A bolgár születésű Christo és a francia származású Jeanne-Claude a világ leghíresebb „csomagolóművészei”. Az asszony tíz évvel ezelőtti haláláig nem csupán a magánéletben, hanem a művészvilágban is egy párt alkottak. Több évtizedes alkotómunkájuk során leginkább monumentális vállalkozásaikkal váltak ismertté. A lendvai Várgalériában Rejtett valóság címmel e sok évtizedes alkotói tevékenységbe engedtek bepillantást a kiállításszervezők és persze a művek svájci tulajdonosa, aki a szlovén kisváros rendelkezésére bocsátotta megbecsült kincseit.
Christo és Jeanne-Claude művészete nehezen behatárolható, ugyanis műveik érintik a konceptuális művészetet, a LandArtot, a minimalizmust, de mindenekelőtt a társadalom és a természet elkötelezettjei voltak, a művészetben mindketten a szabadságot találták meg. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy e nagyszabású alkotások szenzációs szervezőkészséget, professzionális tervezést, politikai jártasságot, pénzügyi felkészültséget és olyan meggyőzőerőt igényeltek, amellyel tömegeket tudtak maguk mellé állítani, akik önként vállalták szakértelmük hozzáadását a projektekhez.
Miután 1958 márciusában Christo elhagyva Bulgáriát Bécsbe majd Párizsba érkezett, elkészítette első becsomagolt alkotását: egy festékesdobozt. A dobozt gyantába áztatott vászonba csomagolta, összekötötte, majd ragasztó, lakk és homok keverékével bevonta. Ettől sötét, barna-fekete színárnyalatot kapott. Ezzel kezdődött minden. A csomagolás Christo számára amúgy a sejtelmesség, a titokzatosság és a fantáziálás tárgya. A dobozt további használati tárgyak követték: talicska és hintaló, Harley-Davidson és VW Beetle. De ha ekkora tárgyakat be lehet csomagolni, egy gigantikus házat is lehet?
Érdekes és nagyszabású tervük volt a felhőkarcolók becsomagolása New Yorkban, amelynek ötlete akkor fogant meg bennük, amikor 1964-ben Európából az amerikai nagyvárosba költöztek és megpillantották az óriási épületeket. Utána több alkalommal is előhozakodtak az ötlettel, de vagy a városvezetéstől vagy a háztulajdonostól nem kaptak soha engedélyt. Így ez a projekt csak álom maradt.
1974 februárban negyven napra becsomagolták a római Aurelianus-fal 250 méteres szakaszát. A műemlék négy árkádívét szabadon hagyták az autósok és a gyalogosok számára, ugyanis a 3. században épült falnak egy viszonylag forgalmas szakaszát borították be.
1985 szeptemberében Párizsban háromszáz munkás segítségével vonták be a város legrégebbi hídját a Pont Neuf-t, amihez 41.800 négyzetméter poliamid-szövetet használtak fel. Az anyagot 13 km hosszú kötéllel és 12,1 tonna acéllánccal rögzítették. A hidat úgy fedték be, hogy a nyílások szabadon maradtak, így a vízi közlekedést a projekt nem zavarta.
A Reichstag becsomagolását 1995. június 24-én kilencven ipari alpinista és százhúsz összeszerelő munkás segítségével sikerült befejezni, lényegében huszonégy év erőfeszítésének gyümölcseként. Az épület teljes becsomagolásához 100.000 négyzetméter alumíniumborítású polipropilén-szövetet és 15,6 km kötelet használtak fel. A sűrűn felrakott kék köteleknek sikerült úgy felgyűrniük a fehér szövetet, hogy hullámzó hatást keltettek és ezáltal a tömb vizuális mozgás érzetét keltette.
Egy nagyszabású projektje még hátravan a fáradhatatlan Christonak. 2020 szeptemberében a világ szeme újra Párizsra vetül, ugyanis a város egyik szimbólumát, a diadalívet csomagolja be a művész és számos önkéntes segítője.
A tervek szerint 2020. szeptember 19-től október 4-ig látható majd a „Becsomagolt Diadalív”. Ez az ötlet is még arra az időre nyúlik vissza, amikor a házaspár a francia fővárosban élt.
Az idős művész tarsolyában rengeteg ötlet van még, a jelenleg New Yorkban élő alkotó igazi világpolgár, és mondjuk ki: irigylésre méltó bátorsággaltervez és álmodik a Föld bármelyik kontinensére egy-egy újabb projektet. A New York Times-nak adott interjújában azt üzente a fiatal művészeknek, hogy életük során valósítsák meg álmaikat és bátran alkossák meg azt, amit csak akarnak!
Borítókép: a becsomagolt Pont Neuf
