AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2025 díjat október 21-én adják át a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, esetleg virtuális kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés: 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáztak az elismerésre. A zsűri az előbbi kategóriából 5, az utóbbiból 9 pályázót választott a jelöltek közé. Amíg az eredmény a díjátadó konferencián kiderül, bemutatjuk mind a 14 finalistát. Először ábécé sorrendben a kisebb, majd a nagyobb költségvetésű kiállítást rendező intézmények kerülnek sorra.
Következzen most a 10 millió forint feletti bekerülési költségű pályázók közül a dunavecsei Petőfi Emlékház Kis lak áll a nagy Duna mentében című állandó kiállítása!
Petőfi Sándor – a Dunánál
Ha egy diák irodalom érettségin arra kérdésre, hogy melyik magyar költő jut eszébe a Dunánál kifejezésről, kapásból rávágja: Petőfi Sándor, akkor jó eséllyel megbuktatják, mondván: valamit végzetesen összekevert. Pedig elképzelhető, hogy amit mond nem zavaros – éppen, hogy bölcs. Mert mindössze annyi történt: látta már a dunavecsei Petőfi Emlékház új állandó kiállítását, s az élmények maradandó nyomokat hagytak az emlékezetében…
útkeresései - színészet, irodalom
Petőfi Sándor legalább annyira a Duna, mint amennyire a Tisza költője! Ez az ötletes, s megannyi életrajzi ténnyel és folyóparti legendával alátámasztott állítás minden bizonnyal megmarad – amolyan „hazavihető üzenetként” – mindenki számára, aki megnézi a Petrovics-Petőfi család egykori lakhelyén berendezett új állandó tárlatot. A költő ugyanis élete nagyobb részét e folyó partján vagy közelében töltötte – Szabadszállás, Szalkszentmárton, Pest, Komárom, s természetesen Dunavecse csak néhány állomás a sok találkozási pontból Petőfi és a Duna között.
A XIX. században tisztesnek, takarosnak tekintett, a mai szemmel inkább aprónak tűnő ház egyik legjobban sikerült kiállítási terében, az evezőlapátok által tagolt kis szobában sok más egyéb mellett megtudhatjuk, hogy Petőfi remek csónakos volt – az egyik versében magát a sajkás allegóriájával illette --, s minden bizonnyal jó úszó is lehetett. Csak így vállalkozhatott arra a bátor tettre, amit Jókai Mór örökített meg, s amit a dunavecsei falon is olvashatunk színes anekdotaként: egy alkalommal az áradni kezdő Dunából kimentette a vízbe pottyant és úszni nem tudó, ezért fuldokló barátját, Szűcs János rektort.
Petőfi és a Duna
A dunavecsei Petőfi Emlékház Kis lak áll a nagy Duna mentében című állandó tárlata két, imént bemutatott főszereplője – a szárnyait bontogató, az első sikerek édes ízét kóstolgató, írói nevét e falak között első aláírásmintáival próbálgató költő és a nehezen zabolázható víz – mellett még jó néhány fontos epizódszereplő, s őket bemutató remek rendezői ötlet volt szükséges a kiállítás gazdag gondolati ívének megalkotásához.
Ilyen karakterszereplő Nagy Zsuzsika, a költő talán első igazi komoly szerelme. A Petőfinél öt évvel fiatalabb lányka hamar múzsává lett, megannyi szerelmes verset ihletett, s hogy kapcsolatuk több lehetett puszta ábrándozásnál, azt a kiállításon megidézett emlék-ajándékok – ezüst étkészlet, saját kezűleg letisztázott versciklus – ékesen bizonyítják.
a Nagy Zsuzsika szerelem emlékei
Szintén fontos személyiségként tűnnek fel a tárlaton a tablókon, képeken Petőfi szülei, a kényszer szülte, kitartó, folytonos újrakezdők, akiknek egy dunai árvíz katasztrófája után, gyakorlatilag a nincstelenségből kellett felépíteniük az életüket és egzisztenciájukat. Mintha az újrakezdés súlyát és nehézségét szimbolizálná, úgy uralja a kiállítást a költő édesapjának, Petrovics Istvánnak a mészárszékéről megmaradt bárdja… Petőfi Sándor másfél évnyi (!) távollét után, friss szerkesztői kinevezésének büszke státusz-tudatával látogatta meg szüleit, s találta meg feléjük újra a lírai, sokszor gyengéd fiúi hangot.
a második tér enteriőrje
Aztán befér még e kis lak falai közé a Petőfi-kultusz továbbéltetője és gazdagítója, Vasberényi Géza, aki a költő születésének centenáriumán kezdte el gyűjteni a relikviákat, dokumentumokat, tárgyakat, s 1941-ben megvásárolta a Nagy Pál-féle házat, amelybe négy évre rá be is költözött, mert – ahogyan vallotta – „...nekem sorsom Petőfi. Itt kell élnem, ahol két hónapig ő élt.” Az ország akkori legnagyobb Petőfi-emlékkollekciója Dunavecsén volt – nagy kár, hogy a XXI. századra az akkori tárgyi emlékekből már csak kevés maradt fenn, mert ha lehet egyáltalán valami miatt is hiányérzete a mai látogatónak, akkor az az eredeti, autentikus tárgyak csekély száma. De a polgári foglalkozását tekintve főkönyvelő Vasberényi színes, önmagában is regénybe illő alakjának felidézése igazán kárpótolja a látogatót, hiszen nem sok helyen láthatunk például olyan kézzel írott, gondosan szerkesztett és mesterien illusztrált emlékkönyveket, mint amilyeneket ez a Petőfi-rajongó úriember jelentetett meg évről évre.
S végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az emlékház fehérre meszelt falai között, a gondosan felépített forgatókönyvnek és a nagyszerű látványterveknek köszönhetően ott sorakozik egy XIX. század közepi mezőváros teljes értelmiségi társadalma. Az a művelődésre nyitott gazdálkodói réteg és az oktatás magasabb fokait is meghódító honorácior kör, amely a reformkori magyar fejlődés bázisát adta, s amely Petőfi számára otthonos közeget, lelkes olvasóközönséget és előfizetői kört jelentett egyszerre. Az akkori Dunavecsén nem egy, hanem több olvasókör is működött, amelyek mindegyike ünnepelte az éppen 1844-ben, a városkához kötődő nyarán a hírnév felé elinduló költőt.
a Petőfi-ing és vetítés
A dunavecsei Petőfi Emlékház új állandó kiállításának nagy erőssége e párhuzamos történetek tudatos és gondos egymás mellett építése; valamint a XIX. századi mindennapoknak és az azokból ihletet merítő ifjú költő zseni néhány hónapnyi életszakaszának hiteles és színes bemutatása.
Borítóképen:
Petőfi fája és a kultusz
