A múzeumudvarra belépve, a bejárattól jobbra számos, formájában és színében is eltérő méhkaptár hívja fel magára a figyelmet. Akadnak köztük polcokra állított, vesszőből font és betapasztott kasok, gyékénykasok, különféle méretű keretes kaptárok, emberalakot formázó fűz-, jegenye- és hársfaköpűk, faodúk.
A vidék méhészkedési múltját bemutató kiállítás családi hagyományokra épül. A múzeumalapító Haszmann Pál apósa, Cseh Lajos igazgató-tanító jó méhész hírében állt Háromszéken, és az 1800-as évek második felében a Háromszéki Méhész Egyesület tisztségviselője volt. Saját kezűleg épített méhszínt a család virágoskertjében, ahol nyolc család vagy kas kapott helyet. Haszmann Pál ezt a családi örökséget, hagyományt vitte tovább az 1930-as évektől, ő is szeretett méhészkedni, már zabolai állomáshelyén is tartott méhcsaládokat. Később felújította apósa méhszínjét, ebben a bevett szokás szerint még fekhely is volt, ahol a méhész délután lepihenhetett, hallgatva a méhek mozgását, figyelve életüket. A méhszínekben polcokra voltak elhelyezve a méhkaptárok, kasok, röpnyílásukkal kelet, a napfény felé.
Már a múzeum megnyitása előtt elkezdődött a méhészkedéssel kapcsolatos tárgyi és szellemi anyag gyűjtése. A hetvenes évek elején például Erdővidékről nagyon szép anyag került elő. Balogh Jenő, a megye méhészegyesületének akkori elnöke, néhai Haszmann Pál barátja, aki Felsőcsernátonból indult és Érdemes Méhész címet nyert el, mozgósította a méhészeket. Így került a múzeum gyűjteményébe több régi kaptártípus, kis- vagy nagyboconádi, rakodó, erdélyi vándorkaptár vagy „hátulgombolós” kaptár, egy eljövendő méhészmúzeum anyagának megalapozásaként. A különböző kaptártípusok mellett házi készítésű pergető is került be Barót vidékéről Nagy Sándor révén. Balogh Jenő méhész szakközlönyöket, méhészkedéssel kapcsolatos visszaemlékezéseket, leírásokat, diplomákat is gyűjtött össze az 1860–70-es évekből és a két világháború közötti időszakból, amikor nagyon felértékelődött a méhészkedés.
A méhek nagyon szerették a faodút, de mivel szűk volt, nem volt egy gazdaságos méhlakás, telítődött, s egymás után rajoztak ki a méhek, így nem lehetett a családokat követni, sok anya volt, méhész szakzsargonnal élve: elrajozták magukat, legyengült a család. Számos ilyen régi köpűt vagy faodút sikerült megmenteni, a kiállított darabokat néhai Haszmann Pál rajzai és más öreg méhészek elmesélése nyomán faragták újra Haszmann Pál, Lajos és József.
A múzeum március 10-i programja a helyi 1–8. osztályos iskola tanulóinak közreműködésével::
- rovarhotelek, méhbölcsők készítése, kihelyezése közösen a múzeumkertbe
- a múzeum méhészeti gyűjteményének, a vidék méhészkedésének megismerése
- mézkóstolás helyi méhész közreműködésével
- a kisebbekkel dióhéjból méhecskék készítése, tulipán nemezelés, virágok festése
Az elkészített munkák az osztálytermeket fogják díszíteni, felhívva a figyelmet ezzel is a méhek fontosságára.
A tervek szerint a részt vevő gyerekekkel közösen fogjuk a kihelyezett rovarhotelek, méhbölcsők környékén a méhek, rovarok mozgását megfigyelni.
