EN facebook

Beporzók napja (március 10.) 2021-ben is - Felhívás - BEPORZÓ SZALON / 2021-01-18

FELHÍVÁS

Készüljünk együtt márciusra - beszélgessünk és tervezzünk felelősen!

 

2020-ra emlékeznie kell minden méhecskének, minden zengőlégynek, virágbogárnak és pillangónak! És ezért minden virágnak is, amelyik nem maradt pártában!

 

Ekkor történt ugyanis, hogy a Kárpát-medencében összesen 51 múzeum szállt be a Beporzók napjának megünneplésébe: mindenki a maga szakterületének megfelelően, igen változatosan és kreatívan kitalált témájú és műfajú rendezvénnyel. Számos rovarhotel is készült, és új virágos foltok gazdagították az étlapot. Reméljük, hogy ahol a világjárvány miatt nem sikerült megtartani a közösségi eseményt, ott 2021-ben már lehetőség nyílik a megrendezésére. Reméljük, hogy a tényleges természetvédelmi lépéseknek végképp nem lesz akadálya.

 

Mindkettő, a tudatformálás is és a cselekvés is ugyanolyan fontos.

 

Mit tehetnek, mit tegyenek a múzeumok 2021-ben? Coviddal és anélkül? Persze anyagiakkal és anélkül is lehet gondolkozni. Egyedül is lehet gondolkozni és közösen is! Utóbbira invitálunk minden múzeumi szakembert, aki érdeklődik, aki most beszállna. Ezért

 

2021. január 18-án 14 órától
másfél órás online BEPORZÓ SZALONT nyit

 

a Pulszky Társaság MME Múzeumandragógiai Tagozata,
a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és
a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közreműködésével.

 

 

Tervezett program:

 

Köszöntő (Kriston Vízi József)

Kik a mi beporzó rovaraink? (Vásárhelyi Tamás)

A beporzó rovarok kulturális vonatkozásai (Vig Károly)

A 2020-as múzeumi akciók megjelenése (Berényi Marianna)

A kolozsvári BBTE Állattani Múzeumának gazdag programja (Macalik Kunigunda)

A budapesti Tomory Lajos Múzeum (egy helytörténeti gyűjtemény) gazdag programja (Mayer Adél)

 

E néhány rövid megszólalás után (miért kellett ez a nap, tavaly hogyan kaptak nyilvánosságot a múzeumok, mit csináltak néhány múzeumban?) miénk az éter. Osszuk meg a jó tapasztalatokat Szombathelytől Nyíregyházáig, sőt Marosvásárhelyig! Cseréljünk véleményt, ötleteljünk! Beszéljünk a közös médiamegjelenés minél hatékonyabb lehetőségeiről. Együtt képesek vagyunk…

 

A Szalonra regisztrálni kell 2021. január 16-án 16 óráig ezen a regisztrációs felületen!

 

Beporzók napja, programajánló, természet
2020-03-01 21:00
Beporzók napja, programajánló
2020-03-09 00:00