EN facebook

Az elfeledett szombathelyi vár

2018-09-11 17:00

A Savaria Múzeum 2018. évi őszi félévében Az elfeledett szombathelyi vár és egykori urai előadássorozaton vehetnek részt az érdeklődök. A szombathelyi vár maradványainak helyszíni megtekintését és történetének felidézését követően három előadásban egy-egy Árpád-kori „várúr” életének és személyiségének felidézésére is sor kerül.

 

Sok szombathelyi nem is tudja, hogy lakóhelyén egykor vár állott, ráadásul egy olyan erődítmény, amely még a török ellen is biztonságos menedéket nyújtott. A hajdan volt erősségre ma már mindössze egy utcanév (a Várköz), a püspöki palota „püspökvár” elnevezése és a Romkertben látható néhány falmaradvány emlékeztet. Emlékét azonban mára már elmosta az idő múlása.

 

Maga a vár, Savaria 4. században épült helytartói palotájából fejlődött ki. Először a Nyugat-Dunántúlt elfoglaló Frank Birodalom sabariai grófjai, majd pedig a magyar királyok szombathelyi várnagyai építették tovább. Valamikor a 12. század végén királyi adományból került a győri püspökök birtokába, akik az idő folyamán többször is korszerűsítették. Utolsó nagy átépítésére a 15. században került sor, ezt követően már csak a tűzfegyverek elleni hatékonyabb védekezés érdekében bővítették.

 

A vár két részből állt: a kerek alaprajzú belső várból, benne a palotával, amely a győri püspök itteni rezidenciája volt, és a külső várból, amely gazdasági célokat szolgált. Ez utóbbiban voltak a különféle raktárak, istállók, ólak, pincék konyhakertek, de itt állt egyebek mellett az iskola is. Legjelentősebb épülete azonban a Szűz Mária-vártemplom volt, körülötte a temetővel. E templomban lelt otthonra 1578-ban a vasvári társaskáptalan testülete, amikor a török veszély miatt gazdag levéltárukkal együtt el kellett hagyniuk az eredeti megyeszékhelyt, Vasvárt.

 

A 18. századra a szombathelyi vár viszont már olyan rossz állapotba került, hogy az 1777-ben megalapított új szombathelyi egyházmegye első püspöke nemsokára lebontása mellett döntött. 1791-ben köveit az új székesegyház alapjaiba építették be. A földig rombolt vár alapfalaira csak másfél évszázaddal később, 1938-ban bukkantak rá.

Fizikailag ennyi maradt hát a sokat látott várból, amelynek történeténél már csak birtokosainak élete és személyisége érdekesebb! Érdemes megismerkednünk velük, hiszen nagyrészt ők alakították vagy befolyásolták a város történetének alakulását!

 

Program:

2018. szeptember 12. –Séta

2018. október 17. – Imre király, a „királyi vár” utolsó tulajdonosa

2018. november 21. – Csák Ugrin, győri püspök, aki a szombathelyi „püspökvárat” bírta

2018. december 12. – II. Péter, Csák Ugrin utóda

 

A séta helyszíne a Járdányi Paulovics István Romkert, az előadásoké a Smidt Múzeum. A programok kezdési ideje 17 óra.

 

kiállítás, tárgy
2018-09-10 19:00
múzeumpedagógia, téma
2018-09-06 19:10
gyarapodás, kiállítás
2018-09-05 08:56