AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2023 díjat november 14-én adják át a BTM Vármúzeumában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés, 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáznak az elismerésre. Virtuális kiállítás kategóriában nem érkezett olyan pályázat, amelyet a bizottság jelöltségre javasolt. A 16 jelölt már csak arra vár, hogy a díjátadón fény derüljön az eredményre. Addig is ismerjük meg őket, drukkoljunk nekik!
Lássuk most a 10 millió forint alatti bekerülési költségű kategóriából az A rend nyomában című vándortárlatot. A Miskolcról indult kiállítás tartalmáról, szemléletmódjáról, látványáról Mányi István perspektíváján kaphatunk betekintést.
Köznapi elgondolással a 4000 év előtti ember hatalmas távolságra esik tőlünk. A valóságban a természettel békességben élő, közeli embereink ők.
Településeik hálózata - esetünkben mintegy 25 helyszín – úgy jelenik meg patakmedrek kanyarulataiban, mint gyöngyszemek egy képzeletbeli nyakláncon. Kevés kivétellel a nyugati magaspartokat foglalták el. Keletre tájolt szerkezetükben egységes rendet alkotnak. Egységes rend határozza meg a házak falszerkezeteit, ugyanígy berendezésüket és lakóik mindennapjait, életvitelét.
A miskolci Hermann Ottó Múzeum által évtizedek óta folytatott kutatás az Alföld északi peremén, a Dél-borsodi síkság és a Bükk előterében létesült bronzkori települések feltárását, bemutatását célozza. A nemzetközi együttműködéssel, P: Fischl Klára -Tobias L. Kienlin – Pusztai Tamás irányításával folytatott, BORBAS projekt (Borsod Region Bronze Age Settlements) néven híressé vált munka eredményét 2018-ban angol nyelvű, 2022-ben „A rend nyomában” címmel megjelent magyar kötet közli, az i.e. 2200 és 1500 közötti időszak bemutatásával. E kötet egy példánya, mint az idevágó információk tárháza, a kiállításon tanulmányozható, és példányai meg is vásárolhatóak.
Az eredmény kifejeződése a most utazó vándorkiállítás, amely mai, elhelyezkedésükben a bronzkorihoz köthető településeink iskoláiban, könyvtáraiban, kocsmáiban, közösségi házaiban időszakosan jelenik meg, olyan kevés tárgy és készség mozgatásával, amely egy falugondnoki mikrobuszban is elfér.
A kiállítás centrumában a padlón, fehér fóliára rajzolt településhálózat mutatja a mintegy 25 egykori falu térbeli elhelyezkedését.
A kialakított relikviák a bronzkori leletek másolatai és az ezekkel párhuzamba állított mai megfelelői, használati tárgyak, szerszámok, evőeszközök, játékok, ékszerek.
Jól megférnek egymás mellett az egykori játékok égetett agyag állatfigurái, ezek utódai, a műanyag Lego-figurák, és a mai gyerekek lendkerekes játékautója.
A nyitott jégszekrényben láthatjuk a mumifikálódott csukát és mellette napjaink élelmiszereit.
A falvak, lakódombok szerkezetét, elrendezését, a leletcsoportokat habkartonra kasírozott módon, irattasakokba rendezetten lapozhatják a látogatók.
Bronzkori elődeink közelségét mutatja sok közös nevező.
Felszín feletti paticsfalú és gerenda házakban laktak, mint kortársaink a közelmúltban és néhol ma is. Háziállataik a tehén, a juh, a kecske, a házisertés, a ló és a kutya voltak, állataikat szekér elé igázták, lovagoltak, vadásztak.
Haszonnövényeik között találjuk az árpát, a tönkölybúzát, a lencsét, borsót, olajos magvak között a sárga repcét. Az ott lakó emberek nagyon kreatívan használták ki közvetlen környezetük erőforrásait, a folyót, az árteret és a természetes vegetációt. Sokrétű tevékenységet folytattak. A meszet tudatosan használták, a magasabban fekvő területeken gabonát termesztettek.
A bemutatott tárgyi leletek gazdagsága a füzesabonyi-hatvani kultúra öröksége. Csoportosításuk anyag, forma, díszítés szerint történik. Ezen kultúrák kiterjedtségére jellemző, hogy a spirális díszítőjegy közös motívuma a Bükk előtere kerámiáinak, és az ún. hajdúsámsoni ékszer és fegyverleleteknek.
A bemutatott települések központi magja, a „tell” vizesárokkal körülvett, egy hektár alatti terület volt. Ezek házai évezredeken át egymásra épülve, később már dombot alkottak, ahonnan jó rálátás nyílt a környezetre. A további házcsoportok köralakba szerveződve, egységes centrális rendet alkotva, a vizesárkon kívül helyezkedtek el. A lakódomb metszetében az egyes rétegeket a lakóházak agyagtapasztású padlói választják el.
A régészet általánosan használt eszköze az ásatás volt. A feltárás során az egyes rétegeket egyenként levelezik le egymásról, ezért e felül lévő rétegek a részletes dokumentálást követően megsemmisülnek. Ezt nevezzük roncsolásos technikának.
Ilyen volt a térségi kutatásokat indító, a bükkábrányi, felszíni bányaterületen végzett régészeti munka, amelynek eredményeit, leleteit az e célra létesített helyi múzeum mutatta be. Az a kiállítás 2 éve elnyerte az „Év kiállítása” címet. Személyes vonatkozása a történetnek, hogy a zsűri tagjaként ennek ismertetése rám háruló, megtisztelő feladat volt.
A BORBAS projekt, a borsodivánkai kivételével, szakított a roncsolásos technikákkal, és a 20-21. századi tudományágak lehetőségeire támaszkodott.
A kutatómunka ebben az esetben is szisztematikus felszíni leletgyűjtéssel kezdődött. Ez teljesedett ki a geodézia, geofizika, műszeres leletfelderítés, talajfúrások, térinformatika, tipológia, rétegtan, mikromorfológia, archeológia, archeobotanika eszközeinek, vívmányainak széleskörű alkalmazásával.
A terepen járva a települések morfológiája a felszíni változások miatt nem azonosítható, de drónokkal, repülőgéppel, esetenként űrfelvételekkel a rend általánossága és egységessége nyitott könyvként tárul fel előttünk. Új technika a repülőgépes lézerszkennelés, és a néhány cm pontosságú felvételek számítógépes kiértékelése.
E vándorkiállítás szemlézésekor Tardon jártam, ahol a Tard – Tatárdomb lelőhellyel átellenben, a Sándor tanyán rendezett Kakasfesztiválba futottam. Nem zárható ki, hogy a bronzkori falubéliek az állataikból ugyanúgy készíthették el eledelüket, mint manapság készítik a kakaspörköltet, és ebben a hordozható kerámiatűzhelynek fontos szerepe lehetett.
Helyi ciceróném a projekt hazai vezetőjét, P. Fischl Klárát, mint befogadott helybélit, per Kláriként emlegette immár. Így van ez rendjén.
Mányi István
Ybl-díjas építész
View this post on Instagram
