a látványtervekig, amelyek mára megvalósultak, mint látogatók, azokat természetesnek vesszük, de Fűköh munkája a kulisszatitkokba kalauzol minket, amelyet egy „kívülálló” maximum egy-két információs tábla és kiadvány pár oldaláról ismerhet meg csupán. A gazdag fotóanyaggal illusztrált munka több szempont mentén érzékelteti az új évezred küszöbén álló intézmény felvirágzását, ugyanis egyrészt a szerző használta a nyomtatott sajtó adta kereteket, de ebből kilépve a múzeum belső, releváns képanyaga is megjelenik úgy, mintha az egész munka egyfajta kivitelezési napló precíz bejegyzéseinek összessége volna. Fűköh a kiállítóterek beépítésekor elfogadott koncepciórajzokat, illetve látványterveket is bememelte a munkájába, amely külön értéke az elkészült összeállításnak. Mindezekkel olyan részletes, gyakorlatilag virtuális séta dokumentációja valósult meg, amely több más, muzeológiai intézmény esetében is elvárható, követendő példa lehet a jövőben.
Az eltelt 125 év múltájank ilyen szakszerű feltárása nem szabad, hogy azon téves képzetbe ringassa sem a kutatók, sem az érdeklődők generációit, hogy ezen munka immáron elkészült, József Attila költőnk verscímét idézve „Kész a leltár”, ugyanis Fűköh műve további tudománytörténeti kutatások alapja, azok inspirálója, sőt vezérfonalka kell hogy legyen.
Az összeállítás helyesen rávilágít azon egyik kiemelkedő, korszakunkra jellemző problémára, hogy rendelkezésünkre áll ugyan számos technológiai vívmány, ellenben a rohanó korunk miatt éppen ezért nem jut minőségi idő arra, hogy egy pillanatra megállva dokumentáljuk a pillanat örömét, eredményeit és értékeit. Fűköh ezen kutatás alapjait tette le ezzel, megállítva az időt és lehetőséget teremtve valamennyi érdeklődőnek, hogy hogyan is él, mozog, működik a múzeumi világ és élet. Ha kell, akkor ezeket a korabeli múzeumi, sajtó és irodalmi dokumentumok is segítik, de ehhez szükséges azon alázat, hogy ezen hatalmas munkaanyagot türelemmel, szívvel, lélekkel, a múzeumért tenni akarva rendezzük, szerkesszük, bemutassuk és végeredményben mindezek kiindulási alapjaként így ismerjük meg!
A recenzált mű ezen a linken elérhető.
A recenzió szerzője Oláh Róbert geográfus, történész, kormányzati igazgatási tisztviselő.
Borítófotó és további fényképek: Oláhné Gulácsi Éva & Oláh Róbert, 2023
