AZ ÉV MÚZEUMA címnek, melyet a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület 1996 óra ítél oda arra érdemes muzeális intézményeknek, idén is vannak várományosai, egészen pontosan hat jelölt várja izgatottan a május 24-ei, a Múzeumok Majálisa keretében tartandó díjkiosztó ünnepséget, a versengés két kategóriában zajlik: kis és nagy múzeumok külön mérettetik meg magukat. A sokszínű mezőny közgyűjteményei a művészettörténettől a régészetig, a pénzügyektől a színházig számos területet ölelnek fel, ideje hát megismernünk őket, hogy együtt szurkolhassunk nekik! Következzen a kis múzeumok kategóriájából a csongrádi Tari László Múzeum!
Fekete vár virágai – a történetek múzeuma
„A történetek arra valók, hogy elmondják őket, különben kihalnak, és ha kihalnak, nem fogunk emlékezni arra, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk.” Sue Monk Kidd grúz származású írónő szavai régi idők szívdobbanásait hallatják. Olyan időkről mesélnek, amikor még a tűz körül ülve az idősek regéltek a fiataloknak, életről, halálról, álmokról, vágyakról, végzetről. Amikor a kimondott, elmondott szónak olyan ereje volt, mint talán semmi másnak. Amikor a történetek elmesélése tisztességnek számított, amiként azok meghallgatása, megőrzése és tovább adása is. Mert a történeteink végsősoron mi magunk vagyunk.
Valami ilyesmit érezhetünk az 1956-ban alapított Tari László Múzeum falai között, mely legfőbb feladatának tekinti Csongrád város és környéke szellemi és tárgyi értékeinek felkutatását, gyűjtését, nyilvántartását, őrzését, állagmegóvását, tudományos feldolgozását, illetve az elért eredmények közzétételét kiállítások, előadások, kiadványok formájában. A múzeum mind állandó, mind időszaki kiállításaival, mind tematikus tárlatvezetéseivel, mind irányított múzeumpedagógiai programjaival, mind pedig országos múzeumi rendezvényekhez csatlakozó helyi projektjeivel egyszerre lát el közművelődési feladatokat, és segíti az oktatást, a turizmust, a hozzáférhetőséget, a mentális jóllétet – mikro és tágabb környezetében egyaránt. A múzeum kollekciójában helyet kap néprajzi és történeti gyűjtemény, régészeti gyűjtemény, történeti és néprajzi adattár, sík textilek és viseletek. 86.000 tárgyat számláló gyűjteményéből ez idáig mintegy 9300 darab leltári tétel került rögzítésre, és szabadon hozzáférhető a MúzeumDigitár felületén.
A Tari László Múzeum falai között a magas színvonalú tudományos műhelymunka szépen megfér a jó hangulattal, az eleven alkotással, a kreatív csapatmunkával, melyek révén az intézmény szorosan kapcsolódik a város, a térség és a helyi turizmus vérkeringésébe, minden generáció számára szerethető, élményekkel teli színtérként. Az állandó és időszaki kiállítások a múzeum nyitott közönségfilozófiáját tükrözik, és az élményalapú ismeretátadást szolgálják. A tárlatokra épülő gyermekfoglalkozások a helyi jellegzetességeket értékelő, a múlt iránt érdeklődő, a szülővároshoz kötődő attitűdöt erősítik, míg a kiemelkedő programok, például a Múzeumok éjszakájához csatlakozó események a kiállítások kreatív „használatán” alapulnak: éjjeli lámpás tárlatvezetések, humoros nyomozójátékok, kvízjátékok, koncertek, kézműves programok, gasztronómiai élmények kapcsolják a látogatókat a kiállított anyaghoz. A Légy hűséges, Terka! című időszaki kiállításba épített óriási társasjáték, az Alföld Néptáncegyüttes közreműködésével megelevenített korabeli leánykérés, a Talpalatnyi csatatér kiállítás megnyitóján Pipaszár kalózkapitány interaktív foglalkozása, vagy éppen a szobányi méretű, szabadon „belegózható” terület, mind-mind egy ötletes, izgalmas, bátor, proaktív, ugyanakkor otthonos múzeum arculatát erősítik.
Az intézmény az elmúlt időszakban jelentős infrastrukturális változásokon ment keresztül, profilja megújult: eredményes pályázati tevékenységek, aktív társadalmi szerepvállalás és elkötelezett tudományos ismeretterjesztő misszió árnyalja a gazdag és különleges portfóliót. A Tari László Múzeum célkitűzései sokszólamúak és sokrétegűek, szólnak kicsikhez és nagyokhoz, idősekhez és fogyatékkal élőkhöz, helyiekhez és turistákhoz, látogatókhoz és szakmai közönséghez.
Az óvodások, általános- és középiskolai tanulók számára fejlesztett, korosztályra szabott múzeumpedagógiai programok révén az intézmény a múzeumi világot értő és szerető felnőttek „előképzését”, a helyismereti tudás bővítése révén a szülővároshoz való kötődés erősítését valósítja meg, s teszi ezt tematikus, interaktív tárlatvezetésekkel, „beöltözős” programokkal, játékokkal, kitelepült előadásokkal. Nyári diáktáborokban kisiskolásoknak kínál részvételt helyismereti csoportjátékokon, raktárbarangolásokon, történelmi nyomozójátékokon, biciklis városfelfedezéskeen, régészeti tájbejárásokon, fűszerkészítő minitanfolyamokon.
Mentálhigiénés szerepvállalása sem elhanyagolható: értékes, kölcsönösen hasznos programokat kínál idősotthonok lakói számára, rövid, tematikus beszélgetések, minikiállítások, kiselőadások keretében, a fogyatékkal élőket pedig például a FONI Sportnapon a város múltjának kiemelt szegmenseivel ismerteti meg.
A csongrádi múzeum otthont ad előadásoknak, helyi és regionális vonatkozású, néprajzi, történeti, régészeti és művészettörténeti prezentációknak, de programjai között találhatunk történeti elmélkedéseket, beszélgetőköröket, melyek elődeink világképét, mint múltbéli viszonyulási pontot kínálják számunkra, akár szemléletformáló és életminőséget javító erőforrást, a vonatkozó néprajzi ismereteket pedig filozofikus kerekasztal beszélgetések emelik új, magasabb, vagy ha tetszik, mélyebb dimenzióba.
Mindemellett a múzeum szoros kapcsolatot ápol az ország néprajzi és régészeti tanszékeivel, tudományos műhelyeivel, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségével - kutatótáborok, diákkonferenciák, emlékülések, tanácskozások, megemlékezések állandó és nyüzsgő helyszínévé emelve Csongrád városát.
A múzeum állandó kiállítása a kor követelményeinek megfelelő, modern kiállítótérben került megrendezésre, a Csongrád, a Feketevár virága az Év Kiállítása 2024 pályázaton különdíjban részesült. A történetekre épülő, képeskönyv-szépségű kiállítás bemutatja a Tisza folyó és a város viszonyát, az őskortól egészen 1711-ig Csongrád régmúltját, valamint a város 1711 és 1989 közötti történetét, a Károlyi grófok tevékenységével, a szabadságharc eseményeivel, a dualizmus időszakával, az első és második világháborúval, 1956 történéseivel.
Időszaki kiállításai a folytonos megújulás jegyében változatosak, ismeretekben gazdagok, és javarészt saját gyűjteményi anyagra támaszkodnak, szolgálva és elmélyítve a helyismereti tudást csakúgy, mint a lokális identitást, lehetőséget teremtve meghívott, tematikus anyagok, valamint helyi és környékbeli magángyűjtemények válogatott anyagainak bemutatására.
A múzeumhoz tartozó külső kiállítóhelyek méltón és változatosan árnyalják tovább az amatőr helytörténész nevével fémjelzett gyűjtemény portréját: így a Gyökér utcai tájház, mint turisztikai látványosság, hagyományos konyhakertjével, a Népek Háza Babamúzeum, mint figyelemfelkeltő és különleges kollekció, kézbe vehető babáival, valamint a kialakításra váró bokrosi tájház, mint jövőbeni filiálé.
A komplex múzeumi élményt nyújtó elemek jelentős része a kiállításokba építve jelenik meg, és minden korosztály, valamint társadalmi csoport számára elérhető, használható, értékelhető és élvezhető. Érintőképernyő segítségével megismerhető történetek, fülhallgatóval, illetve gombnyomásra induló anekdoták, elbeszélések, effektekkel kiegészített makettek, QR-kódokkal felfedezhető tartalmak, játékok, kisebbeknek színezők, forgatható képek, kukucskáló lyukak, kinyitható fali szekrénykék, kihúzható fiókok, zsinór meghúzásával láthatóvá váló feliratok, gombnyomásra felvillanó fények, megtapintható műtárgymásolatok, felpróbálható ruhák – úgy tűnik a múzeumban a kreativitás nem ismer határokat, az élményadás vágya és felvállalt missziója minden pillanatban új ötletet szül, új megoldást teremt.
Mindez még nagyobb tapsot érdemel annak az információnak az ismeretében, hogy a Tari László Múzeum dolgozóinak száma mindösszesen féltucat, ám e kicsiny csapat lelkesedése, szakértelme és motiváltsága felülírja a matematika törvényeit, talán azért is mert, mint közösség is példaértékű (lábjegyzet: a munkatársak érdeklődési körének közös metszete a gasztronómia: ennek mentén gyakori résztvevők főzőversenyeken, mely aktivitás munkahelyi közösségépítési stratégiaként is felfogható).
Történeteinket nekünk kell elmesélni, ezt tanítja nekünk a Tari László Múzeum. Mert a történeteink mi magunk vagyunk, és mert ha nem mondjuk el őket, kihalnak, és ha kihalnak, nem fogunk emlékezni arra, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Márpedig csak ez van nekünk. A tudat, hogy érkezésünk van valahonnan, és tartozásunk van valahová. Mindannyiunknak. És ebben a valahova tartozásban az iránytűink a meséink, melyeket a tűz körül, vagy tűz híján múzeumokban, zenékben, versekben, mozdulatokban elmondunk és meghallgatunk. Amiként Nemonte Nenquimo, ecuadori aktivista mondta: „A történetek eleven lények. Életet lehelnek az otthonainkba, az erdeinkbe. Lüktetnek a vérünkben, és az álmainkban.”
A képek forrása: https://www.facebook.com/tari.laszlo.muzeum/?locale=hu_HU
