A Pulszky Társaság évente adja át - más elismerések mellett - a negyven évnél fiatalabb szakemberek számára a Pulszky Károly-díjat. A kitüntetettek személyére 2024. április 17-én a szervezet Magyar Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett éves közgyűlésén derült fény. A Pulszky Károly-díj idei nyertese Sóki Diána.
Sóki Diána 2014-ben végzett az ELTE BTK magyar- és némettanári szakán. Ugyanebben az évben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tárlatvezetőjeként kezdett tevékenykedni, majd ugyanott főigazgatói asszisztensként dolgozott. 2016 és 2018 között a Magyar Nemzeti Múzeum kulturális menedzsere, önkéntes koordinátora volt. Fontos szerepe volt a PILLA Nemzeti Körbepillantások című előadássorozat szervezésében.
2017-ben kezdte meg online szerkesztői munkáját a Magyar Múzeumok Online folyóiratnál, ahol számos jelentős összefoglaló és szakmai cikk fűződik nevéhez. 2018-tól a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusaként és önkéntes-koordinátoraként dolgozik.
Számos projektben önkéntesként is dolgozott, ami bizonyítja a múzeumügy iránti elköteleződését, mint a Ludwig Múzeum pedagógiai programjai, a Budapest100 projekt programszervezői, kutatói és önkéntes koordinátori munkái. A másság terei. Kulturális tér-képek, érintkezési zónák a kortárs magyar és román filmben és irodalomban című OTKA-kutatásnak köszönhetően vett részt konferenciákon és jelenhetett meg Test, tér, textus című tanulmánya is.
A PIM Múzeumpedagógiai és Felnőttképzési Főosztályán radikálisan új megközelítésmódot, módszertant hozott a mindennapokba. Markáns elméleti érdeklődése, tájékozottsága és reflektáltsága olyan keretrendszert biztosít munkáinak, mely garantálja azok középtávú fenntarthatóságát, kontextusba érkezését, szakmai minőségét. Folyamatos kísérletező kedve határokat lép át, új perspektívákat von be, új kreatív lehetőségeket szabadít fel. A Csáth-kísérletekben komplex univerzumot teremtett akiadványtól a foglalkozáson át a felnőtteknek szóló, kísérletező programon át a Kaleidoszkóp elnevezésű zenemixerig.
A Lépcsőszeminárium elindításával pedig egészen új lehetőségeket hozotta múzeumon belüli, múzeumközi, illetve múzeum és felsőoktatási intézmény közötti együttműködésbe. Részt vett a Karantén pályázat megvalósításában és nevéhez köthető a Magyar Múzeumok Online folyóirat gyakornoki programjának kidolgozása és működtetése. Legújabb kezdeményezésével, a demencia program elindításával tovább erősítette a PIM társadalmi szerepvállalását. 2022-ben társkurátorként is bemutatkozott az Átröpűlök hosszában hazámon című vándorkiállításban, melynek egy mozgó busz adotthont.
Egyéni szakmai képességein túl Sóki Diána határozottan kvalitásos múzeumi munkatárs, aki érzékeny egyensúlyt tart irányítás és közösségi döntés közt.
Szívből gratulálunk az elismeréshez!