EN facebook

Az év kiállítása 2023 díj esélyese: A Sóstói Múzeumfalu Petőfi az étlapon című időszaki kiállítása

AÉK23

2023-10-23 19:00

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2023 díjat november 14-én adják át a BTM Vármúzeumában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés, 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáznak az elismerésre. Virtuális kiállítás kategóriában nem érkezett olyan pályázat, amelyet a bizottság jelöltségre javasolt. A 16 jelölt már csak arra vár, hogy a díjátadón fény derüljön az eredményre. Addig is ismerjük meg őket, drukkoljunk nekik!

Lássuk most a 10 millió forint feletti bekerülési költségű kategóriából a Petőfi az étlapon című időszaki tárlatot. A nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu kiállításának tartalmáról, szemléletmódjáról, látványáról Mányi István perspektíváján kaphatunk képet.

 

A kiállítás helyszíne Nyíregyháza, Sóstói Múzeumfalu fogadóépületének egyetlen, 50 m2-nyi helyisége, a képzeletbeli Kalamáris étterem. A vendéglőben szellemi táplálék várja a vendégeket/látogatókat. A falon lévő posztereken versek, a digitális étlapon Petőfi verseiből lehet választani nyíregyházi színművészek előadásában, de szereplő itt a virtuális pincér és természetesen maga a költő is.

 

A "Kalamáris vendéglő"


A tartalom a néprajz felől közelít Petőfi Sándor Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéhez köthető verseihez. Múzeumpedagógiai fondorlat a felvonultatott versekben szereplő, a köznapi szóhasználatból már kiveszett eszközök, szerszámok, viseletek, fogalmak, (csoroszlya, vendégoldal, cséphadaró, rokka, suba subához…) népes tábora, és ezek bemutatása valóságosan és virtuálisan. A versek, a tárgyak, a fogalmak és a látogatók közötti összekötő kapocs a néprajzi ismeretek tára.

 

Játék a napi menüben


Pazar irodalomórákon vehetünk részt Csokonaival, Petőfivel, az ő pályatársaitól kezdődően Arany Jánoson, Ady Endrén, Kányádi Sándoron át Lackfi Jánosig, eredeti versekkel, parafrázisokkal, anagrammákkal (gépteremben vész).


A kiállítás megtekintése hatékony eszköz a mai iskolásgyerekek népi kultúrára vonatkozó ismereteinek bővítéséhez, akik számára a versekben szereplő hagyaték sorvezető magyarázat nélkül csak szótárral lenne értelmezhető. A rendezés egyedisége a szokványos vitrinek nélküli, digitális tartalmakban fejeződik ki, olyan korszerű technikák felvonultatásával, amelyek kezeléséhez minden korosztály kezébe a kiállításvezető ad könnyen kezelhető mankót.


A könyvespolcokon verseskötetek sorakoznak, amelyek állománya folyamatosan növekszik, mert a rendezők a Facebook útján kérik a látogatókat ennek bővítésére. Az ötletzuhatagot gazdagítják akusztikus és taktilis ingerek is. A játékos feladványok megfejtőinek jutalma népi-gasztronómiai természetű, amelyet a közeli étteremben lehet elfogyasztani.

 

A Kalamáris vendéglőből nem hiányozhat a zene sem. A nagykállói Bürkös zenekar felvételeiről hallgathatjuk Petőfi népdallá lényegült verseit. A kísérőrendezvények egyik szereplője volt Tímár Sára és zenekara, hasonló tartalmú előadással.


Népmesei motívumként egy nevesített számadó pásztorembertől megtudhatjuk azt is, hogyan szabadította ki Rózsa Sándor Petőfit az osztrák darabontok fogságából. Láthatjuk a büszkeségfalat az itt megfordult költők aláírásaival, záró motívumként pedig fiktív utazási iroda invitálja a látogatót a vármegye irodalmi emlékhelyeire.

 

A vármegye irodalmi emlékhelyei - poszterrészlet

 

A kiállítás külső helyszíne egy deszkakerítés, amelyen Petőfi-átiratokat olvashatunk. A kerítés előtti út pedig tovább vezeti a látogatót a Múzeumfalu idevágó, autentikus látnivalóihoz.

 

A kültéri kiállításból

 

  

Mányi István
Ybl-díjas építész